A local administrative units, röviden LAU (nem használt magyar megnevezésével: helyi közigazgatási egységek) az Európai Unió földrajzi alapú statisztikai kódolási rendszerének, a NUTS-nak szoros kiegészítője. A név 2003-ban, a NUTS-rendszer átdolgozásakor keletkezett, ezzel a névvel illetve a korábbi NUTS 4, illetve NUTS 5 szinten elhelyezkedő adminisztratív egységeket, azaz azokat, melyek az ország közigazgatási hierarchiájában a nagyobb átfogó egységeknél (tartományok, régiók, megyék) alacsonyabban helyezkedik el.

A rövidítve LAU-ként is ismert beosztás az előzményeknek megfelelően két szintre, a LAU 1-re (korábban NUTS 4) illetve LAU 2 (korábban NUTS 5)-re tagolódik. A felső szint nincs az összes országban meghatározva, számuk a jelenlegi 27 tagállamra vonatkoztatva 3646 összesen. E szintnek Magyarországon a kistérségek feleltek meg (2014. februári megszűnésükig).

A LAU 2-es szint a legalacsonyabb adminisztratív egységeket foglalja magában, Magyarország esetén a településeket. Számuk a 27 tagállamban a hivatalos statisztika szerint 120456, az összeg azonban az apró közigazgatási változásoknak köszönhetően rendszeresen módosul.

Az alábbi táblázat a hivatalos beosztást mutatja:

Országok LAU 1 LAU 2 Ausztria - 0 Gemeinden 2381 Belgium - 0 Gemeenten/Communes 589 Bulgária Obchtina 264 Grad 5329 Ciprus Eparchies 6 Dimoi, koinotites 614 Csehország Okresy 77 Obce 6249 Dánia Kommuner 98 Sogne 2148 Észtország Maakond 15 Vald, Inn 241 Egyesült Királyság Lower tier authorities (districts) or individual unitary authorities 443 Wards 10 679 Finnország Seutukunnat / Ekonomiska regioner 82 Kunnat /Kommuner 446 Franciaország - 0 Communes 36 678 Görögország Dimoi/Koinotites 1034 Demotiko diamerisma/Koinotiko diamerisma 6130 Hollandia - 0 Gemeenten 489 Írország Counties/County Boroughs 34 DEDs/Wards 3440 Lengyelország Powiaty i miasta na prawach powiatu 379 Gminy 2478 Lettország Rajoni, republikas pilsētas 33 Pilsētas, novadi, pagasti 536 Litvánia Savivaldybės 60 Seniūnijos 515 Luxemburg Cantons 13 Communes 118 Magyarország Járások 174 Települések 3152 Málta Distretti 6 Kunsilli 68 Németország Verwaltungsgemeinschaften 539 Gemeinden 13 176 Olaszország - 0 Comuni 8100 Portugália Concelhos – Municípios 308 Freguesias 3091 Románia - 42 Municipiu 3174 Spanyolország - 0 Municipios 8108 Svédország - 0 Kommuner 290 Szlovákia Okresy 79 Obce 2928 Szlovénia Upravne enote 58 Občine 193 EU-27 8323 119253

Lásd még Nomenclature of Territorial Units for Statistics (NUTS)

Külső hivatkozások Eurostat > NUTS > National structures

Kategória:Európai Unió Kategória:Közigazgatási egységek Kategória:Közigazgatási listák