300px|jobbra|keretnélküli

Marokkó történelme mintegy egymillió évre nyúlik vissza, amint azt a Casablanca mellett talált kőeszközök is bizonyítják. A Homo erectus jelenléte 700 ezer évvel ezelőttre, a modern emberé pedig legalább 145 ezer évvel ezelőttre vezethető vissza ebben a régióban. Bár a Rif-fennsíkon az i. e. 6. évezredből vannak bizonyítékok a földművelésre, az csak lassan terjedt, a vadászat, halászat, gyűjtögetés igen sokáig fennmaradt. Az őslakos berberek valószínűleg a 10 ezer évvel ezelőtt kialakuló capsai kultúráig vezethetők vissza.

Az i. e. 1. évezred elejétől a föníciaiak alapítottak városokat a Földközi-tenger nyugati medencéjében és nagy hatással voltak a berberek kultúrájára. Karthágó hamarosan a Magreb első számú városává fejlődött. A karthágóiak nyugat felé terjeszkedtek, még Mogadorban (az Atlanti-óceán partján, a Kanári-szigetek magasságában) is létesítettek kereskedelmi állomást. Miután Róma megdöntötte Karthágó uralmát, a mai Marokkó a velük szövetséges Mauretaniai Királysághoz tartozott, majd i. sz. 40-ben római provinciává alakították. A 2. századtól megkezdődött a kereszténység terjedése. A birodalom válságát követően, a 3. században a belső területek a berber törzsek uralma alá kerültek. Az 5. században a vandálok foglalták el Észak-Afrikát, de nyugati felén uralmuk a kikötővárosokra korlátozódott; a berberek és a romanizált lakosság saját, laza államalakulatokat hozott létre. 533-ban a Bizánci Birodalom megdöntötte a Vandál Királyságot, de a berberek feletti uralma nem bizonyult erősebbnek.

Az arabok 664-ben kezdték meghódítani a Magrebet. A berberek eleinte hevesen ellenálltak, de végül az iszlám egy olyan ágát fogadták el, amely biztosította számukra az arabokkal való egyenlőséget. Ezek a háridzsiták függetlenséget követeltek és 740 körül folyamatossá váltak a lázadások, amelyeket kezdetben az Omajjádok, majd az Abbászidák hadseregei vertek le. A nyugat felé terjeszkedő síita Fátimidák harcias arab beduin törzseket telepítettek a lázongó berberek helyére, így az arab nyelv, amelyet addig csak a városi elit és az udvar beszélt, egyre jobban befolyásolta a berber nyelveket.

A 11. században az Almorávidák szigorúan vallásos mozgalma hódította meg a nyugati Magreb-országokat és az Ibériai-félsziget nagy részét is. Őket a 12. században a szintén vallási mozgalomként induló Almohádok váltották fel és ugyancsak sikerült Andalúziát is uralmuk alá hajtaniuk. Az iszlám olyan ágai, amelyek addig a berberk körében népszerűek voltak, a szunnita Almohádok idején nagyrészt eltűntek.

1235-re összeomlott az Almohádok birodalma és a felemelkedő Marínida-dinasztiának nem csak Marokkót, hanem a mai Algéria északi részét és Tunéziát is sikerült meghódítaniuk. A 15. században a Vattászídák váltották őket. Időközben a Mediterráneumban új nagyhatalmak születtek, egyrészt az Ibériai-félszigetről az iszlámot teljesen kiszorító Spanyolország, másrészt az Észak-Afrikában is terjeszkedő Oszmán Birodalom. A spanyolok és a portugálok kihasználták a marokkói szultánok gyengeségét és számos kikötővárost elfoglaltak, amelyeket kereskedő- és hadibázisként használtak. A spanyolok Ceutától Oránig, Tunisztól Dzserbáig, a portugálok pedig főként az Atlanti-óceán partvidékén hódítottak.

A keresztény hódítók ellen fellépő Szaadi-dinasztia 1549-ben átvette a hatalmat a meggyengült Vattászídáktól. 1578-ban a portugálok beavatkoztak a marokkói trónharcokba, de a háromkirályok csatájában döntő vereséget szenvedtek. A Szaaditák alatt Marokkónak ügyes manőverezéssel sikerült megtartania függetlenségét, bár a törökök egy rövid ideig megszállva tartották fővárosát, Fezt. Ahmad al-Manszúr szultánnak arra is volt lehetősége, hogy katonai expedíciókat vezessen a Szaharán túlra és megdöntse a Szongáj Birodalmat. Halálát követően azonban több részre szakadt az ország, a gyenge szultánok képtelenek voltak megtartani a rendet, még kalózköztársaság is alakult.

