Radó Gyula (Budapest, 1934. június 25. –) Balázs Béla-díjas rendező.
Élete Szülei: Radó Attila és Búza Kiss Margit (1904–1989). 1959-ben Schrem Rezsővel és Ábrahám Jánossal megalapította a kecskeméti filmstúdiót, amely az első vidéki professzionista stúdió volt. 1964-től Budapesten a Magyar Televízió munkatársa. 1968–1972 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt film- és televíziórendező szakon. 1973-tól készít tévéjátékokat és tévéfilmeket. Kezdetektől támogatta a hazai regionális televíziózást, így az MTV Pécsi és Szegedi Körzeti Stúdiójában is számos alkalommal vállalt rendezői megbízatásokat.Gerner András: A mi képernyőnk. Underground Kiadó, Budapest, 2015. 196. o. 1993–2008 között a Komédium Színház művészeti igazgatója volt. 2004-től a Tv-s Művészek Társaságának titkára.
Több mint háromszáz dokumentumfilmje, huszonöt tévéfilmje és tévéjátéka mellett ő rendezte az első Holdra szállás teljes magyarországi műsorát, valamint Farkas Bertalan űrrepülésének közvetítését. Portréfilmet készített (többek között) Dmitrij Sosztakovicsról, Pablo Casalsról, Romain Garyről, Graham Greene-ről, Nino Manfrediről.Gerner András: A mi képernyőnk. Underground Kiadó, Budapest, 2015. 195. o.
Magánélete 1961-ben házasságot kötött Vadas Zsuzsa íróval, újságíróval.
Színházi rendezései A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 8.2013. október 18-i lekérdezés. Kocsis István: Bolyai János estéje (1976) Szakonyi Károly: Mennyei kávéház (1989) Kocsis István: Vincent van Gogh (1993) Böszörményi-Mészöly: Kucó (1997) Földes Mária: A séta (2003) Allen: Nizsinszkij utolsó tánca (2006) Ecséri-Heyman: A piros bicikli (2007) Erdélyi Z. Ágnes: Levelek Palesztinából (2008)
Filmjei Francia tanya (1972) 25 éves a Déryné Színház (1976) A vonatok reggel indulnak (1976) „Akik kimaradtak a szereposztásból” (dokumentumfilm; színészportrék) (1977) A korona aranyból van (1979) „Én soha nem akartam színész lenni…” (portréfilm Szirtes Ádámról) (1980) Belváros holtponton (1981, MTV Pécsi Körzeti Stúdió)Gerner András: A mi képernyőnk. Underground Kiadó, Budapest, 2015. 197. o. A bíró (1981) Istenek és szerelmesek (1981) Újjászülető belváros (1984, MTV Pécsi Körzeti Stúdió) Musztánglegenda (1984) Máz (1986) Aranyóra (1987) Mégis főként Pannóniára tekints! (1987, MTV Pécsi Körzeti Stúdió) Halállista (1989) Metamorfózis (1996, MTV Pécsi Körzeti Stúdió)Gerner András: A mi képernyőnk. Underground Kiadó, Budapest, 2015. 197. o. Fény-kép (2004) Rézbánya Borban (2006) A Kasztner-vonat (2006)
Díjai Capek-díj (1990) Balázs Béla-díj (1996) Lőw Immánuel-emlékplakett (2006)
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információk Docuart Színházi Adattár
Kategória:1934-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Balázs Béla-díjasok