Az STS–72 jelű küldetés az amerikai űrrepülőgép-program 74., a Endeavour űrrepülőgép 10. repülése.
Küldetés Vakata Kóicsi az első japán küldetésspecialista, egyben ő működtette a robotkart.
Jellemzői A beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátorkar 50 méter kinyúlást biztosított (műholdak indítás/elfogása, külső munkák [kutatás, szerelések], hővédőpajzs külső ellenőrzése) a műszaki szolgálat teljesítéséhez.
Első nap 1996. január 20-án a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták, Solid Rocket Booster (SRB) segítségével Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC39–A (LC–Launch Complex) jelű indítóállványról emelkedett a magasba. Az orbitális pályája perces, fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 185 kilométer, apogeuma 470 kilométer volt. Felszálló tömeg indításkor kilogramm, leszálló tömeg kilogramm. Szállított hasznos teher 6510 kilogramm
Hasznos teher Shuttle Solar Backscatter Ultraviolet Experiment (SSBUV-8) – ózon koncentrációjának, a Nap ultraibolya sugárzásának visszaverődési mértékének mérése a Föld felső légkörében. A mérések kiegészítették a NASA NIMBUS–7, a Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal (NOAA) műholdjainak, az orosz Metyeor–3/TOMS műhold, az Európai Űrügynökség (ERS–2) műholdak adatait. Shuttle Laser Altimeter Payload (SLA-01/GAS) – a földi növényzet topográfiai adatállományának frissítése. National Institutes of Health NIH–R3 – három korosztályos – szülés utáni 5-14, 8-17 és 15-24 nap – patkányok biológiai kísérlete. Space Tissue Loss Experiment (STL/NIH–C) – súlytalanság következtében elvesztett izomréteg helyreállításának kísérlete. Thermal Energy Storage (TES-2) – hőenergia-tárolási kísérletek lítium-fluorid, kalcium-fluorid, több komponens alkalmazásával. Get Away Special (GAS) – folyadékok vizsgálata, tűzvizsgálat mikrogravitációs környezetben. Kereskedelmi megrendelésre protein kristályok növesztése.
Műhold SFU Építette a Mitsubishi, üzemeltette a NASDA. Megnevezései: Space Flyer Unit (SFU); SFU (1995-011A). Kódszáma: SSC 23521.
1995. március 8-án, a Japán Űrügynökség megbízásából, a Tanegashima Space Centerből, egy H–2 rakéta segítségével a Himawari–5 meteorológiai műhold társaságában állították pályára. Az orbitális egység pályája perces, fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 319 kilométer, apogeuma 350 kilométer volt. Súlya 3577 kilogramm. Az űreszköz 10 hónap alatt automatikus programot (anyagtudományi, biológiai, mérnöki és csillagászati) hajtott végre.
A műholdat 308 nap (0,84 év) után 1996. január 16-án robotkarral fogták be – a napelemtáblákat leválasztva, hogy elhelyezhető legyen a raktérben. Az adatok kiértékelése céljából visszahozták a Földre.
SPARTAN–206 Többször alkalmazható tudományos űreszköz, gyártotta a NASA Goddard Space Flight Center (GSFC), üzemeltette az Office of Aeronautics and Space Technology (OAST). A műhold értéke 6 millió USD. Az első példány, a Spartan–1 (1985 – 048E) az STS–51–G segítségével végezte feladatát, a második a Challenger-katasztrófa során megsemmisült küldetésén indult szolgálatra. A SPARTAN–206 a sorozat hetedik űregysége.
Megnevezései: Shuttle Pointed Autonomous Research Tool for Astronomy (SPARTAN–206); SPARTAN–206 (1996-001B); Office of Aeronautics and Space Technology (OAST-Flyer). Kódszáma SSC 23763.
Háromtengelyesen stabilizált, a stabilizálást kémiai fúvókák segítették. A küldetés első napján a platformot (zárt laboratórium) kihelyezték a világűrbe. A platform pályairányba állítását követően az űrrepülőgép 37 kilométerre eltávolodott. Az orbitális egység pályája perces, fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 302 kilométer, apogeuma 310 kilométer volt. Formája téglalap, mérete 1 méter x 1,25 méter x 1,5 méter. Hasznos tömege kilogramm. A műhold az űrrepülőgéptől 50 órán keresztül önállóan végezte tudományos mérési tevékenységét. Az összegyűjtött adatokat nem továbbították a Földre, hanem a fedélzeti memóriakapacitás 1010 bit (kb. 3 km szalag) tárolta. A visszanyerést helyzetjelző fények segítették. A platformot az adatok kiértékelése céljából a küldetés végén visszanyerve visszahozták a Földre.
Legfőbb műszerei voltak: Return Flux Experiment REFLEX) – számítógép-modell alapján fényáram-kísérlet és az űrrepülőgép okozta szennyeződés mérése GPS Attitude Determination and Control Experiments (GADACS) – GPS ellenőrző kísérlete (hely, sebesség) Solar Exposure to Laser Ordnance Device (SELODE) – lézerfény alkalmazásával a napkoronát vizsgálta Spartan Packet Radio Experiment (SPRE) – rádióamatőr kommunikációs kísérlet
Űrséták Az űrséták (kutatás, szerelés) alkalmával tesztelték azokat a műveleteket (mozgások, eszközpróbák, kábelcsatlakoztatások), melyek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építésénél kerülnek felhasználásra. Vakata a robotkar segítségével emelési műveleteket hajtott végre, az űrhajósok pedig megadták a szükséges segítséget. A biztonsági hevedert különböző pontokon rögzítették, hogy mozgásuk kezelhetőbb legyen. Az OAST–Flyer platform (laboratórium) visszanyerésekor Scott felmászott a robotkarra, hogy tesztelje az űrruha hővédő (hideg, meleg hatások elleni) képességét. Tesztelték az elektronikus mandzsettát (ECC), egy beépített, hordozható laptopot.
(zárójelben a dátum és az időtartam) EVA 1: Chiao és Barry (1996. január 15., 6 óra 09 perc) EVA 2: Chiao és Scott (1999. január 17., 6 óra 54 perc)
Nyolcadik nap 1996. január 20-án a Kennedy Űrközpontban (KSC), kiinduló bázisán szállt le. Összesen 8 napot, 22 órát, 1 percet és 47 másodpercet töltött a világűrben. kilométert ( mérföldet) repült, 142 alkalommal kerülte meg a Földet.
Személyzet (zárójelben a repülések száma az STS–72 küldetéssel együtt) Brian Duffy (3), parancsnok Brent Ward Jett (1), pilóta Leroy Chiao (2), küldetésfelelős Winston Elliott Scott (1), küldetésfelelős Vakata Kóicsi (1), küldetésfelelős – JAXA Daniel Thomas Barry (1), küldetésfelelős
Visszatérő személyzet Brian Duffy (3), parancsnok Brent Ward Jett (1), pilóta Leroy Chiao (2), küldetésfelelős Winston Elliott Scott (1), küldetésfelelős Vakata Kóicsi (1), küldetésfelelős Daniel Thomas Barry (1), küldetésfelelős
Források
Kategória:Space Shuttle-repülések Kategória:1996 az űrkutatásban