El Llano (nevének jelentése: a síkság) község Mexikó Aguascalientes államának keleti részén. 2010-ben lakossága kb. 18 800 fő volt, ebből mintegy 5400-an laktak a községközpontban, Palo Altóban, a többi 13 400 lakos a község területén található 156 kisebb településen élt. Önálló községként csak 1992-ben hozták létre.

Fekvése A község Aguascalientes állam keleti részén helyezkedik el, nevével ellentétben azonban nem teljesen sík. Bár legnagyobb része valóban az (kb. 2000 méterrel a tengerszint felett), keleti sarkában már mintegy 500 méteres relatív magasságú hegyek emelkednek, legmagasabb csúcsai a Cerro Juan el Grande és a Las Preñadas. A területen egy év alatt hulló 400–600 mm csapadék időbeli eloszlásának egyenetlensége miatt állandó vízfolyások nincsenek a községben, csak időszakosak, melyek közül legjelentősebbek a San Francisco, a Calvillito, a Las Maravillas és a Las Venas. Legnagyobb állandó tava az El Salvador, az ennél is nagyobb La Colorada viszont csak időszakos tó. A község területének több mint kétharmadán növénytermesztés folyik, negyedét rétek, legelők borítják, míg északon közel 4%-ot bozótos területek, keleten kb. 2%-ot erdők tesznek ki.

Népesség A község lakóinak száma a közelmúltban folyamatosan növekedett, a változásokat szemlélteti az alábbi táblázat: ÉvLakosság199514 278200015 327200517 115201018 828

Települései A községben 2010-ben 157 lakott helyet tartottak nyilván, de nagy részük igen kicsi: 71 településen 10-nél is kevesebben éltek. A jelentősebb helységek: TelepülésLakosság (2010)Palo Alto (községközpont)5399Los Conos1108Ojo de Agua de Crucitas1078Santa Rosa (El Huizache)1050La Luz870El Novillo865Licenciado Jesús Terán (El Muerto)783Francisco Sarabia (La Reforma)625Montoya613El Retoño591La Tinaja470Lomas del Refugio (La Loma)420El Tildío388El Terremoto354El Llano (Cereso)327

Jegyzetek

Kategória:Aguascalientes községei