Tasó László (Debrecen, 1963. január 14. –) magyar politikus, 2004 és 2026 között fideszes országgyűlési képviselő, 1994 és 2014 között Nyíradony polgármestere, 2014-től 2017-ig közlekedéspolitikai államtitkár.http://24.hu/belfold/2017/01/31/lemondott-taso-laszlo-allamtitkar/
Életpályája Tanulmányai Nyíradony szülöttjeként az általános iskolát helyben végezte. Debrecenben a Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolába, majd Szegeden a Kiss Ferenc Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakközépiskolába járt. Képesített könyvelői, vállalti tervezői, statisztikusi, illetve erdész és vadász végzettségeket szerzett.
A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Szociológiai Tanszékén szociális munkás szakon szerzett főiskolai diplomát 1999-ben. Egyetemi másoddiplomáját humán menedzsment specializációval szintén a KLTE-n, szociálpolitikai szakon szerezte 2002-ben. 2004-ben okleveles Európa-szakértői végzettséget szerzett a Debreceni Egyetem európai tanulmányok szakán.
Munkahelyei Első munkahelyén 1981-ben a FEFAG Gúthi Erdészeténél felíróként állt munkába, majd művezető és üzemvezető lett. Később közgazdasági elemzőként, az erdészeti rakodóállomás vezetőjeként, végül értékesítési ágazatvezetőként dolgozott.
1987-ben és 1989-ben gazdasági munkaközösségeket, 1991-ben fakitermeléssel, fafeldolgozással foglalkozó betéti társaságot alapított, melynek 1995-ig többségi tulajdonosa és ügyvezetője volt. 1993-ban társaival az előzőek mellett szállítási tevékenységgel kiegészítve korlátolt felelősségű társaságot alapítottak, melynek 2005-ig tisztségviselője, 2007-ig tagja volt.
Politikai pályafutása 1994-ben független jelöltként választották először Nyíradony polgármesterévé. 1998-ban, immár a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként másodjára is a város polgármestere lett. 2002-ben harmadjára is megválasztották, ezzel párhuzamosan 2002-től 2005-ig a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés tagja és ott az Idegenforgalmi Bizottság elnöke is volt. 2004 szeptemberétől a Fidesz Hajdú-Bihar megyei 4. számú választókerületének elnöke, 2005 májusától a Fidesz Önkormányzati Tagozatának Hajdú-Bihar megyei elnöke, 2007 májusától a tagozat országos elnökségének alelnöke lett.
A Parlamentbe először 2004-ben került be, az Európai Unió parlamenti képviselőinek választásán mandátumot szerzett Pálfi István helyére. A 2006-os parlamenti választásokon a hajdúhadházi egyéni országgyűlési választókerületben szerzett mandátumot, az Országgyűlésben az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság tagja lett. Ugyanabban az évben, októberben negyedik alkalommal is megválasztották Nyíradony város polgármesterévé, 2007-ben és 2009-ben a Fidesz Önkormányzati Tagozatának Hajdú-Bihar megyei elnöki és az Országos Elnökség alelnöki tisztségeiben is újraválasztották. 2009-ben az állami erdők privatizációját megakadályozó eseti bizottság vezetője lett.
2010-ben a 8. legjobb eredménnyel került újra a magyar országgyűlésbe, ismét a hajdúhadházi egyéni országgyűlési választókerületből. 2010 októberében az önkormányzati választáson kihívója sem volt, így ötödik alkalommal lett Nyíradony város polgármestere. 2014-ben az új választókerületi rendszerben is a legmagasabb megyei, illetve a 9. legjobb országos eredményt elérve lett a Magyar Parlament tagja.
2014. július 1-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára lett. A tisztségéről más tisztség betöltése érdekében 2017. február 7-i hatállyal lemondott. 2017. február 8-tól 2018. május 17-ig a Miniszterelnökség 10 ezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkára volt.
A 2018-as országgyűlési választást megelőzően képviselő-jelöltként több nyilvános választási gyűlést tartott. Egy március 25-én, Nyíracsádon tartott gyűlésen – a Hír TV helyszíni beszámolója szerint – erőszakkal megakadályozta, hogy a sajtó képviselői részt vegyenek.https://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-fideszes-kepviselo-sajatkezuleg-tavolitotta-el-a-hir-tv-kamerajat-2455898
A 2018. április 8-i választásokon a Hajdú-Bihar megyei 3-as számú egyéni országgyűlési választókerületben 27 979 szavazattal (58,16%), a megyében a legmagasabb, az országban a 10. legjobb eredménnyel választották újra országgyűlési képviselőnek. Bizottsági munkáját az országgyűlés új ciklusában a Vállalkozásfejlesztési Bizottságban kezdte meg.
Választástörténete +választásPártSzavazatszámmandátum1994. évi önkormányzati választásNyíradony polgármester választásfüggetlen 1289 (50,49%)igen2002. évi önkormányzati választásNyíradony polgármester választásfüggetlen2536 (77,32%)igen2006. évi önkormányzati választásNyíradony polgármester választásFidesz2721 (74,69%)igen2006. évi országgyűlési képviselő választásHajdú-Bihar megye 04 .számú egyéni választókerületi (Hajdúhadház)Fidesz-KDNP15486 (52,77%)igen2010. évi önkormányzati választásNyíradony polgármester választásFidesz2804 (100%)igen2010. évi országgyűlési képviselő választásHajdú-Bihar megye 04 .számú egyéni választókerületi (Hajdúhadház)Fidesz-KDNP18315 (63,61%)igen2014. évi országgyűlési képviselő választásHajdú-Bihar megye 03 .számú egyéni választókerületi (Debrecen)Fidesz-KDNP21619 (51,64%)igen2018. évi országgyűlési képviselő választásHajdú-Bihar megye 03 .számú egyéni választókerületi (Debrecen)Fidesz-KDNP27979 (58,16%)igen2022. évi országgyűlési képviselő választásHajdú-Bihar megye 03 .számú egyéni választókerületi (Debrecen)Fidesz-KDNP31266 (63,51%)igen
Családja
Szabadidős tevékenységek, tisztségek Labdarúgás, tenisz, vadászat-vadgazdálkodás,
1997-től a Nyíradonyi Széchényi Zsigmond Vadásztársaság elnöke, 2010-től a Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Társadalmi elnöke, 2004-től a Parlamenti Sportegyesület Labdarúgócsapatának tagja.
Források https://web.archive.org/web/20131027190208/http://www.tasolaszlo.hu/eletut.html http://www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/t021.pdf
Jegyzetek
További információk Tasó László honlapja Facebook oldala: https://www.facebook.com/tasolaszlokepviselo/
Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Országgyűlési képviselők (2002–2006) Kategória:Országgyűlési képviselők (2006–2010) Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz) Kategória:Magyarországi polgármesterek Kategória:Debreceniek Kategória:Élő személyek