A Hattyúdal Keleti Márton 1963-ban bemutatott fekete-fehér játékfilmje. A film betétdalait – köztük a híres Villa Negra románcát – Garai Gábor írta.

Történet

Tamburás (Páger Antal) a jószándékú öregedő csavargó és bandája a Villa Negrának nevezett kis faviskóban él. Alkalmi munkákból és lopásból, kisebb csalásokból szerzett pénzből, egyik napról a másikra élik bohém életüket. Otthonukhoz azonban egyre közeledik az épülő modern lakótelep, mely a régimódi életet, a régimódi szokásokat és embereket is kiszorítja.A film forgatási helyszíne az akkor épülő budapesti József Attila-lakótelep volt, a filmbéli Villa Negra a Napfény utca 17. szám mellett állt. A banda két fiatal tagját, Noteszt (Sztankay István) és Diákot (Bodrogi Gyula) Tamburás fogadta magához és noha látszólag gondtalanul és elégedetten élik életüket, ők ketten mégis érezhetően többre vágynak. Notesz korábban buszvezetőként dolgozott, de elütött egy, a busza alá sétáló részeget, emiatt 3 évet ült börtönben és elvették a jogosítványát, így nem találhat kedvére való munkát. Diáknak előadóművészi ambíciói vannak. Később csatlakozik hozzájuk a Doktor (Várkonyi Zoltán), aki egy elzüllött egykori kórházi orvos. Törzshelyük a Kotyogó kisvendéglő, ahol Tamburás játszani is szokott.

A körzeti rendőrőrmester (Szirtes Ádám) próbálja jó útra terelni a banda tagjait, kevés sikerrel, mivel a Tamburás vezette banda büszkén és öntudatosan, de régimódi erkölcsök szerint él. Idővel azonban az épülő lakótelep utat tör magának, melynek szellemileg és fizikailag egyaránt útjában áll a Villa Negra és amit a faviskó jelképez. Az építkezésnek nem lehet megálljt parancsolni, a Kotyogót is átépítik modern eszpresszóvá, benne már egy új zenekar a korszaknak megfelelő modern zenét játszik. Ahogy múlik az idő, Notesz és Diák élete is az új világ elvárásaihoz jobban illően alakul. Notesz ideiglenes jogosítványt, Diák pedig lehetőséget kap egy műsoros esten, mint vendégfellépő. A magára maradt Tamburás szembesül a megállíthatatlan változásokkal. Látnia kell, ahogy kiszorul régi törzshelyéről, ahogy barátai magára hagyják. Amikor pedig egy nap az építőmunkások gépei a Villa Negrához érnek, tudatosul Tamburásban, hogy a régi világnak örökre vége.

Forgatási helyszínek A film legnagyobb részét az akkor épülő József Attila-lakótelepen forgatták. A Kotyogó kocsmát a Toronyház utca és a Csengettyű utca sarkán építették díszlet gyanánt. A filmben két Villa Negra volt. Az első, a jelenetekben használt Villa Negra a lakótelep melletti Kiserdőben állt szintén díszletként, közvetlenül az Illatos-árok partján. Pontos helyszíne: a Távíró utca nagy kanyarjánál található, a patakot keresztező kis gyalogos hídon a Kiserdő irányába átmenve, 50 méterre jobb felé. Az itt készült jeleneteket úgy forgatták, hogy a Villa Negrát a lakóteleptől elválasztó árok ne látszódjon. A második Villa Negra a jelenetekben nem szerepelt, csak a bontása látszódott a film végén. Helyszíne a Napfény utca, a Távíró utca és Epreserdő utca kereszteződésétől kb. 50 méterrel kifelé. A helyszín akkor még építési terület volt, a jelenben pedig fontos helyi körforgalom. A Villa Negra melletti kisebb viskók a Kiserdő ma is létező rétjén lettek felépítve.

Betétdalok A betétdalok megjelentek kislemezen: Részletek Ránki György „HATTYÚDAL” c. film zenéjéből (Qualiton, EP 7285, 1963).Bálint Csaba: Villa Negra (1963) , Passzio.hu, 2012. április 26. A Villa Negra románca (Garai G.)A Villa Negra románcaGarai Gábor versei (Az oldalon található leirat kissé helyenként eltér a filmben énekelttől.) Tamburás dal (Garai G.) – Rám vár a föld minden tájaRám vár a föld minden tája A diák dala visszaszáll (Garai G.) – Száll a daru fennenSzáll a daru fennenBodrogi Gyula: A diák dala visszaszáll, youtube.com Bolha twist (Romhányi J.)Villa Negra (1963), Qualiton – EP 7285

Szereplők

Musical változat A történet alapján 2013-ban Verebes István musicalt rendezett, amelyet a József Attila Színház mutatott be. Az eredeti film betétdalai helyett a Republic dalai hangzottak el a darabban.

Megjegyzések

Jegyzetek

Lásd még József Attila-lakótelep Villa Negra

További információk

Kategória:1963 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar filmszatírák Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Fantasy Film-filmek Kategória:Keleti Márton-filmek