II. András magyar király

bélyegkép|II. András király keresztes hadjáraton (Képes krónika) bélyeg|220px|right|Az Aranybulla bélyeg|220px|Szobra a Hősök terén, a Millenniumi emlékmű bal oldali pantheonján Budapesten bélyeg|220px|Gertrúd és II. András

II. András (más alakváltozatban: Endre; 1176 körül – 1235. szeptember 21.), Magyarország királya 1205 és 1235 között. Nagyravágyó politikus volt, aki hercegként saját testvére, Imre törvényes uralma ellen lázadt. Regnálása a magyar történelem egyik legtöbbet emlegetett időszaka. Nemcsak azért, mert András energikus külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta, és több szomszédos területet is meghódított, hanem azért is, mert a belpolitikában olyan modern törvényeket alkotott az Aranybulla 1222-es kiadásával, amelyek kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1848-ig hatályban maradtak.

Imre árnyékában

III. Béla és Châtillon Anna gyermekeként született 1177-ben. Másodszülött fiúként nem András kapta a magyar trónt, de atyja 1188-ban Halics trónjára segítette. 1190-ben azonban elűzték a trónról, és a herceg újra a magyar udvarban élt. Apja halála után Imre lett Magyarország királya, míg atyja Andrásra várakat, birtokokat és sok pénzt hagyott, hogy be nem teljesített fogadalmát, a szentföldi hadjáratot véghez vigye. András azonban befolyása erősítésére használta vagyonát, így hívei tanácsára 1197-ben rátámadt bátyjára a szlavóniai Macsek városánál, és a hatalom megosztását követelte tőle. Jóllehet, a pápa is a törvényes királyt támogatta, András győzelme után Imre a dalmát-horvát hercegi címet adományozta testvérének.

1198. március 31-én a támadó szerbeket visszaverte András, és ellentámadásba ment át. Elfoglalta Ráma és Hum vidékét, és felvette a Hum és Ráma hercege címet is. Területein úgy uralkodott, mint bátyja az egész országon, adót szedett, pénzt veretett. Ezután ismét megtámadta Imrét, azonban a rádi csatában ezúttal alulmaradt, és így VI. Lipót osztrák és stájer herceghez menekült.

Esküvő és kormányzóság

A pápának 1200-ban sikerült a testvéreket kibékítenie. András visszakapta korábbi területeit, de a korábbinál jóval kisebb hatáskörrel. Ekkoriban kötött házasságot Gertrúddal, IV. Andechsi Bertold isztriai és krajnai őrgróf és meráni herceg leányával.

A házasságból öt gyerek született. 1203-ban vagy 1204-ben Mária, 1206-ban a későbbi IV. Béla király, 1207-ben a későbbi Árpád-házi Szent Erzsébet, 1208-ban Kálmán és 1210-ben András.

Imre király Horvátországot és Dalmáciát engedte át öccsének, aki ezután újabb lázadásra készült, de Imre Boleszló váci püspöktől megszerezte az összeesküvők levelezését.Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában 381–382. oldal Kitört a fegyveres harc. András seregében apósa és felesége révén sok német is volt, akik a vesztes csata után a herceggel osztrák területre menekültek. Imre elmozdította az ellene fordult nádorispánt is, mire Elvin váradi püspök kiközösítette a királyt.Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában 382. oldal III. Ince pápa jól felfogott politikai érdekből – hisz célja egy új keresztes hadjárat elindítása volt – kibékítette a királyt és főpapokat, illetve Imrét és Andrást.

