Maurice Duruflé (Louviers (Franciaország), 1902. január 11. – Louveciennes, 1986. június 16.) francia orgonaművész és zeneszerző.
Élete, művészete Gyermekként, 1912-ben a Maîtrise Saint-Evode de la cathédrale de Rouent látogatta, hogy kóruséneklést, zongorát és orgonát tanuljon (Jules Haelling-nél). 1918-ban Párizsba utazott, hogy orgonatanulását Charles Tournemire-nélCésar Franck és Charles-Marie Widor tanítványa, jeles orgonaművész és tanár (1870–1939). folytassa. 18 évesen a Párizsi Konzervatórium növendéke lett, ahol Paul Dukas-től tanult zeneszerzést, orgonálni pedig Eugène Gigout-tól, azonban Louis Vierne-től is vett magánleckéket. Nem tudni miért, később komoly vitába keveredett Gigout-val, de élete vége felé így jellemezte: „kitűnő ember, ez minden.”
1922 és 1928 között több díjat kapott zeneszerzésből, zongorakíséretből, összhangzattanból és orgonálásból. 1927-ben Louis Vierne asszisztense lett a párizsi Notre-Dame székesegyházban. Vierne nagyon szerette volna, hogy Duruflé legyen az utódja, de a hatóságok nem voltak jó viszonyban Vierne-nel, és halála után Léonce de Saint-Martint nevezték ki a helyére, egy képzett, de nem elsőrangú orgonistát. Egyébként, Duruflé volt ott Vierne mellett a katedrális orgonájának játszóasztalánál, amikor a mestere hirtelen meghalt, 1750. előadása közben.
bélyegkép|balra|Az Église Saint-Etienne-du-Mont
1929-ben elnyerte az „Amis de l'orgue” (Az orgona barátai) díját orgonajátékáért és improvizálásáért, és a párizsi Saint-Étienne-du-Mont-templom kinevezett orgonistai posztját. 1936-ban megkapta a Blumenthal-díjat Florence Meyer Blumenthal (1875–1930) által alapított díj, amelyet a Fondation franco-américaine Florence Blumenthal alapítvány ítélt oda 1919 és 1954 között hét művészeti ágban fiatal francia művészeknek, hogy segítse a pályafutásukat, és hogy a művészet által közelebb hozza Franciaországot az Egyesült Államokhoz
Nevéhez fűződik Poulenc Concerto pour orgue-jának (Orgonaverseny) premierje, Roger Désormière vezényletével, 1939 júniusában,A privát premieren is ő játszott, Princesse Edmond de Polignac szalonjában, 1938. december 16-án, Nadia Boulanger vezénylete alatt. tanácsokkal is ellátta Poulencet, elsősorban az orgona szólam regisztrálásának tekintetében. 1942-től Marcel Duprét segítette a Párizsi Konzervatórium orgona tanszékén, ahol a tanítványa volt az orgonista-zeneszerző André Jorrand. 1943-tól 1970-ig a konzervatórium összhangzattan professzoraként tevékenykedett.
Fuvolára, brácsára és zongorára írt darabját (Prélude, Récitatif et Variations – Prelűd, recitativo és változatok, op. 3) Marcel Moyse, Maurice Vieux és Jean Doyen mutatták be.
1941-ben kezdte el írni leghíresebb művét, az op. 9 Requiemet, kórusra, szólistákra, zenekarra és orgonára, miután a Vichy-kormány egy jelentős pénzdíjjal járó pályázatot írt ki zeneművek írására. A művet végül 1947-ben fejezte be, bemutatóján az orgonánál Paul Paray ült. A Requiem hasonlóságot mutat Fauré művével, de nagy hatással volt rá a gregorián ének és a reneszánsz zene is. Például: az Introit-Kyrie tétel bevezetőjének témáját Duarte Lobo művéből (Missa pro defunctis) vette kölcsön. Ezt a művét a komponista kétszer is átdolgozta, így manapság három verziója létezik: egy szimfonikus zenekari, egy kisebb együttesre hangszerelt és egy orgonás változat (amely egy obligát cselló szólamot tartalmaz a Pie Jesu tételben). Duruflé Cum Jubilo című miséje szintén e három változatban létezik.
Marcel Dupré orgona osztályában ismeretséget kötött a szintén orgonista Marie-Madeleine Chevalier-vel, aki helyettesítette őt egy hat hónapos amerikai koncert körútja alkalmából, majd 1947-ben az asszisztense lett a Saint-Étienne-du-Mont-ban. 1953-ban, 51 évesen feleségül vette,"Maurice et Marie-Madeleine DURUFLÉ" miután Lucette Bousquet-val 1932-ben kötött első házasságát az 1947-es polgári válást követően a Vatikán is semmisnek nyilvánította 1953. június 23-án. A házaspár igen sikeres orgonaduót alkotott, sokat turnéztak együtt az 1960-as és a korai 1970-es években.
