Egri (vagy Eisler) Viktor (Nagyszombat, 1898. december 26. – Pozsony, 1982. augusztus 6.) Állami Díjas szlovákiai magyar író, drámaíró, publicista, érdemes művész.
Élete 1915-ben a pozsonyi felső kereskedelmi iskolában érettségizett. Az első világháború idején előbb tisztviselő, majd 1916-tól az olasz és a francia fronton harcolt, majd Sopron környékén hadnagyként szolgált. A tanácsköztársaság bukását követően 1919-től ismét tisztviselő.
Írói pályája az 1920-as évek elején indult. Első novelláskötete, a Pierre találkozása 1925-ben Berlinben jelent meg a Voggenreiter Verlag magyar osztályának kiadásában, ahol számos csehszlovákiai magyar könyvet adtak ki. Már az első köztársaság idején az egyik legtehetségesebb szlovákiai magyar prózaírónak számított. Döntő élménye az első világháború, ebből származott antimilitarizmusa. A második világháború idején származása miatt nem publikálhatott és bujkálni kényszerült.
1945 után Pozsonyban élt. 1947-ben A Gedeon-ház című drámájának szlovák fordításával jelentkezett újból az irodalmi életben. 1949–1956 között az Új Szó kulturális rovatának szerkesztője, 1956–1959 között A Hét főszerkesztője volt. Fontos szerepet játszott a háború utáni szlovákiai magyar irodalmi élet újjászervezésében. A Magyar Területi Színházban bemutatott darabjain kívül több színművét játszották a szlovák színházak, illetve a műkedvelők is.
Művei 1923 A rácsablakos ház 1925 Pierre találkozása. Berlin 1927 Demeter megtérése. Berlin 1928 Felkél a nap. Pozsony 1937 Égő föld (átdolgozva: Pozsony, 1958) 1950 Sovánka. Jelenetek a mai falu életéből. Pozsony 1950 Fény a faluban. Pozsony 1952 Közös út. Pozsony 1953 Márton elindul. Pozsony 1954 Ártatlanok igazsága. Pozsony 1955 Helsinki napok, útinapló. Pozsony 1956 Tűrj, üllő. Pozsony 1956 Ének a romok felett, drámai költemény. Pozsony 1957 Én. Öt színdarab (tart.: A Gedeon-ház, Élni kell!, Közös út, Házasság, Ének a romok felett). Pozsony/Budapest 1959 Virágzik a hárs, színmű 1960 Szívet cserélni nehéz. Pozsony/Budapest 1961 A tüzet rettegik a farkasok, színmű. Pozsony 1962 Keserű égbolt. Pozsony/Budapest 1962 Szarkafészek, színmű. Pozsony 1964 Boldogok szigete. Pozsony/Budapest 1964 Ilonának hívták, színmű. Pozsony 1965 Férjhez adom az anyámat. Pozsony 1965 Megmondom mindenkinek. Pozsony/Budapest 1967 Emberközelben. Bratislava/Budapest 1968 Pergőtűzben. Pozsony/Budapest 1969 Agnus Dei. Pozsony/Budapest 1971 Eszter, Bella és a többiek. Pozsony/Budapest 1972 Tiszta források. Pozsony/Budapest 1973 Csendes esték vallomása. Pozsony/Budapest 1974 Festett világ. Pozsony/Budapest 1975 A rivalda fényében. Pozsony/Budapest 1976 Angyalbőrben. Pozsony/Budapest 1978 Társakkal és társtalanul. Pozsony/Budapest 1980 A hallgatás évei, önéletírás, Pozsony/Budapest 1982 Rendbontók. Pozsony 1983 Fény és kenyér. Pozsony/Budapest
Kitüntetései 1952: Állami Díj 1967: A Magyar Népköztársaság Munka Vörös Zászló Érdemrendje 1968: Csehszlovák BékedíjHét 13/46, 2 (1968. november 17.) 1974: Érdemes Művész
Jegyzetek
Források A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól
1979 Irodalmi Szemle XXII, 95-96.
Kategória:Nagyszombatiak Kategória:Pozsonyiak Kategória:Szlovákiai magyar költők, írók Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Állami díjasok Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban