Barabás Tibor (Pécel, 1911. augusztus 27. – Budapest, 1984. május 1.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író.
Életpályája Berkovits Arnold (1868–1925)Berkovits Arnold gyászjelentése (1925. április 25.) Az Ujság, 22. évfolyam, 93. szám, 12. oldal és Breitner Malvin (1875–1945) fiaként született zsidó családban. 1928-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Munkái az 1930-as évektől jelentek meg. 1941–1945 között munkaszolgálatos volt. 1945-ben a Cserépfalvi Könyvkiadó irodalmi vezetője, majd a Szabad Nép kulturális rovatvezetője volt. 1946–1949 között az Írószövetség főtitkára. 1949–1951 között a Révai, illetve a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója volt. 1957–1966 között a KPM sajtóosztályát vezette. 1967-től a Budapester Rundschau munkatársa volt.
Munkássága Cikkeit 1932-től rendszeresen jelentették meg különböző napilapok és folyóiratok, mint például a Népszava, Az Újság, a Szép Szó, a Literatura, a Magyar Hírlap. József Attila és Nagy Lajos baráti köréhez tartozott. Első allegorikus regényével (Máglyák Firenzében) a rasszizmusról mondott ítéletet. 1945-ben az irodalompolitika végrehajtásában vállalt szerepet. Szépirodalmi munkáival, tanulmány- és riportköteteivel a kommunista ideológiát terjesztette (Egy nép nevelői, Az első lecke, Új Krónika). Az 1950-es évek közepétől művészek, zeneszerzők életét írta meg regényes formában (Beethoven, Mozart, Chopin, Liszt Ferenc, Michelangelo, Rembrandt).
Művei 1944-ig Barrabás Tibor: Hét novella; szerzői, Rákospalota, 1940 Barrabás Tibor: Eszterke. Kis regény; Klein S. Ny., Budapest, 1941 József Attila, a szegénység költője. József Attila verseiből; Szociáldemokrata Párt, Budapest, 1942 Máglyák Firenzében; Heros, Budapest, 1942 Az európai szellem magyar úttörői; Szociáldemokrata Párt, Budapest, 1942
1945–1956 Martinovics élete; Cserépfalvi, Budapest, 1945 (A szabadság hírnökei) Szerelmem Eszti. Novellák; Cserépfalvi, Budapest, 1946 (Cserépfalvi kiskönyvtára) Egy bányász élete; Szikra, Budapest, 1946 Bulgáriai utazás; Irodalmi Intézet, Budapest, 1947 Egy nép nevelői. Tanulmányok; Új Idők, Budapest, 1947 Levél a szovjet írókhoz Petőfi Sándorról; Athenaeum, Budapest, 1948 (Zsebkönyvtár) Irodalom és haladás; Dante, Budapest, 1948 Jakobinusok. Színmű; Athenaeum, Budapest, 1948 Egy nép nevelői. Tanulmányok; Athenaeum Ny., Budapest, 1949 Az első lecke; Dante, Budapest, 1949 (Dante új könyvtár) Magyar jakobinusok. Színmű; Athenaeum, Budapest, 1950 Tatai bányászok; Népművelési Minisztérium, Budapest, 1951 (Az Ötéves Terv kiskönyvtára) A szabadság magvetője; Ifjúsági, Budapest, 1951 Bányászok előre! Beszámoló a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Minisztertanács által egybehívott országos bányászértekezletről 1950. évi nov. 26.; összeáll. Barabás Tibor; Nehézipari, Budapest, 1951 Győzelmes évek. Elbeszélések, riportok; Népszava, Budapest, 1952 Kibontott zászlók. Történelmi jelenet; Népszava, Budapest, 1953 (Műsorfüzet) Rákóczi hadnagya. Bornemissza János. Irodalmi forgatókönyv; Szépirodalmi, Budapest, 1953 Barabás Tibor–Gádor Béla: Állami áruház. Zenés vígjáték; zene Kerekes János, vers Darvas Szilárd; Népszava, Budapest, 1954 (Műsorfüzet) Beethoven; Magvető, Budapest, 1955 A szeretet forrása. Válogatott elbeszélések 1934–1954; Szépirodalmi, Budapest, 1955 Új krónika. Riportok, arcképek, tárcák; Katonai, Budapest, 1956 Beethoven; 2., bőv. kiad.; Magvető, Budapest, 1956
1957– Mozart párizsi utazása; Kossuth, Budapest, 1957 Örök dallamok. Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Liszt; Zeneműkiadó, Budapest, 1958 Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok; 4. javított, bővített kiadás; Gondolat, Budapest, 1959 (Élet és Tudomány kiskönyvtár) Egy címíró emlékiratai; Magvető, Budapest, 1960 Beethoven arcképéhez; Közdok, Budapest, 1960 Rákóczi hadnagya; utószó Czibor János; Szövosz, Budapest, 1960 (Kincses könyvek Szövetkezeti kiskönyvtár) Génuai randevú. Riportok és történetek; Magvető, Budapest, 1961 A könyv hatalma. Írások az irodalomról; Szépirodalmi, Budapest, 1961 Karácsonyi történet; Móra, Budapest, 1962 Török daráló. Történetek egy kisfiúról; Szépirodalmi, Budapest, 1963 Chopin; Magvető, Budapest, 1963 Házunk büszkesége. Novellák és vidám történetek; Magvető, Budapest, 1964 Éjjeli őrjárat. Rembrandt élete; Szépirodalmi, Budapest, 1965 Aranyfácán. Színmű; Magvető, Budapest, 1968 Napóleon foglya. Kisfaludy Sándor életregénye; Szépirodalmi, Budapest, 1968 Génuai randevú. Riportok, útirajzok; 2. bővített kiadás; Magvető, Budapest, 1969 Michelangelo élete. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1970 Kereszt a hegytetőn; Szépirodalmi, Budapest, 1973 Három portré / Beethoven / Mozart párizsi utazása / Chopin; Magvető, Budapest, 1973 Uriel. Regény; Szépirodalmi, Budapest, 1974 Végvári legenda. Regény; Móra, Budapest, 1974 (Delfin könyvek) Magyar csillagok; Kozmosz Könyvek, Budapest, 1979
Színházi munkái A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 12.2013. május 21-i lekérdezés Magyar jakobinusok (1949) Győzelem (1950) Állami Áruház (1952-1953, 1976, 2011) Kibontott zászlók (1953) Budai kaland (1962) Rab Ráby (1972)
Filmjei Állami Áruház (Gádor Bélával, 1953) Rákóczi hadnagya (1953) A császár parancsára (1956) Mozogni jó (1960) Rab Ráby (1964)
Rádiójátékai
Jakobinusok (1948) Kibontott zászlók (1953) Pest-budai tragédia (1965) Pest-budai tragédia (1966) Idézés (1976) Végvári vitézek (1981) Rákóczi hadnagya (1983) Üdvhadsereg (1984) Télikabát (1984) Török daráló (1984) Száz dollár (1986)
Átdolgozásai A cigány. Szigligeti Ede színműve alapján. (1971) A szökött katona. Szigligeti Ede színműve alapján. (1972) A csikós. Szigligeti Ede színműve alapján. A gránátköves karék. Tv-játék. Alekszandr Kuprin műve alapján. Tamás bátya kunyhója. Rádiójáték Harriet Beecher Stowe műve alapján.
Díjai, elismerései La Fontaine-emlékérem (1940) Bolgár Antifasiszta Érem (1947) A Bolgár Rend tiszti keresztje József Attila-díj (1953) Kossuth-díj (1954) A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1955) A Munka Érdemrend arany fokozata (1965, 1970) Bolgár Kultúráért aranyérem (1970) Cirill és Metód Rend (1974) Szocialista Hazáért érdemrend (1973) Szocialista Magyarországért érdemrend (1981)
Jegyzetek
Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 Magyar irodalmi lexikon. Akadémiai Kiadó. 1963 Barabás Tibor örökösei archívuma.
További információk Kortárs magyar írók [ A magyar irodalom története] [ Magyar életrajzi lexikon] [ Kortárs magyar írók] Filmkatalógus.hu
Kategória:Magyar írók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:Péceliek Kategória:A Szabad Nép vezetői, újságírói Kategória:A Budapester Rundschau vezetői, újságírói