Marcus Miller (New York, 1959. június 14.) jazz-zenész, zeneszerző és producer, elsősorban Miles Davis és David Sanborn basszusgitárosaként ismert. Miller először klarinéton tanult, játszik basszusklarinéton, zongorán, szaxofonon és gitáron is.
Pályafutása Miller legfőképpen mint basszusgitáros ismert. Noha szólóiban nem egyedül ő képviseli azt a játékstílust, melyben a slappelés (a húrok ütés és tépés általi megszólaltatása) a leghangsúlyosabb elem, mégis emblematikus személyisége ennek az irányzatnak, s játéka is könnyen felismerhető ezáltal. Fúziós jazz-stílusában így a funky hatása a legerősebb.
Egyéni és utánozhatatlan játékstílusának sok elemét példaképeitől ismerhetjük. A hangszer olyan nagyságai, mint Keni Burke, vagy (a csak nyolc évvel idősebb) Jaco Pastorius meghatározóak voltak Miller hangszeres fejlődésében. Korai korszakában Miller (sok más tehetséges társához hasonlóan) szinte teljesen Pastorius stílusában játszott (érthető, hiszen Jaco személyisége uralta akkoriban a hangszer megszállottait), később már egyéni hangzásvilágot teremtett.
Miller (akárcsak annak idején Pastorius) Fender hangszeren játszik. Észak-Amerikán kívül szerte Európában és Japánban koncertezik folyamatosan. Jelenleg saját zenekarával játszik, elsősorban fúziós jazzt.
Diszkográfia
Szólóban (1982-től) 1983 – Suddenly 1984 – Marcus Miller 1993 – The Sun Don't Lie 1995 – Tales 1998 – Live & More 2000 – Best Of '82-'96 2001 – M2 2002 – The Ozell Tapes 2005 – Silver Rain 2007 – Free
David Sanborn-időszak (1975-2000) 1977 – Lovesongs 1980 – Hideaway 1980 – Voyeur 1981 – As We Speak 1982 – Backstreet 1984 – Straight To The Heart 1987 – Change Of Heart 1988 – Close-Up 1991 – Another Hand 1992 – Upfront 1994 – Hearsay 1995 – Pearls 1996 – Songs From The Night Before 1999 – Inside
Miles Davis-időszak (1980-1990) 1981 – Man With The Horn 1981 – We Want Miles 1982 – Star People 1986 – Tutu 1987 – Music From Sioesta 1989 – Amandla
The Jamaica Boys-időszak (1986-1990) 1987 – The Jamaica Boys 1989 – J. Boys
Források
Marcus Miller honlapja https://musicianguide.com/biographies/1608003358/Marcus-Miller.html
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai basszusgitárosok Kategória:Fúziós jazz előadók Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek