George Washington (Popes Creek, Virginia, 1732. február 22.A julián naptár és március 25-i évkezdet miatt a korabeli dátum 1731. február 11. – Mount Vernon, Virginia, 1799. december 14.) amerikai politikus és katona, a függetlenségi háború főparancsnoka és az Egyesült Államok első elnöke 1789-től 1797-ig. Egyike az amerikai "alapító atyáknak", az USA egyik nemzeti hőse. Róla nevezték el az ország fővárosát és egyik tagállamát.
Washington gazdag földbirtokos családban született. Fiatalon a virginiai gyarmati milíciában szolgált és a hétéves háborúban harcolt a franciák és indián szövetségeseik ellen. Később beválasztották a gyarmati törvényhozásba. A függetlenségi mozgalom egyik támogatójaként Virginia őt küldte a Kontinentális kongresszusba, ahol a függetlenségi háború kirobbanásakor megválasztották a felkelés katonai főparancsnokává. Számos kisebb-nagyobb ütközetben vett részt, ahol rosszul felfegyverzett és kiképzett milíciáival sikeresen vette fel a harcot a jobban ellátott, professzionális brit hadsereg ellenében. Francia segítség mellett ő vezette Yorktown ostromát, amely után a britek békét kértek és elismerték az Egyesült Államok függetlenségét. A háború után Washington önként lemondott főparancsnoki címéről.
Washington fontos szerepet játszott az amerikai alkotmány megszövegezésével megbízott Alkotmányozó gyűlés összehívásában és őt választották a testület elnökévé. Miután az alkotmánnyal létrejött az elnöki poszt, az elektorok egymás után kétszer is egyhangúlag őt választották meg az ország elnökévé. Washington igyekezett felülemelkedni a pártpolitikai harcokon, de Alexander Hamilton pénzügyminiszter és Thomas Jefferson külügyminiszter vitájában az előbbi elképzelését, ez erős központi kormányzatot és az egységes financiális politikát támogatta. A francia forradalom után kinyilvánította semlegességét az angol-francia háborúban, a britekkel pedig megkötötte a két ország kapcsolatát normalizáló Jay-szerződést. Szabadkőműves volt, emellett hithű anglikán, aki síkra szállt a vallási toleranciáért.
Halálát feltehetően orvosi műhiba okozta; súlyos megfázása után eret vágtak rajta és túl sok vért vesztett. Halála után egyike lett az amerikaiak nemzeti hőseinek, számos várost, megyét, egyetemet neveztek el róla, emlékművei szerte az országban megtalálhatóak.
Ifjúsága (1732–1752) 180px|bélyegkép|Mary Ball Washington, George anyja George Washington 1732. február 22-én született a virginiai Popes Creek ültetvényen. Családja ingatlanspekulációkból gazdagodott meg. Dédapja, John Washington 1656-ban vándorolt ki a northamptonshire-i Sulgrave-ből az észak-amerikai brit gyarmatokra, ahol Virginiában mintegy kétezer hektárnyi földbirtokot szerzett. Unokája, Augustine és annak felesége, Mary Washington (lánykori nevén Ball) hat gyermeke közül George volt a legidősebb. Apjának, aki békebíróként nagy tekintélynek örvendett, Jane Butlerrel kötött korábbi házasságából már született három másik gyereke. A család 1735-ben a Little Hunting Creek-i, onnan pedig 1738-ban a Fredericksburg melletti Ferry Farm-i ültetvényére költözött. Augustine 1743-ban meghalt, George pedig megörökölte Ferry Farm-ot (és tíz rabszolgát); idősebb féltestvére, Lawrence Washington (1718–1752) Little Hunting Creek-et kapta, amit aztán átnevezett Mount Vernon-ra.
Míg idősebb bátyjai az angliai Appleby Grammar School-ban tanulhattak, George nem részesült formális oktatásban, bár tanult matematikát, trigonometriát és földmérést; ennek köszönhetően ügyesen rajzolt térképeket. Mire felnőtt megtanult erőteljesen és szabatosan fogalmazni, bár írásaiból hiányzott a szellem és a humor.
George gyakran tett látogatásokat Mount Vernon-ban és Lawrence apósának, William Fairfaxnak belvoiri ültetvényén. Fairfax hamarosan egyfajta pótapaként a szárnyai alá vette George-ot, aki 1748-ban egy hónapot töltött azzal a csapattal, amelyik felmérte Fairfaxnak a Shenandoah-völgyben fekvő birtokát. A következő évben hivatalos földmérői engedélyt kapott a William & Mary Egyetemtől, Fairfax pedig kinevezte a gyarmat Culpeper megyéjének földmérőjévé. George 1750-ig töltötte be az állást. 1752-ig 600 hektárnyi földet vásárolt a völgyben, ahol összesen 937 hektáros birtoka volt.
1751-ben elkísérte Lawrence-t Barbadosra – ez volt egyetlen külföldi útja -, ahol bátyja tuberkulózisát próbálta kúrálni. Az út során elkapta a feketehimlőt, amit szerencsésen átvészelt, bár arca kissé heges maradt. Lawrence a következő évben meghalt, George pedig bérbe vette Mount Vernon-t az özvegyétől; annak 1761-es halála után pedig meg is örökölte.
Gyarmati katonai pályafutása (1752–1758) Washington Lawrence bátyja példáját követve – aki adjutánsi (a brit hadseregben az adjutáns nem segédtiszt volt, hanem magas adminisztratív pozíció) tisztséget töltött be a virginiai gyarmati milíciában – jelentkezett a hadseregbe. Robert Dinwiddie kormányzóhelyettes őrnagyi rangban kinevezte a négy milíciakörzet egyikének élére. A britek és a franciák között ekkor éles verseny folyt az Ohio folyó völgyéért és mindkét fél több erődöt épített a térség ellenőrzésére.
1753 októberében Dinwiddie megbízta Washingtont hogy követként szólítsa fel a franciákat a britek által igényelt területek kiürítésére, kössön békét az irokézekkel és kémlelje ki a francia csapatok elhelyezkedését. Washington tárgyalt Tanacharison irokéz főnökkel (akit az európaiak "Félkirály" néven ismertek), támogatást ígért neki a franciák ellen és novemberben elérte az Ohio folyót. Itt egy francia járőr elfogta és Fort Le Boeuf-be kísérte, ahol barátságosan fogadták. Átadta a brit követeléseket Jacques Legardeur de Saint-Pierre parancsnoknak, aki hivatalos visszautasító választ adott, majd a visszaútra ellátta az angol követséget elegendő élelemmel és meleg ruhával. Washington 77 nap alatt, téleleji időjárási viszonyok közepette teljesítette kényes küldetését, amivel elnyerte feljebbvalói elismerését.
A hétéves háború
1754 februárjában Dinwiddie alezredessé léptette elő és kinevezte a 300 fős virginiai ezred parancsnokhelyettesének. Az ezred azt a parancsot kapta, hogy az Ohio-elágazástól (az Allegheny és Monongahela folyók találkozásánál, ahonnan azok Ohio néven folytatják útjukat) űzze el a francia erőket. Washington áprilisban elindult a fele ezreddel a helyszínre, de megtudta, hogy egy mintegy ezerfős francia kontingens megkezdte Fort Duquesne építését. Májusban védekező pozíciót vett fel a közelben, mikor jelentették, hogy a franciák tábort ütöttek, mintegy 11 km-re tőlük. Washington úgy döntött, hogy nem engedi át az ellenségnek a kezdeményezést és május 28-án kis létszámú gyarmati milíciájával és néhány indián segítővel rajtaütött a táboron, ahol csak 35 francia tartózkodott.
Az ún. Jumonville-incidens során a britek és az indiánok gyorsan végeztek tíz francia katonával, a többiek megadták magukat. Az elesettek között volt (más beszámolók szerint elfogták, de a támadókkal tartó Tanacharison irokéz főnök megölte) Joseph Coulon de Jumonville, akit követségbe küldtek a britekhez. Amikor a franciák később holtan és megskalpolva találtak rá és a többi katonára, Washingtont tartották felelősnek, aki szerint a tolmács nem fordította megfelelően, hogy Jumonville követségben járt. Az incidens kiélezte a brit-francia viszonyt és hozzájárult az ún. francia és indián háború kitöréséhez (amely később a hétéves háború észak-amerikai színterévé vált).
Washington visszavonult és egy erődítményt építtetett, amit Fort Necessity-nek nevezett el. Itt csatlakozott hozzá az ezred másik fele és egy mintegy százfős erősítés a dél-karolinai ezredtől. Miután a parancsnok a lováról leesve meghalt, Washingtont nevezték ki az egység élére. Július 3-án a franciák Jumonville bátyja, Louis Coulon de Villiers vezetésével megtámadták az erődöt. A támadók seregét 600 francia katona és 100 indián alkotta, így közel kétszeres túlerőben voltak. Az első összecsapás után Washington szabad elvonulás fejében átadta az erődöt a franciáknak. Hazatérése után Washington feddést várt, de Dinwiddie a rossz utánpótlást a többi gyarmat támogatásának hiányát okolta a kudarcért. A virginiai ezredet ezt követően James Innes ezredes által vezetett összgyarmati erőkbe osztották be. Washingtonnak felajánlottak egy parancsnoki helyet a milíciában, amit ő nem fogadott el és lemondott katonai tisztségéről.