A kaotikus helyzetból a 17. században az Alavita-dinasztia emelkedett ki, amelyből Marokkó mai uralkodói is származnak. Az egységesített állam a 18. században a dinasztikus harcok miatt ismét meggyengült, majd egyre inkább a gyarmatosító európai hatalmak befolyása alá került. Bár sokáig meg tudta tartani névleges önállóságát, 1912-ben Franciaország és Spanyolország felosztotta és protektorátussá tette. A gyarmatosítók ellen több felkelés tört ki, ezek közül a legjelentősebb Abd el-Krim Rif Köztársasága volt az 1920-as évek elején.

A második világháborúban Franciaország vereségét követően Marokkó a vichy-i kormány fennhatósága alá került, míg a szövetségesek és de Gaulle mozgalma a Fáklya hadművelet keretében meg nem szállták. 1943 januárjában az USA és az Egyesült Királyság a casablancai konferencián döntött a szövetségesek szicíliai és olaszországi partraszállásairól.

1956-ban Marokkó függetlenné vált. Ugyanekkor 250 ezres zsidó lakosságának többsége Izraelbe emigrált. 1975-ben Marokkó megszállta Nyugat-Szaharát. A fokozatos demokratizálódás jegyében 1997-től rendszeresen tartanak parlamenti választásokat.

Őstörténet Ó-paleolitikum (kb. egymillió évvel ezelőttől) thumb|180px|Bolakő Szidi Abderrahmanból (Az ember múzeuma, Párizs) A legrégebbi emberkészítette szerszámokat Marokkóban Casablanca környékén találták és mintegy egymillió évesek. A legidősebb emberi maradványokat a Grotte des Littorines és a Grottes des carrières barlangokban tárták fel és kb. 400-600 ezer évvel ezelőttre datálhatók.Vgl. Jean-Paul Raynal, Fatima-Zohra Sbihi Alaoui, Lionel Magoga, Abderrahim Mohib, Mehdi Zouak: The Lower Palaeolithic Sequence of Atlantic Morocco Revisited After Recent Excavations at Casablanca. In: Bulletin d’Archéologie marocaine, XX, 2004, S. 44–76, halshs.archives-ouvertes.fr Jean-Paul Raynal, Fatima-Zohra Sbihi Alaoui, Abderrahim Mohib, Mosshine El Graoui, David Lefèvre, Jean-Pierre Texier, Denis Geraads, Jean-Jacques Hublin, Tanya Smith, Paul Tafforeau, Mehdi Zouak, Rainer Grün, Edward J. Rhodes, Stephen Eggins, Camille Daujeard, Paul Fernandes, Rosalia Gallotti, Saïda Hossini, Alain Queffelec: Hominid Cave at Thomas Quarry I (Casablanca, Morocco): Recent findings and their context. In: Quaternary International, 223–224, 2010, S. 369–382, sciencedirect.com A Rabat melletti Saléban egy 450 ezer éves koponyát ástak ki, amely a Homor erectus mauretanicus-hoz tartozott (az alfajt Északnyugat-Algériában írték le először és legrégebbi példányai mintegy 750 ezer évesek; ez az acheuli kultúra legfontosabb lelőhelye Északnyugat-Afrikában).Camille Arambourg: Récentes découvertes de paléontologie humaine réalisées en Afrique du Nord française (L’Atlanthropus de Ternifine – L’Hominien de Casablanca). In: J. D. Clark, S. Cole (Hrsg.): Third Panafrican Congress on Prehistory. Livingstone 1955. London 1957, S. 186–194.

A Casablanca-környéki barlangok igen gazdagok a paleolitikus lelőhelyekben. A Rhinocéros-barlangból és Thomas-barlangból származó leletek 735-435 ezer évesek, de ebből a korszakból származnak a Sidi Al Kadir-Hélaoui, Cap Chatelier, Littorines és Medve-barlangok lelőhelyei is. Az acheuli kultúra kb. 200 ezer évvel ezelőttig virágzott ebben a régióban. Az 1 millió-600 ezer évvel ezelőtti korból gyakran megtalálhatóak a négyszögletes, csapott hegyű marokkövek, az ún. cleaverek, a kor végén pedig elterjedt a szakócák készítésének Levallois-technikája. Melillától nyugatra, az Oued Kert folyócska torkolatánál több száz, az acheuli igen archaikus korszakához tartozó kőszerszámot ástak ki. Ezzel szemben a kissé délebbre, egy forrásnál található Ammorene I. lelőhely az acheuli végére datálható, amit a vékony keresztmetszetű, nagyon finoman megmunkált marokkövek is bizonyítanak.

A modern ember és az ateri kultúra (145 ezer éve) thumb|180px|Ateri lándzsahegy Az észak-afrikai elterjedésű ateri kultúrát már az anatómiailag modern ember (Homo sapiens) alakította ki, aki genetikailag alapvetően azonos a mai emberrel. A kultúra valószínűleg a Magreb régiójában jött létre, a marokkói leletek alapján kb. 170-145 ezer évvel ezelőtt.Nick Barton, Francesco d’Errico: North African Origins of Symbolically Mediated Behaviour and the Aterian. In: Scott Elias (Hrsg.): Origins of Human Innovation and Creativity, Elsevier, Amsterdam, Oxford 2012, S. 23–34, hier: S. 26. Maga a modern ember nagyjából 200 ezer éve fejlődött ki Kelet-Afrikában és nem sokkal később megjelent Marokkóban is (az Atlanti-óceán partján fekvő Témara, Dar es Soltane 2 és El HarouraderJean-Jacques Hublin: Recent evolution in Northwestern Africa. In: M. Aitken, Paul Mellars, Chris Stringer: The Origin of Modern Humans, the Impact of Science-Based Dating, Philosophical Transactions of the Royal Society B, 337, 1992, S. 185–191. lelőhelyek tanúsága szerint)Jean-Jacques Hublin: Recent evolution in Northwestern Africa. In: M. Aitken, Paul Mellars,Chris Stringer (Hrsg.): The Origin of Modern Humans, the Impact of Science-Based Dating, Philosophical Transactions of the Royal Society B, 337, 1992, S. 185–191. Az ateri kultúra tehát kulcsszerepet játszik a Homo sapiens Magreb-országokba és (esetleg) Európába való elterjedésének kérdésében. Észak-Afrikában a marokkő-ipart kőszilánkokból készült szerszámok követték. Feltehetően az ateriek használtak először íjat és nyilat is.Barbara Ann Kipfer (Hrsg.): Encyclopedic Dictionary of Archaeology, Springer, 2000, S. 41.

Az algériai Bir el Aterről elnevezett kultúrát sokáig a neandervölgyiek és korai Homo sapiensek által művelt moustieri ipar részének tartották, újabban azonban inkább a Magreb saját régészeti kultúrájának tekintik,Harold L. Dibble, Vera Aldeias, Zenobia Jacobs, Deborah I. Olszewski, Zeljko Rezek, Sam C. Lin, Esteban Alvarez-Fernández, Carolyn C. Barshay-Szmidt, Emily Hallett-Desguez, Denné Reed, Kaye Reed, Daniel Richter, Teresa E. Steele, Anne Skinner, Bonnie Blackwell, Ekaterina Doronicheva, Mohamed El-Hajraoui: On the industrial attributions of the Aterian and Mousterian of the Maghreb. In: Journal of Human Evolution 64,3, 2013, S. 194–210. amely kőeszközeinek megmunkálásában igen magas szintet ért el. Egyik jellegzetessége, hogy a lándzsahegyek aljához tüskét pattintottak, amellyel rögzíteni lehetett azt a nyélhez.John Donnelly Fage, Roland Anthony Oliver (Hrsg.): The Cambridge History of Africa, Cambridge University Press 1982, S. 262.

A legrégebbi, e kultúrához tartozó lelőhely, a Rif-hegység lábánál található Ifri n'Ammar 145 ezer éves. Ugyanitt 170 ezer évvel ezelőtti moustieri eszközöket is találtak. Más, 100 ezer évnél idősebb lelőhelyei is ismertek Marokkóban (Bizmoune-barlang, Contrebandiers-barlang), míg a keletebbre fekvő, líbiai leletek jelentősen fiatalabbak. Valószínűtlen, hogy a kultúra hordozói a Szahara keleti feléből települtek volna át, bár óvatosságra int, hogy az egyiptomi Kharga oázisban egy több mint 120 ezer évvel ezelőttre datált ateri lándzsahegyet ástak ki.Nick Barton, Francesco d’Errico: North African Origins of Symbolically Mediated Behaviour and the Aterian. In: Scott Elias (Hrsg.): Origins of Human Innovation and Creativity, Elsevier, Amsterdam, Oxfort 2012, S. 23–34, hier: S. 26.

Az északkeleti határ közelében fekvő Grotte des Pigeons-ban 82 ezer éves ékszerekre bukkantak: a Nassarius gibbosulus tengeri csigafaj házait, amelyeket okkerrel vörösre festettek és kilyukasztottak, hogy nyakláncra fűzzék őket. A régészek ezeket tartják az első, egyértelműen szimbolikus tárgyaknak.Abdeljalil Bouzouggar, Nick Barton, Marian Vanhaeren, Francesco d’Errico, Simon Collcutt, Tom Higham, Edward Hodge, Simon Parfitt, Edward Rhodes, Jean-Luc Schwenninger, Chris Stringer, Elaine Turner, Steven Ward, Abdelkrim Moutmir, Abdelhamid Stambouli: 82,000-year-old shell beads from North Africa and implications for the origins of modern human behavior. Proceedings of the National Academy of Sciences, USA 104 (2007) 1964–1969.

Az ibéromauritán kultúra (i. e. 17 ezer–8 ezer), az első települések thumb|balra|Ibéromauritán és capsai lelőhelyek Észak-Afrikában