David Beeri, eredeti neve: Pongor Beri Károly (Nyírbéltek, 1951. július 9. −) magyar grafikus és festő.

Életútja, munkássága

Szegény családba született, 1951-ben Nyírmihálydiba költöztek, nagyobbacska gyermekként napszámos munkát vállalt, már 16 éves korában Budapestre ment, s ott is minden munkát elvállalt, közben kitanulta a hegesztést és a férfi-női divatszabóságot. Húszéves korában kezdett el festeni, munkáit hamarosan megmutatta egy debreceni festőnek, s az maga mellé vette, évekig dolgoztak együtt. Pongor Beri a festés eszközeinek és módjainak teljesebb megismerése végett művésztelepek, szabadiskolák látogatója lett, ahol jeles mesterek segítették fejlődését. 1979 óta kiállító művész, portrékat, tájakat fest, linómetszetei, szitanyomatai az avantgárd irányzatba tartoznak.

Az 1980-as években az államrendőrség zaklatta, ennek fő oka az Pongor Beri modern festői stílusa és nyilván irigyeinek feljelentései, erre ő 1987. november 7-én várandós feleségével és kislányával Németországba disszidált, alkotni csak szabadságban lehet, a művész ezt így fejezi ki: „ahol már nincsenek vasfüggönyök, ahol lélek és szellem könnyedén a magasba szállhat.” 1990 januárjában tért haza Magyarországra, Nyírmihálydiban él. Számos alkalommal állította ki képeit a magyar fővárosban, vidéki városokban és külföldön, Párizsban, Villingen-Schwenningen-ben (Baden-Württemberg szövetségi tartomány), New York-ban, Washingtonban, Tel-Aviv-ban, Tokióban, Pekingben, stb. Életmű-kiállítása 1996-ban volt Budapesten.

Kiállításai (válogatás) Egyéni

1979 • Budapest • Hajdúhadház; 1980 • Nagykálló • Fehérgyarmat • Baktalórántháza • Sátoraljaújhely • Nyíregyháza • Tatabánya; 1981 • Budapest; 1982 • Tata; 1983 • Szentendre; 1986 • Budapest; 1989 • Villingen-Schwenningen (NSZK) • Villingen-Schwenningen, (NSZK); 1991 • Debrecen; 1992 • Hosszúpályi; 1994 • Debrecen; 1995 • Nyíradony • Debrecen • Nyírábrány; 1996 • Szekszárd • Életmű kiállítás, Budapest; 1997 • Berettyóújfalu • Vác; 1998 • Debrecen • Nagykálló • Nyíregyháza • Baja; 1999 • Pétervására • Hajdúszoboszló • Nyíregyháza • Füzesabony • Verpelét • Eger • Kisvárda • Balatonfüred • Vásárosnamény • Fehérgyarmat • Hajdúhadház • Baktalórántháza; 2000 • Tilburg (Hollandia)

Csoportos

1979 • Budapest; 1980 • Debrecen; 1983 • Budapest • Párizs • Budapest; 1992 • Vándorkiállítás, Szapporo • Tokió • Nagoja (Japán); 1994 • Vándorkiállítás, New York • New Brunswick • Washington • Philadelphia • Gent (Belgium) • Bréma (Németország); 1995 • Budapest; 1996 • Tokió • Niigata (Japán) • Sátoraljaújhely • Debrecen; 1997 • Nyíregyháza • Vác • Budapest • Tokió • Tigs (Japán); 1998 • Budapest, New York (USA); 1999 • Nyíregyháza • Debrecen • Gent (Belgium) • Vaja • Tel-Aviv (Izrael) • Budapest • Debrecen; 2000 • Debrecen • New York (USA) • Gent (Belgium); 2007 • Az emlékezés színes álmai : vándorkiállítás, Peking • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 2008, 2009 • Az emlékezés színes álmai, vándorkiállítás, Szolnok • Eger • Pécs • Salgótarján • Miskolc • SzekszárdKiállítási listák főleg a művész önéletrajza, i.m. nyomán.

Képei a 2009-es Cigány festők című albumból Portrék Önarckép (pasztellkréta, szén, papír, 53x100 cm, 1980) Cigánylány (pasztellkréta, papír, 45x60 cm, 1977) Dohányzó gyerekek (pasztellkréta, papír, 110x80 cm, 1977) Tájképek Badacsonyi táj (olaj, vászon, 100x80 cm, 1989) Szimbolikus grafikák Énekes (linómetszet, papír, 35x39 cm, 1997) Tűzmadonna (szitanyomat, papír, 80x110 cm, 1996)Felsorolt grafikái és festményei, a Badacsonyi táj című kép kivételével, a sulinet.hu honlapján láthatók Jegyzetek

Források

Cigány festészet : Gypsy painting : Magyarország 1969-2009 : a Cigány Ház Közgyűjteményéből : Hungary, 1969-2009 / [főszerk. ... Zsigó Jenő ; [szerk. ... Fris E. Kata]. Budapest : Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. David Beery életrajzát, képeit lásd 120-125. p. Beery, David, artportal.hu Beeri, David (Pongor Beri Dávid) önéletrajza, 2000

Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar festők Kategória:Cigány képzőművészek Kategória:Avantgárd Kategória:Magyar cigányok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek