Erős Péter (Budapest, 1949. március 24. –) magyar rendező, operatőr, filmproducer, író, egyetemi tanár.
Életpályája Szülei dr. Erős László és Barabás Ilona. Középiskolai tanulmányait Sopronban végezte el. 1967–1969 között a Mafilm segédoperatőre volt. 1970–1974 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió operatőr szakán végzett. 1973–1985 között az MTV Híradó operatőreként dolgozott. 1981-ben megalapította a Focus Alkotóközösséget. 1984 óta a H.S.C. tagja. 1986–1990 között a soproni Idegenforgalmi Gazdasági Társaság művészeti igazgatója volt. 1991-ben a Quantum Kft. művészeti igazgatója volt. 1991–1994 között a Budapesti Corvinus Egyetem marketing-kommunikáció szakos óraadó tanára volt. 1992-ben társalapítóként vesz részt a Teleschola Televíziós Iskola létrehozásában. 1993 és 1995 között az operatőri ismeretek vezető tanára, illetve az operatőri gyakorlatok vezetője. 1993-ban a Grafotip Kft. kreatív igazgatója volt. 1993–1996 között Egerben városi programigazgatóként dolgozott. 1995–1999 között a Győri Városi Tv igazgató-főszerkesztője volt. 1995-től 2017-ig a BTTV Műsorgyártó Alkotóközösség főmunkatársa. 2002–2003 között a Hálózatos Televíziók vezető rendezője és sorozatszerkesztője volt. 2004–2006 között a szentendrei Gondolat Tv vezető operatőre volt. 2009-től nyugdíjas. 2012-től rendező-operatőrként dolgozik a www.bedekkerwebtv.hu online utazási televízió számára. 2018-tól tulajdonosa a www.teleart.hu kortárs képzőművészeti online televíziónak.
Filmjei Szerelem dala (1966) Kedd-szerda-csütörtök (1969) Vendégvadászat (1970) Lukács (1971) Szomszédok két kontinensen (1975) Öt arc Mongóliából (1976) Műhelytitkok (1977) Afrikai tájakon (1980) Terefere (1982) Csapatmunka (1982) Két óceán között (1982) Tegeződő (1986) A néma (1988-1989) Kegyhelyek Magyarországon (1991) Falu TV (1991-1992) Játék életre-halálra (1992) Európa kincsesháza (1992) Eger ostroma (1992) A nagy szerep (1995) Világhírű operettek (1996) Színház a kulisszák mögött I.-III. (1997) Teleklub (1999) A hűség városa: Sopron (2002) Fedezzük fel (2002-) A pillanat festői (2003-) Liszttől - Lisztig (2006) MűvészVilág sorozat (2005-)
Jegyzetek
Források
További információk Dunavölgyi Péter honlapja Erős Péter a H.S.c. honlapján Életrajza a BTTV honlapján
Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek