Riccardo Gabriele Patrese (Padova, 1954. április 17. –) olasz autóversenyző, 1977 és 1993 között a Formula–1 versenysorozat pilótája volt. F–1-es pályafutása alatt 257 nagydíjon vett részt, ami 15 évig rekord volt. (2008-ban Rubens Barrichello vette át tőle a legtapasztaltabb versenyző címét.) 2005-ben Dél-Afrikában, a kyalami pályán, a visszavonult Formula–1-es versenyzők számára megrendezett Grand Prix Masters versenyen visszatért az autóversenyzéshez, ha csak rövid időre is.

Formula–1-es pályafutása Shadow és Arrows Patrese versenyzői karrierjét 1977-ben, a monacói nagydíjon kezdte a Shadow csapatnál, mely az év közben váltott versenyzőt. Még abban az évben a csapatvezető Jackie Oliver elhagyta a Shadow-t, hogy Arrows néven új csapatot alakítson magának; Patrese vele együtt távozott. Az Arrows frissen létrehozott első kocsija a Shadow másolata volt, így az a szabályoknak megfelelően csak az áttervezés után indulhatott a versenyeken. Az új kocsit a csapat hat hét alatt építette fel.

1978-ban, az Arrows második versenyén Patrese majdnem győzelemre vitte a csapatot, a kocsi motorja azonban 15 körrel a vége előtt felmondta a szolgálatot. Az év olasz nagydíján Patrese a rajtnál tömegkarambolba keveredett James Hunttal, és más versenyzőkkel. A baleset következtében a svéd Ronnie Peterson az eset másnapján életét vesztette. Bár Patrese felelősségét a baleset okozásában hivatalosan sosem ismerték el, a korábbi világbajnok Hunt kampányt indított ellene, melynek következményeként Patreset egy versenyre eltiltották. A TV-felvételek alapján Hunt lehetett a baleset okozója, de ezt sose ismerte el, s a későbbiekben is támadta Patreset, mikor a BBC-nél lett a versenysorozat kommentátora.

Brabham 1982-ben Patrese átigazolt a Brabhamhez, ahol óriási szerencsével megszerezte első győzelmét a monacói nagydíjon. A futam nagy részében a Renault-s Alain Prost vezetett, de a verseny vége előtt 3 körrel falnak csapta az autóját, így Patrese jó pozícióban volt a verseny megnyereséhez. Viszont ő is hibázott, megforgatta az autóját, és így De Cesaris és Pironi is elment mellette. Viszont mindkét versenyző benzin nélkül maradt az utolsó körben, így Riccardo Patrese megnyerte élete első versenyét. Csodálkozott is rendesen akkor, amikor befutott, miért ünneplik őt ennyire.

A második győzelmét 1983-ban aratta a dél-afrikai nagydíjon, de a szezon nem Patreseről szólt. Míg a csapattárs Nelson Piquet megszerezte második világbajnoki címét, addig Patrese mindössze a 9. helyen végzett összesítésben. A gyenge teljesítmény az elkövetkező években is folytatódott: a versenyző csak 7 év múlva tudott újra a pódium legmagasabb fokára állni. Megunva a sok technikai hibát, elhagyta a Brabhamet, hogy majd 1986-ban térjen vissza újra a Bernie Ecclestone által pénzelt csapathoz.

Alfa Romeo Patrese 1984-ben a Formula–1 be visszatért Alfa Romeo csapathoz igazolt, ami két nagyon halvány évet eredményezett, összesen 8 ponttal, és egy dobogós helyezéssel. Pedig minden tökéletesnek indult:olasz kocsi olasz motorral, olasz szponzorral, olasz pilótával. A teljesítmény viszont már nem volt tökéletes. Az egyetlen dobogót a 84-es olasz nagydíjon szerezte, a csapat ebben az évben 11 pontot szerzett. A következő év végén viszont 0 pont szerepelt a csapat neve mellett.http://www.formula1.com/results/team/1985/

Brabham újra 1986-ban Patrese visszatért a Brabhamhez, de a csapat addigra kifulladt, s nem tudták már versenyzőiket győzelemhez juttatni. Bár a csapat BMW motorja erősebb volt a versenytársakéhoz képest, Patrese számára újabb két győzelem nélküli évad következett. Ennek ellenére Patrese a csapatát nyilvánosan soha nem kritizálta. A csapat szezon közben elvesztette Elio de Angelis-t, így Patrese és a csapat morálisan is válságban volt. Az ez évben megszerzett 2 pont a 80-as évek elejének meghatározó csapatától már édeskevés volt. A B.M.W. motor bár erős volt, viszont megbízhatatlan, így a B.M.W. sem koncentrálta erőit a Brabhamre, ami tovább rontotta a csapat versenyképességét.

