Az 2008-ban vetített koreai történelmi-fantasy sorozat, főszereplői , , és . A sorozat alapjául 1975 és 1977 között kiadott azonos című képregénye szolgált, mely egy Csoszon-kori, Robin Hoodhoz hasonló legenda alakját örökíti meg. 2009-ben az MBC is feldolgozta a legendát The Return of Iljimae címmel, az SBS-sorozat történetéhez azonban nem kapcsolódik.
Történet gazdag családba születik, apja igazi nemes szívű ember. Boldogan él családjával kajszifákkal övezett házában. Egy nap azonban a királynak azt jövendöli egy vak jós, hogy házából kerül majd ki egy olyan ember, aki a napnál is fényesebben ragyog, és az emberek imádni fogják. A király féltékenységében elrendeli nem csak I, de a fia megölését is, attól rettegve, hogy talán ő lesz majd az a „nap”, két nap pedig nem ragyoghat egy égbolton. szemtanúja lesz apja halálának, egy szekrénybe zárva vészeli át a támadást. Azt az embert ugyan nem látja, aki leszúrja apját, de a különlegesen vésett kardot igen. A kisfiút egy betörő menti meg, lopni megy a házba, s meghallja a fiú jajveszékelését. A sokkot kapott kisfiú elveszíti emlékeit, miután a város főterén végignézi apja testének felnégyelését és kénytelen megkövezni a saját anyját – ez az egyetlen módja, hogy bizonyítsa, nem ő , akit keres a csendőrség. Emlékeit vesztve fogadott fiaként nő fel, néven.
korábban már egy másik fiút is a sajátjaként nevelt, felesége ugyanis apjának házában volt szolgálólány, s teherbe is esett a férfitól, akit szerelemmel szeretett. A nőt a férfi apja megpróbálta eltenni láb alól, Szödolnak kellett elrabolnia, de végül megmentette az asszonyt, feleségül vette és sajátjakánt nevelte a fiát, . A fiút és t el akarja hallgattatni nemesúr, miután ásatják el kertjében azt a papírt, ami „bizonyítja”, hogy a király ellen szövetkezett és ezért kellett kivégezni. anyja úgy ment meg a fiát, hogy azt hazudja , tőle van a gyerek: korábban ugyanis azért, hogy szerelmét védje, az asszony odaadta a testét a férfinak, akkor már várandósan fiával. így befogadja és nevezi el. A fiút ki nem állhatja elsőszülött fia és mindent megtesz, hogy megkeserítse az életét. végül katonatiszt lesz.
Felnővén elkezdi visszanyerni az emlékezetét és bosszút esküszik. Álruhát öltve gazdagokat rabol ki és a szegényeknek adja a zsákmányt, miközben valódi célja, hogy megtalálja a kardot, amivel apját megölték. A rablás színhelyén mindig egy rajzot hagy, melyen egy kajszifa virágzó ága látható, erről kapja a nevét: („kajszifa ága”). a nép megmentőként, felkelő napként tekint, pedig arra törekszik, hogy elkapja a rablót – ha sikerül neki, nemesi rangot kaphat és lemoshatja magáról a balkézről született jelzőt, nem sejtve, hogy saját öccsét üldözi, és azt sem, hogy édesapjuk a király édestestvére volt.
Szereplők : (이겸/ 용 / 일지매) : (은채) : (봉순) : (시후) : (쇠돌)
Jegyzetek
További információk
Kategória:2008-ban bemutatott dél-koreai televíziós sorozatok Kategória:Az SBS saját gyártású műsorai Kategória:Történelmi televíziós sorozatok Kategória:Romantikus televíziós sorozatok Kategória:Fantasy televíziós sorozatok