bélyegkép|jobbra|250px|A lövedéket (középen, fent) fellövi a földbe süllyesztett speciális ágyú

Az Utazás a Holdra (De la Terre à la Lune, trajet direct en 97 heures 20 minutes) Jules Verne francia író 1865-ben megjelent tudományos-szatirikus regénye, sci-fije. Először 1865. szeptember 14. és október 14. között a Journal des debats politiques et littéraires újságban jelent meg folytatásban, majd Pierre-Jules Hetzel adta ki könyvként a Különleges utazások sorozatban 1865. október 25-én. 1872. szeptember 16-án a Hetzel és fia először adta ki egy kötetben az Utazás a Holdba regényt és folytatását, az Utazás a Hold körül (Autour de la Lune) regényt, amelyet szintén Verne írt. E két regény főhősei a szereplői az 1889-es Világfelfordulás (Sans dessus dessous) Verne-regénynek is, ám annak története nem folytatása az előző kettőnek.

A folytatásos közlésre azért a Journal des debats politiques et littéraires újságban került sor, mert Hetzel saját lapjában, a Magasin d'éducation et de récréation magazinban ekkor a Hatteras kapitány jelent meg sorozatban.A Hatteras kapitány 1864. március 20. és 1865. december 5. között jelent meg a Magasin d'éducation et de récréation 1–2. évfolyam 1–36. számaiban Voyages et aventures du capitaine Hatteras címmel.

Verne a holdutazásról - Elkerülhetetlen volt, amint Jules Verne megjegyezte, hogy beszélnem kell vele H. G. Wellsről. - Azt hittem, ezt megkérdezed tőlem (Je pensais bien que vous alliez me demander cela) – mondta. A könyveit elküldték nekem, és én elolvastam őket. Nagyon izgalmas, és hozzáteszem, nagyon angol. De nem látom a munkája és az enyém összehasonlításának lehetőségét. Mi nem ugyanazon a módon járunk el. Úgy tűnik számomra, hogy történetei nem állnak tudományos alapon. Nem, nincs kutatómunkája. Én használom a fizikát. Ő kitalálja. Én egy ágyúgolyóval megyek a holdra, amelyet egy ágyúból lőnek ki. Ez nem kitaláció. A Marsba léghajóval megy, amelyet olyan fémből készít, amely megszünteti a gravitációs törvényt – kiáltotta Monsieur Verne gesztikulálva –, de mutasd meg nekem ezt a fémet! Hadd készítsem el!

Tartalom Verne öt évvel később megírta a regény folytatását Utazás a Hold körül címmel. Annak a regénynek a bevezetésében összefoglalja ennek a műnek a tartalmát. Némileg rövidítve a következőket:

186...-ban az egész világot egy olyan tudományos kísérlet hozta lázas izgalomba, amilyenre még nem volt példa a tudomány krónikáiban. Az amerikai szecessziós háború befejezése után a baltimore-i Gun Club tagjainak - tüzérek voltak valamennyien - az az ötletük támadt, hogy felveszik a kapcsolatot a Holddal - igenis, a Holddal! -, mégpedig úgy, hogy beléje lőnek egy ágyúgolyót. A klub elnöke, Barbicane volt a vállalkozás fő mozgatója: először meghallgatta a cambridge-i csillagvizsgáló munkatársainak véleményét, s mivel ez kedvező volt, minden intézkedést megtett, hogy sikeresen végrehajthassa e különös vállalkozást - amelyről a hozzáértők többségének az volt a véleménye, hogy megvalósítható. Barbicane nyilvános gyűjtést indított; a közadakozásból csaknem 30 millió frank folyt be, s így az elnök hozzálátott a hatalmas munkához.

A cambridge-i csillagvizsgálók válaszjegyzéke szerint az ágyúgolyó kilövésére szolgáló ágyút a 0. és a 28. északi vagy déli szélességi körök közé eső területen kell elhelyezni, hogy a Holdat a zeniten megcélozhassák. Az ágyúgolyónak pedig másodpercenkénti 12 000 yard10 972,8 méter kezdősebességet kell adni. A december 1-jén éjjel 11 óra előtt 13 perccel és 20 másodperccel kilőtt ágyúgolyónak az indítás után négy nappal, tehát december 5-én pontban éjfélkor kell a Holdba érkeznie, abban a pillanatban, amikor az égitest perigeumban, vagyis a Földtől való legkisebb távolságban van, mégpedig pontosan 86 410 mérföldnyire.139 063 kilométer. A Földtől mért átlagos távolsága valójában 384 402 kilométer, de még legkisebb távolság is 363 104 km

A Gun Club legtekintélyesebb tagjai, Barbicane elnök, Elphiston őrnagy, J. T. Maston titkár és még néhány férfiú több ülést tartott, amelyeken megvitatták az ágyúgolyó alakját, anyagát, elhelyezését, az ágyú minéműségét, a felhasználandó lőpor minőségét és mennyiségét.

