Torino

Torino (piemontiul, valamint több egyéb nyelven Turin) közel 871 ezer lakosával Róma, Milánó és Nápoly után Olaszország negyedik legnépesebb városa (közigazgatásilag comune). A harmadik legfontosabb gazdasági központ Róma és Milánó után, Piemont és Torino megye székhelye, fontos üzleti, kulturális, és oktatási központ. Lakóinak száma – az agglomerációval együtt – mintegy 1,7 millió.

Fekvése Északnyugat-Olaszországban található; északról és nyugatról az Alpok határolja, délről a Monferrato dombság. Négy folyó szeli át a várost: a Pó, ennek két mellékfolyója, a Dora Riparia és a Stura di Lanzo, valamint a Sangone. A Pó kettéosztja a várost, a domboldali és a sík részre, amely 220 és 280 méteres tengerszint feletti magasságon fekszik, és nyugatról kelet felé haladva lesz egyre alacsonyabb. A város legmagasabb pontja a Colle della Maddalena (715 méter).

Története Korai emlékek A mai város helyén az i. e. 3. században megtelepedett a kelta-ligur taurin népcsoport. Hannibál i. e. 218. évi itáliai hadjárata során a taurinok, a Pó-síkság gall népcsoportjai közül egyedül, úgy döntöttek, hogy Róma szövetségesei lesznek, és útját állják a pun hadvezérnek. Ellenállásuk három napig tartott, utána kénytelenek voltak kapitulálni.

Az elkövetkező évszázadokban folytatódott a rómaiak előrenyomulása az Alpok irányába. i. e. 100-ban megszületett Eporedia kolónia, a jelenlegi Ivrea az Aosta-völgy bejáratánál.

A római kor Az 1. században (valószínűleg 28-ban) a rómaiak katonai tábort létesítettek ezen a helyen Castra Taurinorum (egy időben Augustus tiszteletére Augusta Taurinorum) néven. A tipikus római utcahálózat szerkezete ma is megfigyelhető a modern városban. Ebben az időben a lakosság kb. 5000 fő volt, akik a magas falakon belül éltek. A város mai neve a római elnevezésre vezethető vissza, jelentése kis bika, mely a címerpajzsban is megjelenik.

Középkor A Római Birodalom bukása után a lombardok 569-ben foglalták el, majd a város többször gazdát cserélt: 773-ban, Nagy Károly uralkodása alatt a frankok kezére került, 940-ben megalapították a torinói grófságot, amely 1050-től a Savoyai grófok birtoka lett. A 13. század végén a már várost a Savoyai Hercegséghez csatolták. Uralkodásuk alatt számtalan palota és kert épült, jelentősen átformálva a várost; 1404-ben megalapították a város egyetemét is. 1536 és 1562 között francia uralom alatt állt, majd 1563-tól Emánuel Filiberto herceg uralkodása alatt a Savoyai Hercegség fővárosa lett. Virágkorát a barokk korban élte, ekkor fejlődött sakktáblaszerű, szabályos szerkezetű várossá, ekkor alakult ki a Via Roma útvonala, ekkor épült a királyi palota.

Modern kor 1706-ban a francia csapatok 117 napig ostromolták a várost, de nem sikerült bevenniük. Az ezt követő utrechti béke alapján a Szárd Királyságot a szavojai hercegséghez csatolták. Ekkor kezdődött a már 90 000 lakosú város átalakítása Filippo Juvarra tervei alapján.

Napóleon idején, 1801 és 1814 között ismét Franciaországhoz tartozott. A Bécsi kongresszus és a restaurációt követően Piemont kezére került Genova és egész Liguria (Genovai Köztársaság), és elindult az a folyamat, amely alig több mint ötven év alatt az olasz egység kialakulásához vezet. Torino az olasz egyesítés egyik élharcosává vált: 1861-ben itt választotta a parlament II. Viktor Emánuelt Olaszország királyává. Az egyesült olasz állam fővárosa Torino lett 1861-től 1865-ig, míg Firenzébe nem helyezték át. (Róma 1870 óta főváros).

Torino fejlődik A 19. század végén gyors iparosodás kezdődött: 1871-ben megnyitották az Alpok alatt átvezető Fréjus-alagutat, 1899-ben alapították a Fiatot, 1906-ban pedig a Lanciát. 1902-ben és 1911-ben Torino a Világkiállítás helyszíne volt. A folyamatosan fejlődő város lakossága 30 év alatt közel megduplázódott, az 1880-as években számolt negyedmilliós népesség a 20. század első évtizedének végére -re nőtt.

