Hervartó () község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Bártfai járásában.
Fekvése Bártfától 8 kilométerre délnyugatra, a Tapoly felső folyásától délre fekszik.
Története A falut 1406-ban „Eberhardtuagasa” néven említik először, azonban már ennél korábban, a 14. században alapították Bártfáról érkezett német telepesek. 200 évig Bártfához tartozott. Lakói földművesek, pásztorok, erdei munkások voltak, később zsindelykészítéssel is foglalkoztak. A 17. és 18. században területén üveghuta is működött.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „HERVALTÓ. Tót falu Sáros Várm. földes Ura B. Splényi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Bártfától 3/4 mértföldnyire Richvaldnak filiája, réttye, legelője, erdeje elég van.”
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Hervaltó, tót falu, Sáros vmegyében, Richvaldhoz 1/2 órányira: 456 kath., 1 evang., 10 zsidó lak. Hegyes, sovány határ. Nagy erdők. F. u. b. Splényi örök. Ut. p. Bártfa.”
A trianoni diktátum előtt Sáros vármegye Bártfai járásához tartozott.
Népessége
1910-ben 376, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
2001-ben 514 lakosából 513 szlovák volt.
2011-ben 497 lakosából 494 szlovák.
Nevezetességei
Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt római katolikus fatemploma 1593-ban épült tiszafából, faragott reneszánsz berendezése és 1665-ben készült festményei értékesek. Szűz Mária, Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála oltárai 1460 és 1470 között készültek.
Jegyzetek
Külső hivatkozások Községinfó Hervartó Szlovákia térképén Hervartó a görögkatolikus püspökség honlapján A templom ismertetője szlovákul Ismertető angol nyelven Fotógaléria E-obce.sk
Hervarto Kategória:Sáros vármegye települései