András azonban nem tett le a korona megszerzéséről, és amikor Imre királynak Konstancia hercegnőtől (az aragóniai király lányától) fia született, ismét sereget gyűjtött a király ellen. 1203 októberében a király Varasd közelében találkozott öccsével. A találkozóról és az ott történtekről Spalatói Tamás krónikájából értesült az utókor. Eszerint Imre egy szál pálcával ment át András táborába és királyi tekintélyével lázadó öccsét bántatlanul saját emberei közé cibálta, és foglyul ejtette (bár az ún. "varasdi jelenet" megtörténtét a korral foglalkozó szaktörténészek ma már megkérdőjelezik.Körmendi Tamás: A "varasdi jelenet" és kritikája. Megjegyzés Imre király és András herceg trónviszályának történetéhez. ) Megelégedett azonban annyival, hogy Andrást Keve várába zárta, s annak feleségét, Gertrúdot hazaküldte. A fivérek szembenállását párválasztásuk is jelezte. Imre király politikája alapvetően pápabarát volt, ezért feleségét a pápa közvetítésével választotta, és a pápa kérésére fegyveresekkel is segítette IV. Ottó harcát a Türingiára támadó Sváb Fülöp ellenében. András viszont a Fülöp oldalán álló Bertoldnak lett veje.

András 1204-ben hívei segítségével kiszabadult, Imre őt tette meg fia gyámjává és az ország kormányzójává. Ezután nem sokkal, még az év novemberében meghalt, és a korona a gyermekkorú fiára, III.Lászlóra szállt. András kormányzói jogkörét felhasználva megszerezte az özvegy királyné javait, mire ő a gyermek királlyal és a koronával VI. Lipót osztrák herceghez, Imre ellenségéhez menekült. Mivel III. László 1205-ben meghalt, András lett a törvényes utód, és 1205. május 29-én meg is koronázták.

András király

Már koronázásának évében hadjáratot vezetett Halicsba, ahol biztosította a trónt a gyermek Danyiil Romanovicsnak, de a Halics (Galícia) és Lodoméria (Volhínia) királya címet ő vette fel.

„Az új berendezkedés”

Elődeinek gyakorlatával legjellemzőbben a birtokpolitikában szakított, és minden korábbinál több királyi birtokot elidegenített — általában a vezető egyházi és világi személyeknek, hűségük és szolgálataik elismeréseként. A vezető tisztségekbe Gertrúd befolyásának jeleként a Meráni-család tagjai és rokonai kerültek. A királyi birtokokat már I. (Szent) István is adományozott, de az eladományozott udvarnokföldeket II. Andrásig pótolta a Kárpát-medencét mindjobban kitöltő, a peremterületek felé terjeszkedő magyar állam birtokgyarapodása. II. Andrásnak már nem volt ilyen lehetősége, ezért a várbirtokokhoz nyúlt, és várakat, ispánságokat, egész vármegyéket adományozott azok jövedelmeivel együtt örökölhető birtokként híveinek — főként németeknek. A folyamatot gyorsította, hogy az előkelőségek birtokainak növekedésével egyre kevésbé függtek a királytól. Ahogy szilárd bázist tudtak kiépíteni, egyre inkább törekedtek egybefüggő uradalmak kiépítésére; fő céljukká a birtokrészeik közé ékelődő királyi földek megszerzése vált.Béres Attila: Akik az ország egy-egy részét a magukénak hitték – a magyar oligarchák fénykora

Befolyását latba vetve elérte a pápánál, hogy Gertrúd testvérét, Bertoldot tegye meg kalocsai érsekké. A merániak gazdasági és politikai térnyerése egészen az összeesküvésig fokozta a magyar főurak elégedetlenségét. Ennek élén Péter ispán, Bánk bán és veje, Simon állt. Támogatóként szerették volna megnyerni János esztergomi érseket is, a legenda szerint azonban az óvatos érsek kétértelmű levelet küldött. A merénylők 1213. szeptember 23-án, a gyakori halicsi hadjáratainak egyikén hadakozó király távollétében csaptak le. A királynét és udvarát megölték, csak Lipót hercegnek és Bertold érseknek sikerült sértetlenül elmenekülnie. A hazatérő király Péter ispánt karóba húzatta, de további felelősségre vonásra nem került sor.