A következő évben Washington önkéntesként szolgált Edward Braddock tábornok szárnysegédjeként, aki a Fort Duquesne és az Ohio-menti francia hadállások elleni hadmozdulatot vezette. Javaslatára a tábornok a seregét egy fő és egy könnyű felszerelésű, gyorsan mozgó "repülő" hadoszlopra osztotta. A vérhasban szenvedő Washington hátramaradt, majd amikor utolérte a külön haladó "repülő" hadoszlopot, azt meglepetésszerűen megtámadták a franciák és indián szövetségeseik. A britek egyharmada elesett (köztük maga Braddock tábornok is), másik harmada megsebesült. A beteg Washington Thomas Gage alezredes parancsnoksága alatt megszervezte a visszavonulást és segített kimenteni a megmaradt csapatokat. Eközben két lovat lőttek ki alóla, kalapját és kabátját is golyó ütötte át. Bátorságával helyrehozta a Fort Necessitynél megtépázott reputációját.
1755 augusztusában újjászervezték a virginiai ezredet, Dinwiddie pedig ezredesi rangban Washingtont nevezte ki az élére. 1758-ban az ezredet beosztották a Fort Duquesne elfoglalását célzó Forbes-féle hadjárat erői közé. Bár Washington nem értett egyet a haderő parancsnokának, John Forbes tábornoknak a taktikájával és a vonulási útvonallal sem, mégis címzetes dandártábornokká nevezték ki és rábízták a három dandár egyikét. A franciák azonban kiürítették az erődöt, még a britek megérkezte előtt, így Washingtonnak csak azt az incidenst kellett kezelnie, amikor az angolok tévedésből egymásra lőttek és ennek során 14-en meghaltak, 26-an pedig megsebesültek. Végleges királyi tiszti kinevezést nem kapott. A háború még négy évig tartott, de Washington lemondott a rangjáról és visszatért Mount Vernon-ba. Parancsnoksága alatt a virginiai ezred számos indián támadást elhárított , az egység létszámát pedig háromszázról ezerre növelte. A virginiai határvidék telepeseit kevésbé zaklatták az indiánok, mint más gyarmatokon. Katonai karrierje során megtanulta vezetni az embereket és – ami később nélkülözhetetlennek bizonyult – megismerte a brit hadsereg taktikáit.
Házassága és polgári élete (1755–1775)
A 26 éves Washington 1759. január 6-án feleségül vette a nála egy évvel idősebb Martha Dandridge Custist, egy gazdag ültetvényes özvegyét, akinek korábbi házasságából már volt két gyermeke. Házasságuk boldognak bizonyult. Martha, amellett hogy intelligens és bájos volt, az ültetvények ügyeinek intézésében is tapasztalatokkal bírt. Közös gyerekük nem született; ennek oka feltételezések szerint Washington korábbi feketehimlőjének mellékhatása vagy Martha utolsó szülése során szerzett sérülése lehetett. A házaspár Mount Vernonban élt, dohányt és búzát termeltek és részt vettek a helyi közösség politikai életében. Washington kezelte a 7300 hektáros és 84 rabszolgát dolgoztató Custis-birtok Marthára eső özvegyi harmadát, valamint a gyerekek nagykorúvá válásáig a további kétharmadot is; a saját földbirtokaival együtt ezzel Virginia leggazdagabb emberei közé került.
1770-ben Virginia akkori kormányzója, Lord Botetourt Washington ösztönzésére beváltotta Dinwiddie még 1754-ben tett ígéretét és földet osztott a francia háború önkénteseinek. Washington bejárta az Ohio és a Kanawha völgyét, majd megbízta korábbi beosztottját, William Crawfordot azok felmérésével. Crawford 9400 hektárt osztott ki Washingtonnak, aki ezután még további 8000 hektárt megvásárolt a veteránoktól, mondván hogy az ottani föld túlságos dimbes-dombos és nem alkalmas földművelésre. Voltak akik úgy érezték, hogy rászedték őket. Washington ezenfelül megduplázta Mount Vernon-i birtokát (2600 hektárosra), az ottani rabszolgák számát pedig több mint százra növelte.