Olaszország belépése az első világháborúba mély nyomokat hagyott a torinói lakosságban is. 1919 és 1920 között éleződtek a társadalmi konfliktusok a gyári munkások és a nagyiparosok között ( ún. két vörös év). Több gyárat (köztük a FIAT-ot, amelynek Lingotto üzeme a világ akkori legnagyobb autógyártó üzeme volt) elfoglaltak a munkások, akik autonóm módon folytatták a termelést.

1922-ben a menetelés Rómába (Marcia su Roma) után az olasz fasizmus teret hódított Olaszországban, és nem kímélte az ellenállókat. 1922. december 18-án Torinóban a Piero Brandimarte vezette fasiszta csapatok 11 antifasisztát öltek meg (torinói mészárlás), valamint felgyújtották a Munkáskamara épületét.

A második világháború alatt Torinót mint fontos ipari központot folyamatosan bombázták a szövetségesek. Az első támadás 1940. június 11-én következett be, az utolsók 1945-ben. 1943-ban a városban sztrájkmozgalom indult, ami aztán egész Észak-Olaszországra kiterjedt, és az antifasiszta mozgalmak újjászületését jelentette. Szeptember 8-át követően Torinót elfoglalták a náci csapatok, és egészen 1945. április 25-ig tartották ellenőrzésük alatt, amikor a partizánok átvették az irányítást. Május 3-án megérkeztek a szövetségesek csapatai is.

A második világháború után a város gyorsan újraépült, még jobban erősítve ipari szerepét. A komoly munkaerőt igénylő termelés hatására a Mezzogiornóból folyamatosan áramlottak be a munkát kereső déliek, így a város lakossága is robbanásszerűen nőtt, 1960-ban elérte az 1 milliót, 1975-ben pedig elővárosokkal együtt az 1,5 milliót is. 1962 júliusát követően erőszakhullám sodor végig a városon a gazdasági csoda ellenére. Ellentétek feszülnek a Munkásunió és a dolgozók között, valamint a torinóiak és a bevándorlók között, hiszen a város korántsem volt felkészülve a nagy számú újonnan érkezők fogadására, többek között nem volt elegendő lakás sem. A feszültségek gyakori utcai demonstrációkhoz vezettek. A társadalmi és politikai feszültségek csúcspontja az 1970-es évek.

A ’80-as években a várost is elérte a klasszikus ipari termelés hanyatlása, így a lakosságszám is csökkenni kezdett. Ma több mint 870 ezer lakosa van a városnak.

Demográfia

A második világháborút követően, különösen 1951 és 1961 között a város lakossága rohamosan növekedett (1961-ben lakossal több élt itt, mint 1951-ben), amely a Dél-Olaszországból és Venetóból az itteni gyárakban elhelyezkedni kívánó, idevándorló munkásoknak tudható be. A hirtelen növekedés társadalmi és urbanisztikai problémákat okozott, amiket csak lassan sikerült orvosolni. A város lakossága 1973-ban ért a csúcsra, az azt követő csökkenés pedig elsősorban a Torinóból a közeli kisebb városokba történő vándorlás eredménye. Ennek következményeképpen a szomszédos települések mára gyakorlatilag egybeépültek Torinóval és egy 1,7 milliós agglomerációt alkotnak.

A város lakosszáma az elmúlt években az Olaszország más részeiből, Kelet-Európából, valamint a Maghreb térségből érkezők bevándorlása miatt kismértékű növekedést mutat. A város korfája Olaszország más részeihez hasonlóan elöregedést jelez, a 18 éven aluliak aránya 14,5%, a 65 éven felülieké 30,1%.

Bevándorló külföldiek 2010. december 31-én Torinóban külföldi élt, az előző évhez képest fővel több. A lakosság 14,1% százaléka bevándorló, ami a regionális (8,5%) és az országos átlaghoz képest is nagyon magas.

Legnépesebb külföldi csoportok:

Állampolgárság Számuk 1 2 3 4 5

Közigazgatás bélyeg|360px|A torinói metropoliszövezet A város 10 történelmi kerületre oszlik, melyeket választott tanács irányít.

1. kerület: Centro – Crocetta 2. kerület: Santa Rita – Mirafiori Nord 3. kerület: San Paolo – Cenisia – Pozzo Strada – Cit Turin – Borgata Lesna 4. kerület: San Donato – Campidoglio – Parella 5. kerület: Borgo Vittoria – Madonna di Campagna – Lucento – Vallette 6. kerület: Barriera di Milano – Regio Parco – Barca – Bertolla – Falchera – Rebaudengo – Villaretto 7. kerület: Aurora – Vanchiglia – Madonna del Pilone – Sassi 8. kerület: San Salvario – Cavoretto – Borgo Po 9. kerület: Nizza Millefonti – Lingotto – Filadelfia 10. kerület: Mirafiori Sud