1975-ben befejezte előadói pályáját, mivel egy autóbalesetben súlyosan megsérült, és nem tudott kimozdulni otthonról. Utolsó publikált művét, a Notre-Père pour 4 voix mixtes-t (Mi Atyánk, 4 különböző fekvésű hangra, 1977), a feleségének ajánlotta.
Duruflé nagyon kritikus volt a saját kompozíciói tekintetében. Csak egy maroknyi művét publikálta, és kiadásuk után is gyakran módosított, javított a darabokon. Például az op. 5 Szvit Toccata tételének befejezése egészen más az utolsó változatban, mint az első kiadáskor volt. Vagy: a Fugue sur le nom d'A.L.A.I.N című kompozíció eredeti verziójában az egész darabon végighúzódó accelerando (gyorsítva) az előírás… Ennek a tökéletességre törekvésnek mindenesetre az az eredménye, hogy Duruflé szerzeményei, különösen az orgonaművei, szépen kicsiszoltak, és a mai napig kedvelt darabjai az orgonisták repertoárjának szerte a világban.
Művei Orgonaművek Scherzo op. 2 (Scherzo, 1926), Charles Tournemire orgonistának ajánlva ; Prélude, Adagio et Choral varié sur le Veni Creator op. 4 (Prelúdium, Adagio és Korál a Veni Creator témájára, 1930), e művel érdemelte ki az Amis de l'orgue zeneszerzésért járó díját. Időtartama: kb. 20 perc. Suite op. 5 (1932), (Szvit, Paul Dukas-nak ajánlva). Időtartama: kb. 25 perc. : Prélude (Prelúdium) Sicilienne (Siciliano) Toccata (Toccata) Prélude et Fugue sur le nom d'A.L.A.I.N op. 7 (Prelúdium és fúga Alain nevére, 1942), Jehan Alain tiszteletére, aki két évvel azelőtt halt hősi halált a II. világháborúban. Időtartama: kb. 10 perc. Prélude sur l'Introït de l'Épiphanie op. 13 (Prelúdium az EpiphaniaEpiphania Domini: az Úr megjelenése. Introitusának témájára, 1961), az Orgue et liturgie gyűjtemény darabja. Időtartama: kb. 2 perc. bélyegkép|350px|A soissons-i katedrális panorámaképe Fugue sur de la Cathédrale de Soissons op. 12 (Fúga a soissons-i katedrális harangjátékára, 1962), Henri Doyennek, a dóm orgonistájának ajánlva. Időtartama: kb. 3 perc. Méditation op.posth (Meditáció, 1964) A kottáját csak 2002-ben fedezték fel. Időtartama: kb. 4 perc. Lecture à vue (Olvasólecke, kiadatlan) Fugue (Fúga, kiadatlan) Lux aeterna (Lux aeterna,Örök világosság kiadatlan)
Kamaraművek Prélude, Récitatif et Variations op. 3 (Prelúdium, recitativo és változatok, 1928), fuvolára, brácsára és zongorára.
Zongoraművek Szólózongorára Triptyque op. 1: Fantaisie sur des thèmes grégoriens (Triptichon – fantázia gregorián témákra, 1927/1943, kiadatlan) Trois Danses op. 6 (Három tánc, 1932, a szerző átiratában) : Divertissement (Divertimento) Danse lente (Lassú tánc) Tambourin (Tamburin) Négykezesek Trois Danses op. 6 (Három tánc, 1932, a szerző átiratában) : Divertissement (Divertimento) Danse lente (Lassú tánc) Tambourin (Tamburin)
Két zongorára Trois Danses op. 6 (Három tánc, 1932, a szerző átiratában) : Divertissement (Divertimento) Danse lente (Lassú tánc) Tambourin (Tamburin)
Zenekari művek Trois Danses op. 6 (Három tánc, 1932): Divertissement (Divertimento) Danse lente (Lassú tánc) Tambourin (Tamburin) Andante et Scherzo op. 8 (Andante és scherzo, 1940)
Liturgikus művek Requiem op. 9 (Requiem szólistákra, kórusra, zenekarra és orgonára, 1947) Version avec Orgue (Orgonás változat, 1948) Version avec Orchestre (Zenekari változat, 1950) Version avec Orchestre réduit (Változat kis zenekarra, 1961) Version avec Orchestre réduit et cors (Változat kis zenekarra, kürtökkel, 1970) Quatre Motets sur des Thèmes Grégoriens op. 10 (Négy motetta gregorián témákra, 1960) : Ubi caritas et amor (Hol szeretet és ragaszkodás) Tota pulchra es (Mindenestül szép vagy14. századi Mária-himnusz. Szövege: „Tota pulchra es, Maria, et macula originalis non est in te. Vestimentum tuum candidum quasi nix, et facies tua sicut sol. Tota pulchra es, Maria, et macula originalis non est in te. Tu gloria Jerusalem, tu laetitia Israel, tu honorificentia populi nostri. Tota pulchra es, Maria.”) Tu es Petrus (Péter vagy) Tantum ergo (Méltó vagyTantum ergo Sacramentum: Aquinói Szent Tamás úrnapi vecsernye himnuszának (Pange lingua) 5. versszaka kezdődik így. Az 5. és 6. versszakot ünnepélyesebb szentségkitétel alkalmával (szentségi körmenet, szentségi áldás, szentséges litánia) éneklik latinul vagy magyarul. Két gregorián dallama ismert, a dór és a fríg; a szöveg számos komponistát ihletett énekkari feldolgozásra is. Forrás: ) Messe Cum Jubilo op. 11 (Cum jubilo mise, 1966), bariton szólóra, kórusra és zenekarra: Version avec Orgue (Orgonás változat, 1967) Version avec Orchestre (Zenekari változat, 1970) Version avec Orchestre réduit (Változat kis zenekarra, 1972) Notre Père op. 14 (Mi Atyánk, 1977), négy különböző hangfekvésű énekhangra
Egyéb művek Hommage à Jean Gallon (Hódolat Jean Gallon-nak,Francia zeneszerző, karnagy és zenepedagógus (1878–1959). Duruflét is tanította összhangzattanra a Párizsi Konzervatóriumban. 1953) Sicilienne de la Suite op. 5 pour petit orchestre (Siciliano az op. 5 Szvitből, kis zenekarra (fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt és vonósnégyes), kiadatlan)
Átiratok Johann Sebastian Bach: Quatre Chorals, pour orgue, (Négy korál orgonára, 1942/1945), Maurice Duruflé átirata zenekarra: Viens Sauveur des Païens (Kivonat a 18 lipcsei korálból) Réjouissez-vous bien aimés Chrétiens BWV 734 (Különféle korálok kivonata) O Innocent Agneau de Dieu BWV 656 (Kivonat a 18 lipcsei korálból) En toi est la joie BWV 615 (Kivonat az OrgelbüchleinbőlJ.S.Bach 46 korálelőjátéka, orgonára (BWV 599−644.)) Louis Vierne : Soirs étrangers op. 56, pour violoncelle et piano, (Távoli éjszakák, csellóra és zongorára), Maurice Duruflé hangszerelésében (1943) : Grenade (Granada) Sur le Léman (A Genfi-tónál) Venise (Velence) Steppe canadien (Kanadai sztyepp) Poisson chinois (Kínai hal) Louis Vierne: Ballade du désespéré op. 61, (A reményvesztett balladájaA mű részletes elemzése a naxoson, francia/angol nyelven. Hozzáférés: 2014-01-29), kompjáratMaurice Duruflé hangszerelésében (1943) Maurice Duruflé: Requiem op. 9, átirat énekhangra és zongorára (1947) Johann Sebastian Bach: Deux Chorals de Cantatas BWV 22 und 147, (Két korál a 22. és a 147. kantátából), orgonaátirat (1952) Louis Vierne : Trois Improvisations pour orgue (Notre-Dame-de-Paris, 1928. november), (Három improvizáció orgonára), újraalkotta: Maurice Duruflé (1954) : Marche épiscopale (Püspöki induló) Méditation (Meditáció) Cortège (Menet) Charles Tournemire: Cinq Improvisations pour orgue (Ste Clotilde, Párizs, 1930/1931) (Öt improvizáció orgonára), újraalkotta: Maurice Duruflé (1956–1958) : Petite rapsodie improvisée (Kis rapszódia – improvizáció) Cantilène improvisée (Kantiléna-improvizáció) Improvisation sur le "Te Deum" (Improvizáció a „Te Deum” témájára) Fantaisie-Improvisation sur l'"Ave maris stella" (Fantázia-improvizáció az „Ave maris stella”Üdvözlégy tengernek csillaga. A himnusz latin és magyar szövege. Hozzáférés: 2014-01-29 témájára) Choral-Improvisation sur le "Victimae paschali" (Korál-improvizáció a „Victimae paschali”Az ének magyar és latin szövege Hozzáférés: 2014-01-29 témájára Gabriel Fauré : Prélude de « Pelléas et Mélisande », (A Pelléas és Melisande előjátéka), orgonára átírta: Maurice Duruflé Robert Schumann : Lamentation, orgonára átírta: Maurice Duruflé
Műveinek felhasználása Michael Jackson felhasználta Duruflé Pie Jesu-ját a Pie Jesu/Little Susie című dalának bevezetéseként, a HIStory címen kiadott albumában.
Jegyzetek
Fordítás
Források Darasse, Xavier. "Maurice Duruflé", in Guide de la musique d'orgue, edited by Gilles Cantagrel. Párizs: Fayard, 1991, 335–337. James E. Frazier, Maurice Duruflé: The Man & His Music (The Boydell Press 2007) Ronald Ebrecht, ed. Maurice Duruflé (1902–1986): The Last Impressionist. Lanham, MD: Scarecrow Press, 2002. Jörg Abbing. „Maurice Duruflé. Aspekte zu Leben und Werk”. Verlag Peter Ewers, 2002.