jobbra|250px|bélyegkép|Az M6 autópálya egyik csomópontja bélyegkép|jobbra|250px|Csomópont Százhalombattánál
Az M6-os autópálya Magyarországon, a Duna jobb partján déli irányban haladva kapcsolatot teremt Budapest, a déli Baranya vármegye székhelye, Pécs és a baranyai magyar-horvát országhatár között. A Dunaújvárostól Szekszárdon át Bólyig érő szakaszát 2010. március 31-én adták át a forgalomnak.Egy órával közelebb került Pécs Budapesthez (Index, 2010. március 31.) Ezen a szakaszon négy alagút épült. A sztráda Bólynál Pécs irányába ágazik el, M60-as autópálya néven. Emellett, Dunaújvárosnál keresztezni fogja az egyelőre tervbe vett M8-as autópályát, míg Szekszárdnál az M9-es autóut keresztezi. A tervekben szerepel még, hogy Ercsi környékén a Budapestet elkerülő második félkörgyűrűvel – M100-es autóút – csomópontot alakítsanak ki. A Bólytól Ivándárdáig (magyar-horvát országhatár) tartó mindössze 20 km-es hiányzó szakasz kivitelezése 2021 februárban kezdődött. A Lippóig tartó szakasz átadása 2024. május 2-án történt meg, a horvát határig tartó szakaszt pedig 2025. október 6-án adták át a forgalomnak.
Története Érdi-tető és Dunaújváros közötti szakaszát 2006. június 11-én, az M0-s autóút és Érdi-tető közötti szakaszát pedig 2008. szeptember 23-án adták át a forgalomnak. A Dunaújváros és Bóly közötti pálya átadása 2010. március 31-én történt. Építése során Gyapa mellett 2008-ban kelta sírt tártak fel, amelyben két, a kelta temetkezésre általában nem jellemző embernagyságú pajzsot találtak.
Bóly térségében az M60-as autópálya elágazik Pécs irányába. Az elválási csomópont az M6-os határ felé vezető szakaszának átadásáig ütemezett kiépítéssel valósul meg, ezért a 191,605 kilométerszelvénytől főpálya-burkolat nem épült, a forgalom a jobb- és bal oldali gyűjtő-elosztó pályákon bonyolódott.
A teljes hosszában 2018-ig fejezték volna be,2018-ig megépül az M6-os utolsó szakasza de 2014 őszén a kormány úgy döntött, hogy a Bóly és Ivándárda közti szakasz csak irányonként egy sávos autóút lesz.
Az E-útdíj 2013-as tapasztalatai alapján az M6 autópályán kisebb díjbevétel keletkezett, mint a 86-os főútról, amelyre a kezdeti ausztriai átterelődés miatt visszatért a teherforgalom.
2015-ben bizonytalanná vált, mikor készül el Horvátországban az Eszéket a magyar-horvát határral a magyar oldalon lévő Ivándárda és a horvátországi Pélmonostor térségében összekötő horvát A5-ös autópálya, amely az M6-oshoz kapcsolódna majd, amely szintén csonka. Az M6-os és annak horvátországi folytatása Eszéktől tovább dél felé haladna, a boszniai Zenicán és Szarajevón keresztül egészen az adriai-tengerparton fekvő Pločéig épülne meg. Az európai úgynevezett 5C (V/c) korridornak lesznek az elemei, amely észak felé Szlovákián és Lengyelországon keresztül egész a Balti-tengerig, Gdańskig vezet majd.
A tranzitforgalom mellett az Adriai-tenger déli szakaszaira járó magyar turisták számára lerövidíti a Budapest-Dubrovnik távolságot a mostani mintegy 950 kilométerről, nagyjából 780-790 kilométerre.https://index.hu/gazdasag/2015/05/13/bizonytalan_mikor_epul_meg_a_meg_sem_epult_m6-os_folytatasa/
A legkevésbé kihasznált autópályának számít. A 2017-es forgalomszámlálási adatok szerint a budapesti és a Pest megyei szakaszokon sem érte el az átlagos napi forgalom a kapacitás 50%-át, a Tolna és Baranya megyei szakaszokon pedig még a 20%-át sem. A 6-os számú főút forgalma viszont sok helyen jelentősen csillapodott. Például a Tolna megyei szakaszon tíz évvel korábban átlagosan napi közel 11 000 járműegység áthaladását mérték, ez 2017-re 7700-ra csökkent.