Gertrúd halála után a német befolyás visszaszorult, de a királyi jövedelmek pótlására II. Andrásnak új adókat kellett bevezetnie. Ez annál is inkább szükségessé vált, mivel az 1211-ben a kunok elleni védelemre a Barcaságba betelepített Német Lovagrend is a kiváltságok maximumát élvezte. Az 1217-ben Magyarországon először kivetett rendkívüli adó a valóságban rendszeresen kivetett pénzadóvá vált. II. András adóit az 1210-es években pénzben beszedett vámok és illetékek formájában vezette be. A királyi udvar gazdálkodásának új rendjét mutatja az ezt irányító szervezet változása is: 1214-ben jelent meg a tárnokmester tisztsége. Az adók behajtását II. András is többnyire bérbe adta; egyes királyi jövedelmeket egyösszegű bérleti díj ellenében adóbérlők kaptak meg. Pénzváltási illetéket is bevezetett, mivel az emberek vonakodtak elfogadni a gyengébb minőségű, értéktelenebb magyar fémpénzt. A bérleti rendszer kialakulásával a pénzverés decentralizálódott, de törvény tiltotta, hogy a kamaraispánok és a pénzváltók izmaeliták vagy zsidók legyenek.

Az új berendezkedés során a nagyhatalmú előkelők elsősorban a királyi birtokok rovására gazdagodtak meg és ez egyben a királyi birtok és a világi magánbirtok arányának jelentős eltolódását jelentette utóbbi javára. A királyi birtokok csökkenésével együtt járt a királyi hatalom gyengülése, ami a nagyurak hatalmaskodásának az elterjedéséhez vezetett. Az adományozások és az erőszakos földszerzés mellett a gazdagok vásárlás útján is gyarapították birtokaikat.

A világi földbirtokok megszaporodása és növekedése szükségletté tette az ingatlanok jogos birtoklásának igazolását, ezért megnőtt az oklevéladás szerepe, fellendült az okleveles gyakorlat. A korábban szerzett földbirtokokról azonban még nem készült oklevél, ezért fontossá vált a nemzetségek származásának, a távoli közös ősnek a kimutatása, a régiség vált ugyanis ez által jogforrássá. Az oklevelek ekkortól utaltak általában „de genere” kitétellel a származásra. A nemzetségekről a korból Anonymus gestájából szerezhető a legtöbb ismeret, amely az 1210-es években íródott a legnagyobb valószínűséggel. Azok az előkelők, akik kimaradtak a királyi birtokok adományozásából már 1210-ben megpróbáltak kapcsolatot keresni III. Béla öccsének, Géza hercegnek görög földön élő fiaival, hogy felajánlják nekik a magyar trónt. Ezt a kísérletet II. Andrásnak még sikerült megakadályoznia, de 1214-ben a hasonló próbálkozások megelőzésére megkoronáztatta elsőszülött fiát, a későbbi IV. Bélát, aki ekkor még csak 8 éves volt. Emlékeztetőül: Imre király hasonlóan járt el 1204-ben a fiával, III. Lászlóval. 1214-ben II. András király I. Leszek krakkói fejedelemmel szövetségben sikeres hadjáratot vezetett Halics ellen, melynek eredménye lett fiának, Kálmánnak lengyel házassága és rövid idejű halicsi királysága.

A megözvegyült András király 1215-ben újranősült. Második felesége a 17-18 éves Jolánta, Courtenay Péter auxerre-i és namuri grófnak, II. Fülöp Ágost francia király rokonának, 1216-tól latin császárnak leánya lett. E frigyből született András hatodik gyermeke, Jolánta, később Aragónia királynéja.

Az „új berendezkedés” nagymértékben veszélyeztette a számukban jelentős királyi szerviensek, a várjobbágyok és a várnépek érdekeit. A sókereskedelem bevonása a bérleti rendszerbe pedig jövedelmet vont el az egyháztól, amely sérelemnek tekintette azt is, hogy az izmaelita és zsidó bérlőkkel szemben hatástalanok voltak az egyházi fenyítés hagyományos eszközei.

II. András keresztes hadjárata