Ramón Chao, teljes nevén Ramón Luís Chao Rego (Vilalba, Terra Chá, Galicia, 1935. július 21. − Barcelona, 2018. május 20.El escritor y periodista Ramón Chao muere a los 82 años. Lavanguardia.com. 2018. máj. 21.) galego származású spanyol zongorista, író, újságíró.

Életútja, munkássága Miután 1955-ben Madridban megnyert egy jelentős spanyol zongoraversenyt, zenei tanulmányainak folytatása végett Párizsba költözött. Végül mégis az újságírás és az irodalom mellett kötelezte el magát. 1960-ban csatlakozott a Radio France Internationale-hoz, ahol később a latin-amerikai osztály vezetőjévé nevezték ki.

Jelentősebb folyóiratok, amelyeknek munkatársa volt: Triunfo, Le Monde diplomatique, Le Monde és La Voz de Galicia.

Íróként első sikerét Georges Brassens életrajzával aratta (1973). Érdemes még kiemelni az Alejo Carpentierrel készített interjúkötetét vagy a Juan Carlos Onettiről írott esszékötetét.

Két fia van, a rádióriporter Antoine Chao és a közismert zenész Manu Chao. A két fiú együtt alapította a francia rocktörténet legendás együttesét, a Mano Negrát, amely egy kolumbiai turné folyamán bomlott fel. Ezen az úton elkísérte a csapatot Ramón Chao is, és ebből született meg A jég és a tűz vonata című könyv (Silenos, 2013, ).

Hazai könyvtárakban fellelhető kötetei Ramón Chao: Palabras en el tiempo de Alejo Carpentier. La Habana, Arte y Literatura, 1985. 251 p. Ramón Chao: Un posible Onetti : Onetti (spanyol). Barcelona, Ronsel, 1994. 327 p. ill., portréMOKKA katalógus nyomán.

Magyarul

A jég és a tűz vonata. A Mano Negra Kolumbiában; ford. Fokasz Mária; Silenos, Bp., 2013

Díjak, elismerések 2003-ban a spanyol kormány a külföldön végzett, Spanyolország jó hírét öregbítő munka elismeréséért járó díjjal (Orden del Mérito Civil) tüntette ki.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Ramón Chao Rego életrajza, munkássága, kitüntetései angol, spanyol és galiciai nyelven

Kategória:Spanyol költők, írók Kategória:Zongoristák Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Spanyol újságírók