Williams 250px|right|thumb|Patrese az 1991-es monacói nagydíjon 1987 végén Patrese lehetőséget kapott haldokló karrierje megújítására, mikor a Brabham tulajdonos Bernie Ecclestone közreműködésével a Williams őt kérte fel az edzés közben Mansell pótlására az évad záróversenyén, Ausztráliában.

A lehetőséget kihasználva Patrese meggyőzte a Williams menedzsmentjét, s 1988-tól a csapattól távozó Piquet helyére szerződött. Az év azonban a gyenge Judd motoroknak köszönhetően nem lett sikeres, az első pontszerzésekre a következő évig kellett várni. Patrese 1990-ben ismét győzelmet aratott a San Marinó-i nagydíjon, összesítésben pedig a hetedik helyen végzett.

1991-ben Mansell visszatért a Williamshez. Ennek és a Renault motoroknak köszönhetően a csapat ismét sikeres lett, A konstruktőrök között és Mansell révén egyéniben is másodikok lettek. A sikerből Patrese is kivette a részét, győzelmet aratott Mexikóban és Portugáliában. Összesítésben a harmadik helyen végzett, az addigi legeredményesebb szezonját zárva.

1992-ben továbbra is a Williams uralta a Formula–1 mezőnyét. Patrese azonban sikerei, a japán nagydíjon aratott győzelme, és további 8 dobogós helyezése ellenére Mansell mögött második pilótává vált. Mivel Prost, Senna, és Mansell egyaránt kacérkodott a Williamshez történő szerződéssel, illetve a szerződésének meghosszabbításával, Patrese helyzete egyre bizonytalanabbá vált, s a Benettonhoz szerződött még az év vége előtt. Ironikus, de végül csak Prost szerződött a Williamshez, 1993-ban. A karrierje során legjobb világbajnoki helyezését ebben az évben érte el, 2. lett, világbajnok csapattársa, Nigel Mansell mögött.

Benetton 1993-ban, míg a Williams továbbra is dominált a mezőnyben, Patrese egyre nehezebben találta helyét új csapattársa, Michael Schumacher mellett is. Ennek következtében a csapatvezetés Patresét az év vége előtt szabadlistára helyezte. A következő szezonra a legtöbb versenyzői pozíció már foglalt volt, így Patrese a visszavonulás mellett döntött.

Formula–1-es pályafutása alatt 257 nagydíjra nevezett és 256-on indult el, ami 15 évig rekordnak számított. A 2000-es évektől 17-19 versenyt rendeztek egy évadban, így többen is igen közel kerültek a 256 rajthoz. 2006-ban Michael Schumacher 248 nagydíj után vonult vissza. Rekordját végül Rubens Barrichello döntötte meg, a 2008-as török nagydíjon (2010-ben Schumacher visszatért, így azóta ő is túlszárnyalta Patresét). A közelmúltban David Coulthard is esélyes lett volna, hogy megdöntse Patrese rekordját, ha nem vonul vissza a 2008-as szezon végén.