A Bóly–Ivándárda-szakasz kivitelezése 2019. augusztus 13-án bejelentették, hogy az UNITEF 83 és a FŐMTERV elkészítette a műszaki és engedélyezési terveket a sztráda határig tartó szakaszára, továbbá elindult a területszerzés is a Bóly–Ivándárda közötti nyomvonalon.Egyre közelebb a sztrádahosszabbítás és a Duna-híd
2020. február 10-én kiírták a közbeszerzési eljárást a határig tartó szakasz megépítésére.TED.eu Tenders Electronic Daily 2020 októberében kiderült, hogy a Strabag lesz a határig tartó szakasz kivitelezője kilométerenként 4,7 milliárd forintért.Jó drágán, völgyhidakkal építik tovább a legértelmetlenebb magyar autópályát A közbeszerzés eredményeként 2020. december 12-én a NIF Zrt szerződést kötött a Strabag Építő Kft.-vel, valamint a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft.-vel több, mint 90 milliárd forintért, amit december 24-én jelentettek be.Kilométerenként 4,5 milliárdba kerül az új magyar sztrádaszakasz A beruházás az egyik legdrágább kivitelezést jelenti kilométerre osztva azzal, hogy a maga 4,7 milliárd forintos kilométerára még az elmúlt évek projektjei között is kimagasló. 2016-ban egy éven belüli kivitelezést ígértek, 48,7 milliárd forintból. 2019-ben a Magyar Nemzet még arról írt, hogy 72 milliárdból fog megépülni a szakasz és 2020-ban kezdődik a kivitelezés. A költségek atekintetben tűnnek túlárazottnak, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által évente megjelentetett, így a legutolsó 2019. júniusában megjelent forgalomszámlálási adatok alapján az M6-os autópályával párhuzamos horvát határra vezető 56-os főút forgalmi adatai szerint a határ előtti szakaszon az átlagos napi forgalom 1370 jármű/nap, ami 1883 egységjármű/nap forgalmat jelent, ebből a nehéz teherforgalom csupán 6 jármű volt naponta.Az Országos közutak 2018. évre vonatkozó keresztmetszeri forgalma pdf. 79. oldal
A befejező szakasz munkaterület-átadása megtörtént és a régészeti feltárások 2021. február 10-től kezdődtek meg. A kivitelezés a nagy tömegű földmunkákkal, töltésépítéssel, illetve azokhoz szükséges anyagbeszállítással indul 2021. március végén. A projekt befejezésének határideje 2024. május volt.Elindul az M6 autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának kivitelezése
A Lippó és az ivándárdai országhatár között fennmaradó 5 kilométert 2025. október 6-án adták át a hozzá csatlakozó horvátországi A5-ös autópálya Pélmonostor és országhatár közötti szakaszával együtt, amelyen a forgalom a következő nap indult meg.Vége az építkezésnek: új autópálya köti össze Magyarországot Horvátországgal – 24.hu, 2025. október 6.
Az M6 alagútjai A Baranyai-dombság lankáin, Szekszárdtól Pécsig az M6-os összesen négy alagútpárral (Bátaszék alagút, Geresd alagút, Baranya alagút, Véménd alagút) és kilenc nagyobb híddal épült meg. A PPP-konstrukciós beruházásra a jelentkezők a tender tárgyalásos szakaszában 266 és 300 milliárd forint közötti ajánlatokat tettek. A hidak közül nyolc viadukt, a kilencedik a Sió fölött épült.
Koncessziók Az autópálya M0- Érdi-tető szakaszát a Magyar Közút Nonprofit Zrt, az Érdi-tető – Dunaújváros szakaszát az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt., a Dunaújváros – Szekszárd szakaszát az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt., míg a Szekszárd-Bóly szakaszát a Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. üzemelteti. Az M6 Duna Autópálya Koncessziós társaságot 2004-ben a PPP projektek területén vezető német Bilfinger Berger Project Investments GmbH, az osztrák piacon több mint 125 éve jelen lévő Porr Infrastruktur GmbH, és a főként Közép-Európában tevékenykedő Swietelsky International Baugesellschaft G.m.b.H alapították. A Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt.-t a Strabag AG, Colas S.A., Bouygues Travaux Publics S.A., John Laing Infrastructure Limited, és az Intertoll-Europe Zrt. társaságok alkotják.
A Project Finance International Magazine által alapított PFI Annual Awards PPP "Az év üzlete díját" 2008 januárjában az Európa-Közel-Kelet-Afrika régióban az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly és az M60-as sztráda Bóly-Pécs közötti szakaszának szerződése kapta.
2010-ben a szerződések átvilágítását kezdeményezték, mert az állam számára előnyteleneknek tartották őket.
Fenntartása Az autópálya felügyeletét és karbantartását a következő autópálya-mérnökségek végzik: Iváncsai központ, az 50-es kilométerszelvényben Tengelici központ, a 123-as kilométerszelvényben Bátaszéki központ, önálló alagút- és hídmérnökséggel, a 164-es kilométerszelvényben
Csomópontok és pihenőhelyek
Forgalmi adatok Átlagos napi forgalom az M6-os autópályánMerőpont Kilométerszelvény Útszélesség Forgalmi adatok (egységjármű/nap) Változás (%) 2014 2018 2022 2014–2018 2018–2022 2014–2022 Budapest, Nagytétény 14+838 21 126 26 035 35 706 Érd-Ófalu 22+89018 384 30 975 35 648 Iváncsa 48+20014 154 20 672 25 699 Dunaújváros-észak 65+12513 031 19 588 22 832 Dunaújváros-dél 71+66012 026 19 539 22 719 Dunaföldvár 85+0509 230 14 947 16 653 Paks-Centrum 99+9408 768 13 377 14 850 Szekszárd-észak 133+2008 898 13 712 14 795 Szekszárd-dél 146+9426 195 9 777 11 153 Mohács 173+2826 381 9 880 10 226 M6-os autópálya (átlag) 10 492 15 696 18 324
Díjfizetés
2015. január 1-jétől az M6-os autópálya használata teljes hosszában díjköteles. Ma országos matricával vagy az alábbi vármegyei matricákkal vehető igénybe:
Matrica típusaHasználható szakasz Pest vármegyei az M0-s autóút és Ráckeresztúr között (15 km – 34 km) Fejér vármegyei Százhalombatta-észak és Dunaföldvár-dél között (25 km – 98 km) Tolna vármegyei az M8-as autópálya és Pécsvárad között (75 km – 173 km) Baranya vármegyei Bátaszék és az M60-as autópálya között (163 km – 192 km)
Képek
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. M6-M60 autópálya információs oldala Híd Egyesület Pentele-híd M6 autópálya építése, videó M6 Duna Zrt honlapja M6-M60 műszaki dokumentumok Környezeti és társadalmi hatásvizsgálat
Kategória:Magyarország gyorsforgalmi útjai Kategória:Szekszárd közlekedése Kategória:Pécs közútjai