A torinói metropoliszövezet A torinói metropoliszövezet (Area metropolitana di Torino) a Torinót körülvevő agglomeráció megnevezése. A metropoliszövezet egyrészt a várost körülvevő települések földrajzi elhelyezkedése és a Torinóval való gyakorlatilag teljes egybefüggésük, másrészt a közöttük levő erős szociális és gazdasági kötődés miatt alakult ki. Az övezet területe 1127 km², lakosainak száma , melynek 52%-át Torino város lakossága teszi ki. A terület népsűrűsége 1512 fő/km². Az övezet nem egy létező közigazgatási entitás, csak statisztikai funkciót tölt be. Az övezet községei: : Airasca, Alpignano, Avigliana, Baldissero Torinese, Beinasco, Borgaro Torinese, Brandizzo, Bruino, Cambiano, Candiolo , Carmagnola, Caselle Torinese, Chieri, Chivasso, Cirié, Collegno, Druento, Grugliasco, La Loggia, Leinì, Moncalieri, Nichelino, Orbassano, Pecetto Torinese, Pianezza, Pinerolo, Pino Torinese, Piossasco, Piscina, Rivalta di Torino, Rivoli, Rosta, San Mauro Torinese, Santena, Settimo Torinese, Torino, Trofarello, Venaria Reale, Villastellone, Vinovo, Volpiano, Volvera.

Gazdaság bélyegkép|jobbra|250px|A Pó partja Torino mindig is Olaszország egyik legfontosabb ipari központja volt, ezt a szerepét máig őrzi. A legismertebb torinói márka a Fiat, mely a XX. század elején itt hozta létre a világ akkori legnagyobb autógyártó üzemét, a Lingottót. A Fiaton túl azonban természetesen több más ismert vagy kevésbé ismert márka székhelye és gyártási központja van a városban, az autógyártástól a csokoládéig, többek között a Lancia, a Pininfarina, a Bertone, a Sparco, az Italdesign, a Ghia, a Fioravanti, a Stola, az Intesa Sanpaolo, a Superga, az Invicta (1821), a Lavazza, a Martini, a Kappa és a Caffarel.

Az utóbbi években Torino ipara komoly átalakuláson ment keresztül, egyrészt a gépipar válsága, másrészt pedig amiatt a tendencia miatt, amelynek következtében az iparilag fejlett országok cégei a gyártást a fejlődő országokba telepítik. A nyolcvanas évektől a hangsúly egyre inkább a szolgáltató szektor felé helyeződik.

A General Motors Torinóban alakította ki kutatóközpontját, ahol a dízelmotorok fejlesztése folyik.

A banki és biztosítási szektor szintén erős. Torinóban található az Intesa Sanpaolo bankcsoport, a Reale Mutua Assicurazioni és az Alleanza Toro központja.

A „hagyományos” ipari ágakon túl az űripar is képviselteti magát az Alenia révén. A Nemzetközi Űrállomás egyes részeit Torinóban gyártották. Az Ariane–5 hordozórakéta utáni közös európai űr-szállítóeszköz kifejlesztését szintén Torinóból irányítják.

Torinóban jött létre több, ma már olasz nemzeti cégnek számító vállalkozás, mint a Telecom Italia, vagy a Rai, az olasz közszolgálati tévécsatorna, de az olasz mozi is Torinóból indult. Ezek a cégek ma már nem Torinóban székelnek, de a Nemzeti Mozimúzeum továbbra is itt van, a Mole Antonelliana épületében.

Közlekedés Repülőterek

bélyeg|A Sandro Pertini nemzetközi repülőtér (Torino-Caselle) Torinónak két repülőtere van, az egyik a Sandro Pertini nemzetközi repülőtér (Caselle), a másik pedig a Cuneo-Torino Levaldigi nemzetközi repülőtér, amely Cuneótól 21 km-re található, így gyakorlatilag csak nevében tartozik Torinóhoz. A torinói Sandro Pertini nemzetközi repülőtér a várostól 16 km-re található. 2012 januárjában a repülőtér elkezdte a tárgyalásokat a Ryanairrel annak érdekében, hogy a reptér a társaság egyik bázisa legyen. Ennek keretében folyamatosan növeli majd járatai számát az ír légitársaság, amelyek száma 2017-re eléri a huszat.

Éghajlat A város kontinentális éghajlatú, szemben az Appennini-félsziget nagy részén található mediterrán éghajlattal. Ebből következően, bár a dombokon a nyarak hűvösek, a város jórészt síkságon elterülő részein a nyári hónapok melegek, míg a tél hideg és száraz.

Autópályák Autópálya-összeköttetései Torinón hat autópálya halad keresztül: az A4-es autópálya: Torino–Milano–Brescia–Verona – Velence – Trieszt az A5-ös autópálya: Torino – Ivrea – Aosta