Dér András (Budapest, 1954. január 13. –) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, operatőr.
Életpályája Szülei: Dér Bálint és Somogyi Klára. 1960–1968 között a Rökk Szilárd Általános Iskola diákja, 1968 és 1972 között a budapesti Piarista Gimnázium diákja volt.
1972 és 1974 között fényképész-iparitanuló. 1974 és 1976 között fényképészként dolgozott a Főfotónál. 1976 és 978 között katona. 1978 és 1980 között a Mafilm rendezőasszisztens-gyakornoka. 1980 és 1984 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televízió operatőr szakán tanult. 1984-től a Mafilm operatőre. 1987 és 1989 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja. 1988 óta a Fekete Doboz című videófolyóirat munkatársa. 1989 óta a Független Film- és Videószövetség főtitkára. 2000 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa.
Dér András az SZFE Színház- és Filmintézet Film- és televízió operatőr szakán osztályvezető tanárként dolgozott.
2000 és 2003 között Pilisborosjenő Községvédő egyesületének tagja, valamint 2006-ig önkormányzati képviselője. 2003 óta a Faludi Ferenc Akadémia filmszemle zsűritagja. 2010-ben az Esztergomi Várszínház művészeti igazgatója.
1991-ben rendezte meg első színházi darabját. Azóta a Budapesti Kamaraszínház (1991), a Merlin Színház (1996, 1998), az egri Gárdonyi Géza Színház (1999, 2001, 2011-2012), az Esztergomi Várszínház (2000), a székesfehérvári Vörösmarty Színház (2004), a Komédium Színház (2005-2006), a Karinthy Színház (2009), a Pinceszínház (2009) és a kecskeméti Katona József Színház (2012) rendezője is volt.
2017-ben pályázott a szombathelyi Weöres Sándor Színház színházigazgatói posztjára.
Magánélete 1985-ben házasságot kötött Dér Denisa színésznővel. Három gyermekük született: Asia (1985), Zsolt (1989) és Mária Franciska (1993).
Színházi munkái A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: szerzőként: 1; színészként: 1; rendezőként: 21; díszlettervezőként: 5; jelmeztervezőként: 3.
Szerzőként Imitáció (2006) Mindenkinek mindene - Apor Vilmos (2022)
Színészként Wedekind: A tavasz ébredése....Gábor úr
Rendezőként (d = díszlettervező; j = jelmeztervező) Fassbinder: A fehér méreg (1991) Claudel: Az angyali üdvözlet (1996, 2000) Claudel: A kezes (1998) Rose: Tizenkét dühös ember (1999) (d, j) Misima: Sade márkiné (2001) (d) William Shakespeare: Szentivánéji álom (2001) Nicholson: Árnyország (2001) Gelman: Pad (2003, 2005) Miller: A salemi boszorkányok (2004) Zahradnik: Azyl (2004) Dér: Imitáció (2006) (d) Visky András: Júlia (2007) Győrei-Schlachtovszky: Drakula vajda, Mátyás királynak rabja (2009) (d, j) Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli (2011) (d, j) Kaffka Margit: Hangyaboly (2012) Nicholson: Árnyország (2014) Sulaj: A kutyusról és a cicáról (2015) Cocteau: Szent szörnyetegek (2017) Krupova: Társkereső (2017) Sütő: Advent a Hargitán (2018) Gershe: A pillangók szabadok (2019) Dér: Mindenkinek mindene – Apor Vilmos (2022) Allen: Játszd újra, Sam (2022)
Filmjei
Operatőrként Robert és Robert (1982) Vakond (1987) Szépleányok (Hartai Lászlóval, 1987) (filmrendező is) Dunaszaurusz (1988) Aszex (1990) Szibériai nyár (1990) (filmrendező is) Árnyékszázad (1993) (filmrendező, forgatókönyvíró és filmproduceris) Itt a földön is (1994) Ultrareneszánsz (1995) (filmrendező is) A gyufaember - Az én Kurtágom (1996) Vilma néni Budapestje (1997) (filmrendező is) Ki nekem Jézus Krisztus? (1997) (filmrendező is) Pályatársak Szőts Istvánról (1997) (filmrendező is) Virrasztás (1997) '68 (1998) Az Úr érkezése (1998) (filmrendező is) Kispapok '56-ban (1998) Magyar Dezső - Dezső Magyar (1999) (filmrendező is) Tolnai-dalok (1999) (filmrendező is) Ágh István: Gellérthegyi pillanatok (2002) Költői percek (2002) Vasadi Péter (2002) A szúnak a fába' kell maradnia (2003) (filmrendező is) Magyar elsők (2003) Kabaré Dublinban (2004) Hét főbűn (2006) (filmrendező is) A hét főbűn (Bűnök ezek?) (2007) (filmrendező is) A szabadság bolond körei (2018) (filmrendező is)
Filmrendezőként Száll a 424-es (1981) Harcunkat megharcoltuk (1990) Fehér méreg (1991) Parasztrondó (1994) Kényszerleszállás (1998) Az utolsó föld (1998) Keresztút - Fülöp Viktor (1998) A nagy hazudozók (2000) Kanyaron túl (2002) (forgatókönyvíró is) Isten szolgája: Sándor István szalézi vértanú (2013) (forgatókönyvíró is) Antall József portréfilm I. rész (Az ismeretlen Antall József) (2016) (forgatókönyvíró is) Antall József portréfilm II. rész (Alámerülés és kibekkelés) (2017) forgatókönyvíró is Antall József portréfilm III. rész (Antall József 1365 napja) (2018) (forgatókönyvíró is) A szabadság bolond körei (dokumentumfilm) (2018) A Rubens lány (2019) (forgatókönyvíró is)
Díjai Rendezői díj (1987, 2007) Fipresci-díj (1989) Balázs Béla-díj (1999) Ökumenikus filmszemle alkotói fődíja (1999) Ezüst Toll-díj (2002) Sík Ferenc-díj (2022)
Források
Életrajza a PPKE honlapján
Filmkatalógus.hu MADOKE Színház és Filmintézet | Dér András | tanár, képzésvezető Port.hu | Dér András rendező, operatőr, forgatókönyíró IMDb | András Dér Cinematographer, Director, Writer Jegyzetek
További információk Magyar filmlexikon. Szerkesztette: Veress József. Budapest, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005. Magyar rendezők könyve. Szerkesztette: Gelencsér Gábor. Budapest, Magyar Filmintézet-Magyar Filmunió, 1999.
Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Pilisborosjenőiek