Jelentkezett egy francia, egy szeszélyes, művészlelkű, szellemes és merész párizsi férfi, és azzal az ajánlattal állt elő, hogy ő bezárkózik az ágyúgolyóba, felszáll vele a Holdba, hogy felderítse a Föld bolygóját.

A vakmerő kalandort Michel Ardannak hívták. Áthajózott Amerikába, ahol határtalan lelkesedéssel fogadták. Gyűléseket tartott, a tömeg diadalmenetben vitte a vállán. Ardan kibékítette Barbicane elnököt halálos ellenségével, Nicholl kapitánnyal, s a kibékülés zálogaként rávette őket, hogy csatlakozzanak hozzá, s a lövedék belsejébe zárva, együtt tegyék meg az utat a Holdba.

A Gun Club elfogadta Ardan ajánlkozását. A lövedék alakját módosították: hengerkúp alakban készítették el. A légi utasfülke alatt hatalmas rugókat és egymás után beszakadó válaszfalakat alkalmaztak; ezeknek kellett lefékezniük az induláskor keletkező ellenlökés erejét.

Az utasfülkében egy évre elegendő élelmiszert, néhány hónapra való vizet és pár napra való gázt helyeztek el. Egy önműködő készülék fejlesztette és szolgáltatta a három utas légzéséhez szükséges levegőt.

December 1-jén, az előre megállapított órában, a nézők hatalmas tömegének jelenlétében kilőtték az ágyúgolyót. Először történt meg, hogy három emberi lény elhagyta a földtekét, és felszállt a bolygók pályájának térségei felé; mégis csaknem biztosra vehető volt, hogy elérik céljukat.

A három vakmerő utasnak, Michel Ardannak, Barbicane elnöknek és Nicholl kapitánynak kilencvenhat óra, tizenhárom perc és húsz másodperc alatt kellett megtennie az utat. Tehát csak december 5-én éjfélkor érkezhettek a Hold felületére, mégpedig pontosan telihold idején - nem pedig 4-én, mint ahogyan azt néhány rosszul értesült újság jelentette.

A derék és bátor J. T. Maston, a három utas legodaadóbb barátja, J. Belfastnak, a cambridge-i csillagvizsgáló igazgatójának társaságában a Sziklás-hegységbe utazott. Longs Peak vasútállomásán szállt ki; itt, a hegycsúcson volt felállítva az a távcső, amely kétmérföldnyi közelségbe hozta a Holdat. A Gun Club tiszteletre méltó titkára saját szemével akarta figyelni vakmerő barátai útját a világűrben.

December 11-én este 8 óra 47 perckor Belfast és J. T. Maston urak észlelték a Stone's Hill-i Columbiad által kilőtt lövedéket. A lövedék valamely ismeretlen okból eltérült, és nem érkezett célba, de olyan közel haladt el a Hold mellett, hogy az vonzóerejével visszatartotta. Még azt is jelentette a sürgöny, hogy a lövedék egyenes vonalú mozgása keringő mozgássá változott, s elliptikus pályát írva le a Hold körül, annak bolygójává vált.

A sürgöny két lehetőség felvetésével végződött: a Hold vonzóereje lesz végül is az erősebb, s akkor az utasok elérik a célt - vagy pedig a lövedék változatlanul megmarad a pályáján, s az idők végezetéig a Hold körül fog keringeni.

Fejezetek

A Gun Club Barbicane elnök bejelentése A bejelentés hatása A cambridge-i csillagvizsgáló válasza A Hold regénye Amit minden amerikainak tudnia kell, és amit egyetlen amerikainak sem szabad hinnie többé Az ágyúgolyó himnusza Az ágyú története A lőporkérdés Huszonötmillió barát és egyetlenegy ellenség Florida és Texas Urbi et orbi Stone's Hill Csákánnyal és vakoló kanállal Az öntés ünnepe A Columbiad A sürgöny Az Atlanta utasa A népgyűlés A támadás és a visszavágás Hogyan intéz el egy kényes ügyet egy francia? Az Egyesült Államok új állampolgára Utasfülke a lövedékben Távcső a Sziklás-hegységben Utolsó intézkedések Tűz! Borús idő Az új égitest

Szereplők

Impey Barbicane, a Gun Club elnöke, lövedék-utas J. T. Maston, a Gun Club tagja, örökös titkár Tom Hunter, a Gun Club tagja Blomsberry ezredes, a Gun Club tagja Morgan tábornok, a Gun Club tagja Elphiston őrnagy, a Gun Club tagja Bilsby, a Gun Club tagja Nicholl kapitány, lövedék-utas Michel Ardan, lövedék-utas Murchison mérnök a Goldspring alkalmazásában J. M. Belfast, a cambridge-i csillagvizsgáló igazgatója Clarké, a cambridge-i csillagvizsgáló munkatársa

Értékelés

Tudományos vonatkozásai Jules Verne mindig törekedett a tudományos hitelességre. A mű rengeteg részletes technikai leírást tartalmaz. Annak ellenére, hogy Verne könyvének számítását a híres francia matematikus, Verne unokatestvére, Henri Garcé készítette, a XXI. században a regény tudományos, technikai oldala számos sebből vérzik.

