A Macsói bánság az Árpád-házi királyok déli expanziós politikájának következtében kialakult, és egyben határvédelmi céllal létrehozott korai közigazgatási egység a középkorban Magyarország déli határán. Kezdetben hercegek, majd később bánok közvetlen irányítása alatt állt ez a Száván túli terület, aminek határai a fennállása alatt szinte folyamatosan változtak.
1320–1333 között fokozatosan a macsói bánok fennhatósága alá került a királyságnak a bánságtól északra fekvő öt vármegyéje is: 1320-tól Valkó és Bodrog, 1328-tól Baranya és Szerém, végül 1333-tól Bács. Ettől fogva a 15. század közepéig a macsói bán viselte az öt vármegye ispáni tisztjét és ő rendelkezett a terület királyi váraival. Névadója valószínűleg Macsó (ma: Valjevo) volt.
Fekvése
Rámától keletre, Szerbiától nyugatra feküdt. Nyugati határa a Drina, északi határa a Száva, keleti határa a Kolubara, déli határa pedig bizonytalan volt. A 14. században bekebelezte a Barancsi és a Kucsói bánság területét is, keleti határa ekkor a Duna Vaskapu-szoroson túli szakasza volt. A 15. században területe ismét a 13. századival egyezett meg.
Nagyobb tájai a Drina északkeleti oldalán fekvő Cser-hegység és Cseralja, valamint Kolubara északi részére eső Dettosföld.
Bírói székhelye Szávaszentdemeter volt. Királyi várai: Macsóban Macsókő, Bitva, Nándorfehérvár, Debrecen, Bela stena és Neprićava; Szerémben Kölpény és Cserög; Baranyában Kőszeg és Harsány voltak.
A macsói hercegség és bánság története
Az észak-balkáni magyar hegemónia kialakulása
1180 szeptemberében elhunyt I. Manuél bizánci császár, aki bizonyos magyar területeket mintegy másfél évtized óta elfoglalva tartott. III. Béla magyar király Bizánc belső válságát kihasználva, ezeket a korábban magyar fennhatóság alatt állott területeket visszavette, sőt 1180 végén vagy 1181 elején Dalmáciát, és talán már ekkor a Szerémséget is meghódította. Dalmácia élére bánnak is nevezett kormányzót állított. Amikor 1182-ben Antiochiai Mária bizánci császárné, Mánuél özvegye, a gyermek II. Alexiosz bizánci császár anyja kérte III. Béla beavatkozását a bizánci belviszályokba, a magyar király Barancs (ma: Braničevo) és Belgrád várakat is elfoglalta. A bizánci uralom ellen felkelő szerbekkel szövetségben, 1183-ban Nišig és Szófiáig hatolt előre. Az Angelosz-dinasztiából trónra kerülő új császár, II. Iszaakiosz bizánci császár a magyarokkal 1185-ben megegyezett. A bizánci uralkodó feleségül vette III. Béla leányát, Margitot, aki hozományul kapta a magyarok által nemrég elfoglalt észak-balkáni területeket. A meggyengült keleti császárság azonban Szerbia és Bulgária függetlenedését sem tudta megakadályozni, így azok több mint másfél évszázados bizánci uralom után ismét önállósághoz jutottak.
III. Béla fia Imre 1201-ben beavatkozott a szerb belviszályokba, ahol Nemanja István szerb fejedelem két fia, István és Vukan harcolt egymással. Imre Vukant támogatta, a nagyzsupáni méltóságba ültette, majd koronát kért számára a pápától. Imre nyíltan Szerbia függővé tételére törekedett, 1202-ben uralkodói titulusai sorába felvette a szerb királyi címet. Imre pápai felhatalmazás alapján – a bogumil eretnekség megfékezése indokán – állami eszközökkel, Bosznia ellen is fellépett. Imrének ellentéte támadt Bulgáriával is annak hódító politikája miatt, de a pápa Kaloján bolgár cárral szemben nem támogatta.
Az 1210-es évek második felében újra magyar uralom alá került Belgrád és Barancs vidéke. II. András a konstantinápolyi trónra pályázva döntött az V. keresztes hadjárat megindítása mellett. 1223-ban a Szerémség új irányítás alá került. 1225 táján pedig Bosznia, Ozora és Só, vagyis a Szávától délre Szerbiáig húzódó terület egyházi fennhatóság Ugrin kalocsai érsek alá került. A Magyar Királyság a legnagyobb balkáni kiterjedését 1228 és 1241 között érte el. Az eredmények Béla herceg erdélyi jelenlétével kapcsolatosak. Az 1220-as évek második felében került Magyarországtól függésbe az Al-Duna bal partján a Havasalföld nyugati részén lévő Szörény és a keleti részén lévő Kunország is. Béla 1228-ban indított hadjáratot Bulgária ellen, Vidin várát is ostromolta, de eredménytelenül. 1231-ben vagy 1232-ben újabb hadjárat indult, amihez kapcsolódott Magyarország egész délkeleti határvédelmének újjászervezése, ennek első lépéseként a Kárpátokon kívüli Szörényi bánság létrehozása tekinthető. Az első szörényi bánnal 1233-ban találkozunk, Béla udvarának tagjaként.
Az észak-balkáni magyar hegemónia megtörése és Árpád-kor végi válsága
A balkáni magyar expanzió a tatárjárás hatására megtört, a kunországi magyar fennhatóság megszűnt, a Szörényi bánság viszont fennmaradt. 1243-ban már újból van szörényi bán, de a balkáni régióval csak 1246–1247 után kezdett el foglalkozni a magyar külpolitika. 1247-ben a johannita lovagrend megkapta a Szörényi bánságot, Macsó élére 1254-ben új herceg került. Az átmeneti zavart sikerült rendezni, a hercegség a tatárjárást követően még közel negyven évig fennállt. V. István halálát követően a védelmi jelleg erősítése tűnik meghatározónak, Horvátország és a Szörényi bánság között hat újabb bánság kialakítása vette kezdetét.
1284 után IV László a Szávától délre eső területeket – Macsót, Ozora és Só környékét – Dragutin Istvánra bízta.Más vélemények szerint a Macsót és a Szeremség egy részét (a hercegséget) V. István 1272-ben lánya Katalin hozományaként, vagy pedig hűbérként adta át Dragutin István szerb fejedelemnek, aki 1291-ben a Barancs feletti ellenőrzést is megszerezte.
III. András uralkodása alatt Magyarország fokozatosan elvesztette befolyását a balkáni területek felett, regionális hatalma elenyészett. A Kárpátokon kívüli Szörényi bánság nagyobb részét a tatárok elfoglalták, Macsó szerb fennhatósága pedig megmaradt. A III. András halálát követő évtizedekben már nem a tatárok, hanem Bulgária, Szerbia és az ekkoriban állammá szerveződő Havasalföld voltak a fontosabb hatalmi tényezők.
A macsói hercegség bélyegkép|jobbra|250px|A Magyar Királyság a 13. század közepén
Az 1202-ben elindult IV. keresztes hadjárat során a keresztesek 1204-ben elfoglalták Konstantinápolyt és megalapították a Latin Császárságot. II. Iszaakiosz bizánci császár már 1204 februárjában meghalt, a megözvegyült Árpád-házi Margit császárné pedig még abban az évben férjhez ment Montferrati Bonifác thesszalonikéi királyhoz, akitől megszületett Demetrius nevű fia. Montferrati Bonifác 1207 évi halálát követően aztán Nicolas de Saint-Omernek, Thébai urának a felesége lett.
Margit császárné 1222-ben még Thesszalonikében tartózkodott, a királyság várományosával, Demetrius nevű fiával. Thesszalonikét azonban ebben az évben elfoglalta Epirusz despotája, így Demetrius, mire nagykorúvá lett, el is vesztette a királyságát. Margit ezt követően hazatért szülőföldjére. II. Andrástól megkapta hajdani hozományát, a Szerémséget és Keve várát is. 1223. március 30-án III. Honoriusz pápa Margit személyét és összes birtokait – Keve várát a hozzá tartozó megyével, valamint más Szerém és Bács vármegyei birtokokat – a Szentszék pártfogása alá vette. Margit a szerb forrásokban, mint Uricza, a Szerémség úrnője szerepel. 1229. március 3-áról származik róla az utolsó hír – a pápa levele ekkor arról tudósított, hogy Margit, a magyar király nővére „az innenső Szerémség révén a túlsó Szerémséget is megszerezte” (a „túlsó Szerémségen” Macsó értendő).
A bizánci császártól született egyik fia, Calo-Johannes vagyis János Angelosz 1225 körül a Szerémségben, anyja fennhatósága alatt már nagyobb területeket irányított. 1227. január 15-én a pápa Ugrin kalocsai érsek közbenjárására, kiközösítés terhe mellett a boszniai eretnekek elleni keresztes háborúban való részvételre kötelezte. 1235-ben kevei; 1238-ban bácsi ispán, ezen utóbbi hivatalát 1242. november közepéig viselte. 1259-ben még van róla tudósítás.Margit másik bizánci fia, Manuel Angelosz, még 1212. június 17-én Niceában meghalt. Montferrati Demeter (Demetrius) is járt Magyarországon, (1223/1224)-ben trónjának visszaszerzéséhez II. Andrástól remélt segítséget. Később II. Frigyes császárhoz és nápolyi királyhoz fordult. 1227-ben a mai Olaszország területén halt meg, Thesszalonikéhez füződő jogait a császárra hagyta. Béla nevű fia apja (St. Omeri Miklós) birtokait örökölte, 1240 körül mint Thébai társuralkodója szerepel. Előkelő keleti utódainak magyarországi kapcsolatai nem ismertek.