A pályafutás eredményei számokban

évhelyezéspontszámrajthozállásokgyőzelmekdobogós helyezésekautó197719.1900Shadow-Ford197812.111501Arrows-Ford197919.21500Arrows-Ford19809.71401Arrows-Ford198111.101502Arrows-Ford198210.211513Brabham-Ford/Brabham-BMW19839.131513Brabham-BMW198413.81601Alfa Romeo1985-01600Alfa Romeo198617.21600Brabham-BMW198713.61601Brabham-BMW/Williams-Honda198811.81600Williams-Judd19893.401606Williams-Renault19907.231611Williams-Renault19913.531628Williams-Renault19922.561619Williams-Renault19935.201602Benetton-Ford

Teljes Formula–1-es eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1977 Shadow ARG BRA RSA USW ESP MON9 BELKi SWE FRAKi GBRKi GER10 AUT NED13 ITAKi USA CAN10 JPN6 20. 1 1978 Arrows ARG BRA10 RSAKi USW6 MON6 BELKi ESPKi SWE2 FRA8 GBRKi GER9 AUTKi NEDKi ITAKi USA CAN4 12. 11 1979 Arrows ARGNi BRA9 RSA11 USWKi ESP10 BEL5 MONKi FRA14 GBRKi GERKi AUTKi NEDKi ITA13 CANKi USAKi 20. 2 1980 Arrows ARGKi BRA6 RSAKi USW2 BELKi MON8 FRA9 GBR9 GER9 AUT14 NEDKi ITAKi CANKi USAKi 9. 7 1981 Arrows USWKi BRA3 ARG7 SMR2 BELKi MONKi ESPKi FRA14 GBR10 GERKi AUTKi NEDKi ITAKi CANKi LVS11 11. 10 1982 Brabham RSAKi BRAKi USW3 SMR BELKi MON1 USEKi CAN2 NED15 GBRKi FRAKi GERKi AUTKi SUI5 ITAKi LVSKi 10. 21 1983 Brabham BRAKi USW10 FRAKi SMR13 MONKi BELKi USEKi CANKi GBRKi GER3 AUTKi NED9 ITAKi EUR7 RSA1 9. 13 1984 Alfa Romeo BRAKi RSA4 BELKi SMRKi FRAKi MONKi CANKi USEKi USAKi GBR12 GERKi AUT10 NEDKi ITA3 EUR6 POR8 13. 8 1985 Alfa Romeo BRAKi PORKi SMRKi MONKi CAN10 USEKi FRA11 GBR9 GERKi AUTKi NEDKi ITAKi BELKi EUR9 RSAKi AUSKi – 0 1986 Brabham BRAKi ESPKi SMR6 MONKi BEL8 CANKi USE6 FRAKi GBRKi GERKi HUNKi AUTKi ITAKi PORKi MEX13 AUSKi 17. 2 1987 Brabham BRAKi SMR9 BELKi MONKi USE9 FRAKi GBRKi GERKi HUN5 AUTKi ITAKi PORKi ESP13 MEX3 JPN11 AUS9 13. 6 1988 Williams BRAKi SMR13 MON6 MEXKi CANKi USEKi FRAKi GBR8 GERKi HUN6 BELKi ITA7 PORKi ESP5 JPN6 AUS4 11. 8 1989 Williams BRAKi SMRKi MON15 MEX2 USA2 CAN2 FRA3 GBRKi GER4 HUNKi BELKi ITA4 PORKi ESP5 JPN2 AUS3 3. 40 1990 Williams USA9 BRA13 SMR1 MONKi CANKi MEX9 FRA6 GBRKi GER5 HUN4 BELKi ITA5 POR7 ESP5 JPN4 AUS6 7. 23 1991 Williams USAKi BRA2 SMRKi MONKi CAN3 MEX1 FRA5 GBRKi GER2 HUN3 BEL5 ITAKi POR1 ESP3 JPN3 AUS5 3. 53 1992 Williams RSA2 MEX2 BRA2 ESPKi SMR2 MON3 CANKi FRA2 GBR2 GER8 HUNKi BEL3 ITA5 PORKi JPN1 AUSKi 2. 56 1993 Benetton RSAKi BRAKi EUR5 SMRKi ESP4 MONKi CANKi FRA10 GBR3 GER5 HUN2 BEL6 ITA5 POR16 JPNKi AUS8 5. 20

Jegyzetek

Források The Riccardo Patrese Website Riccardo Patrese: The Italian Hero

Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:Olasz Formula–2-es versenyzők Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Padovaiak Kategória:Élő személyek Kategória:Alfa Romeo F1 Kategória:Williams F1 Kategória:Arrows Kategória:Brabham Kategória:Benetton Formula