Az egyik ilyen hiba az éter létezésének feltételezése. Az éter egy, a 19. században bevezetett hipotetikus közeg, amelyben az elektromágneses hullámok terjednek. Ez a feltételezés abból a megfigyelésből adódott, hogy minden hullámnak szüksége van valamilyen közvetítő közegre (ilyen például a hang esetében a levegő). Az akkori fizikusok úgy gondolták, hogy az éter az egész teret kitölti, és ahhoz viszonyítható az abszolút sebesség és az abszolút idő. Problémás a kilövés, elsősorban az utazókra gyakorolt irtózatos gyorsulás miatt.

A könyvben adott az ágyú hossza, ez 300 méter. A számítások egyszerűsítése kedvéért feltételezzük, hogy az ágyúban és az ágyú után a „lövedék” vákuumban halad, tehát nincs közegellenállás. Továbbá feltételezzük, hogy a lövedéknek elég elérnie a második szökési sebességet az ágyú végénél, és utána nem lassul le.

s: az ágyú hossza (300 m) v: sebesség az ágyú végénél (legalább 11 200 m/s, vagy több) a: gyorsulás az ágyúcsőben (ezt keressük)

Ha , és , akkor

mivel , ezért

Az utasokra végeredményben legalább 42 ezer g gyorsulás hat, amit természetesen sem élőlény, sem (21. századi) technikai eszköz nem bír ki, az ágyúcsőben minden papírvékonyságúra nyomódott volna össze. (Embert szállító űrhajók felbocsátásakor a gyorsulás 6-8 g körüli, ami pár percig elviselhetőnek számít.)

A gravitáció hiányát (a súlytalanságot) a hőseink csak a Hold–Föld közötti semleges pontban érzékelik, pedig ez már a kilövés után azonnal jelentkezik, amint a gyorsítóerő megszűnik (esetünkben az ágyú végénél).

Érdekességek Ha egy amerikainak valami ötlete támad, keres egy másik amerikait, aki magáévá teszi az elképzeléseit. Ha hárman vannak, egy elnököt és két titkárt választanak maguk közül. Négyes létszám mellett egy irattárost is kineveznek, és az iroda már működik. Ha számuk ötre emelkedik, közgyűlést hívnak össze, és megalakul a klub.1. fejezet A Rodman ágyú, amely hét mérföld távolságra vitte a fél tonna súlyú golyót, akár 150 lovat vagy 300 embert is könnyen leteríthetett volna. A Gun Clubban szóba is került, hogy az ágyút ünnepélyes külsőségek mellett kipróbálják. Ám ha a lovak hajlandók is lettek volna belemenni a kísérletbe, az emberek, sajnos, nem álltak kötélnek. A kíváncsiságtól sarkallt tömeg taszigálta, lökdöste, tiporta egymást a bejáratoknál, azzal a fesztelenséggel, amely az önkormányzat eszméiben nevelt tömegek sajátos tulajdonsága.2. fejezet 1835 táján a New York Americanből franciára lefordított művecske közli, hogy a Jóreménység fokára kiküldött Sir John Herschel, aki ott csillagászati megfigyeléseket végzett, egy belső világítás segítségével tökéletesített messzelátóval 80 yardnyi közelségbe hozta a Holdat. A cikkecske állítása szerint Sir Herschel egész tisztán látott a Holdban barlangokat, amelyekben vízilovak tanyáztak; zöldellő aranycsipkével szegélyezett hegyeket is látott és elefántcsontszínű szarvakat viselő bárányokat, fehér őzeket, s látta a Hold-lakókat is, akiknek hártyás szárnyuk van, mint a denevéreknek. A brosúra, amelynek egy Locke nevezetű amerikai volt a szerzője, óriási sikert aratott. De azután hamarosan rájöttek, hogy tudományos misztifikáció az egész.A Great Moon Hoax (Nagy Hold Átverés) hat cikkből álló sorozat volt, amelyet 1835. augusztus 25-én kezdett közölni a New York-i The Sun. A Hold feltételezett felfedezéséről szóló cikkek szerzőjének hamisan Sir John Herschelt, az egyik legismertebb csillagászt tüntették fel.