Margit legkisebb fia, Gulielmus (St. Omeri Vilmos) anyjának Magyarországra való visszatérésekor maximum 12 éves lehetett. Mivel apjának birtokait bátyja, Béla örökölte, anyjával ő is Magyarországra jött. Anyja visszavonulását vagy halálát követően Macsó (első ismert) hercege lett. Mint macsói herceg, részt vett a tatárok elleni harcokban. Felesége IV. Béla első, Margit nevű leánya volt. Házasságából egy Margit nevű leány, az 1276-ban még élő apáca született. 1249-ben, 9 éves korában került a Margit-szigeti zárdába, Szent Margit legendájában ő a hatodik tanú: „Hatodik szorornak vala neve Margit, és ez vala Vilmos makonyai hercegnek leánya.” Vilmos macsói herceg 1242 áprilisában halt meg Dalmáciában, a spalatói Domnus-templomban épen fennmaradt sírfeliratát elsőként Giovanni Lucio (1604-1679) dalmát történetíró közölte. thumb|250px|A Magyar Királyság a 13. század végén
1242 végén menekült Magyarországra a tatárok elől Rosztyiszláv, csernyigovi Mihály kijevi nagyfejedelem fia, aki IV. Béla Anna nevű lányát vette feleségül. Rosztyiszláv 1243-ban és 1245-ben Halics visszaszerzésével kétszer is próbálkozott, de Danyilo halicsi fejedelemmel szemben nem tudott hatalomra jutni. A balkáni régió újjászervezése 1247 után figyelhető meg, IV. Béla Rosztyiszlávot1247. június 2-án Szlavónia bánja. 1254-ben Macsó élére állította. Az 1250-es éveket követően az ország kilenc főméltósága között – „Barones regni” – megjelenik a Bosznia és Macsó hercege cím is. Rosztyiszláv (dominus de Macho) innen kiindulva még ugyanebben az évben elfoglalta Boszniát. 1255-ben pedig Bulgária északnyugati részére terjesztette ki fennhatóságát, 1257-ben a bolgár belviszályokba beavatkozva a bolgár fővárosig, Tirnovóig hatolt előre és felvette a bolgár cár címet is. IV. Béla címei között ekkor jelenik meg a Bulgária királya titulus, ami később V. István alatt állandósult. Rosztyiszláv Északnyugat-Bulgáriát I. Konstantin bolgár cár ellenében később is sikeresen megtartotta. 1260-ban a bolgárok betörtek a szörényi területekre, válaszul a király és a herceg 1261-ben sikeres közös hadjáratot vezettek Bulgáriába. Rosztyiszláv 1262-ben halt meg, Boszniában és Macsóban két fia, Mihály és Béla lépett örökébe. Mihály és Béla kezdetben valószínűleg anyjuk, Anna hercegnő felügyelete alatt álltak, Anna 1264-ben mint ducissa Galicie, ac de Bosna et Mazo domina fordul elő – még 1271-ben is macsói hercegnőként említik. Annát Szent Margit legendája – szintén ezen időszakban, 1270 után –, mint Albert chychety bán fejedelemaszonyát említi. Az 1271. évi magyar-cseh békekötés idején Béla már Macsó és Bosznia hercegeként szerepelt.
1262 után a magyar Balkán-politika tényleges irányítója már az – 1257-től Erdélyt is hercegként irányító – ifjabb királyi címet viselő V. István volt. 1268-ban a magyarok I. Uroš szerb király ellen hadakoztak, aki Macsót pusztította. A szerbeket V. István legyőzte, Uroš fia Dragutin elvette István ifjabb király Katalin nevű leányát.
1272 őszén Kőszegi Henrik a Nyulak szigetén meggyilkolta Béla macsói és boszniai herceget. IV. László alatt, közvetlenül Béla herceg halálát követően a macsói hercegség felosztásra került. A hercegség átszervezésével jött létre Magyarország déli határainál a macsói valamint a rövid életű boszniai, ozorai és sói, kucsói és barancsi bánság, amelyek élére már nem hercegek, hanem kinevezett tisztségviselők kerültek. Bánjaik 1272-től szerepelnek, Barancsot és Kucsót a bolgárok már valószínűleg 1273-ban elfoglalták, visszaszerzése csak átmenetinek tűnik – 1279-ben ismét van közös bánja.