(苏州市), régebbi angolos latin betűs átírással Soochow), az egyik leghosszabb történelmi múltra visszatekintő, a 21. század elején pedig az egyik leggazdagabb kelet-kínai prefektúra szintű város tartományban, és közelében, a Nagy-csatorna mentén. Földrajzilag a Jangce alsó folyása közelében, a folyó deltavidékén, a , magyarul Nagy-tó partján terül el. Közigazgatásilag prefektúrai szintű város. A hozzá tartozó terület nagysága 8488,24 km², ebből 2743 km² a városi terület. Lakossága 2012 végén volt, ebből a városi lakos.
A várost i. e. 514-ben alapították. 2500 éves történelme gazdag eseményekben. A Han-dinasztia idejére tehető az első virágzása. I. sz. 100 körül a nagy számban beáramló lakosság révén az akkori világ tíz legnagyobb városa között volt. A 10. században, a Szung-dinasztia idején az ország egyik fontos kereskedelmi központja volt. A Ming és a idején a gazdasági erő mellett már kulturális központnak is számított, és egyben a világ legnagyobb olyan városa volt, amelyiknek nem volt fővárosi rangja. Nagyjából a 19. század derekától, a tajping-felkelés idején, de nem elsősorban annak következtében vesztette el regionális gazdasági vezető szerepét a feltörekvő kikötővárossal, jal szemben. Nagy szerepe volt ebben a csatornákon zajló vízi közlekedés fokozatos háttérbe szorulásának is az épülő vasutakkal szemben.
A város gazdasági fejlődésének lefékeződése azonban azzal a jótékony hatással is járt, hogy a 20. század ipari fellendülése nem tett nagy kárt a gazdag műemlékekben, különösen a világszerte híressé váló kertekben, amelyek 1997-ben illetve 2000-ben Szucsou klasszikus kertjei néven az UNESCO világörökségi listájára is felkerültek. A 69 megmaradt tipikus kínai kert közül néhány ezer éves múltra is visszatekinthet.
A Jangce mélyen fekvő deltavidékén elhelyezkedő várost sűrűn behálózzák a csatornák, ezek is hozzájárulnak a festői látképhez. Már a 20. század derekán kiszámították, hogy a csatornákon átívelő 310 híd miatt egységnyi területre több híd jut, mint Velencében.
Az ezredfordulón itt is, mint általában a Kínában meginduló rohamos gazdasági fejlődés során, már nagy tekintettel voltak a műemlékvédelmi és a környezetvédelmi szempontokra is, ezért a város turisztikai vonzereje töretlenül megmaradt.
A város jelképe az osmanthus virág és a kámforfa.
Etimológia A nevet hivatalosan i. sz. 589-ben, a rövid életű (581–618) idején használták először.
A 蘇 karakter, vagy egyszerűsítve 苏, a , tulajdonképpen egy rövidített utalás a közeli hegyre. Ennek a névnek a második szótagja egy fűszernövényt, a kínai bazsalikomot (Perilla frutescens) jelöli. Ehhez adódik a városnév második tagja, a , ami eredetileg egy adminisztratív körzetet jelentett, de fokozatosan, metonímia révén tartalma egy ilyen megye vagy tartomány székhelyére, azaz városra tolódott át. (Lásd pl. t is.)
Történelem A város helyén volt a kultúra bölcsője. A Tavasz és ősz korszak idején, a (i. e. 1046 körül – i. e. 256) korában a nevű törzsek éltek a vidéken, a dombok és a vizek találkozásánál, a -tó partján.
A történetíró feljegyzései című művében számol be arról, hogy a -dinasztia uralkodója, az i. e. 11. században megalapította a államot a közeli várossal mint központtal. Az udvart később a modern körzet helyén fekvő városba költöztették, amit a királyság nevéről nak is neveztek. I. e. 514-ben király új fővárost alapított városa néven, és ebből fejlődött ki a mai . I. e. 496-ban királyt a város mellett lévő Tigris-hegyen temették el. I. e. 473-ban államát legyőzte királysága, és területét annektálta. királyságát később, i. e. 306-ban állama foglalta el. Ebből a korból származnak a városfal egyes fennmaradt részei.
A Hadakozó fejedelemségek korában a várost megye () vagy parancsnokság () néven ismerték.). A Kínát egyesítő első császári uralkodóház, a idején a nevét ra változtatták. , a híres hadvezér i. e. 209-ben itt indította meg felkelését, ami hozzájárult a -dinasztia megdöntéséhez.
A Nagy-csatorna megépülte után, i. sz. 605-től stratégiai pozícióba került e fontos gazdasági útvonal mentén, és ettől kezdve a város az egész kínai történelem során ipari és kereskedelmi központ volt. A Tang-dinasztia idején a nagy költő és kormányzó megépíttette a -csatornát, ami azóta is összeköti a város központját a Tigris-heggyel. 1035-ben Konfuciusz-templomot alapított itt a híres költő és író, . A város az egyik fontos székhelye lett a császári vizsgáknak is. Ezen a hagyományon alapult az 1910-es években itt megnyitott korszerű főiskola.
1130-ban az északi feldúlta a várost. Ezt követte a mongol invázió 1275-ben. 1356-ban a vörösturbánosok felkelése egyik vezetőjének, nek a székvárosa lett, aki királynak kiáltatta ki magát. 1367-ben riválisa, a szintén a ellen lázadó 10 hónapos ostrom után foglalta el a várost, majd néven császárrá proklamálta magát, és ezzel megalapította a Ming-dinasztiát. Az új uralkodó leromboltatta a belvárosi palotákat és súlyos adókat vetett ki a helyiekre. A helyi vezető réteg egy része az új fővárosba, ba költözött. Ennek ellenére a város hamarosan újra gazdasági virágzásnak indult.
Marco Polo is öregbítette a város hírnevét a 13. században. Feljegyezte, hogy itt nagy tömegben gyártanak selymet, brokátot; iparból és kereskedelemből élnek. A nagy itáliai utazó szokásos túlzásaitól nem mentesen azt írta, hogy a város kerülete negyven mérföld és hatezer magas kőhíd található benne.
1488-ban a koreai Csoszon-dinasztia egy magas rangú tisztviselője, járt a városban, és úti beszámolójában elragadtatással emlékezett meg annak szépségéről és gazdagságáról. A város már ekkor is messze földön híres volt kertjeiről.
Virágzó
(, 1712–1777 után), udvari festője 1759-ben alkotta ezt a 12 méter hosszú tekercsfestményt, ami művészi értéke mellett felbecsülhetetlen értékű dokumentuma a város akkori állapotának, életének, a korabeli kínai hétköznapoknak. A tekercset asztalra helyezve, a jobb oldalán kezdve lehetett megtekinteni, szakaszonként, mintegy utazást téve a városban és környékén. Ebben a korban a kínai festők már kezdték alkalmazni a nyugati perspektivikus ábrázolást, ezért a kép részletei nagy hűséggel és jól tanulmányozhatóan ábrázolják a 18. századi kínai városok életének egyes jeleneteit. A festményen több mint emberi alak, 2000 építmény és 400 hajó, csónak látható. A művet 2013 októberétől 2014 januárjáig a londoni Victoria and Albert Museumban állították ki.
Részletek a tekercsről
19. és 20. század 1860-ban újabb csapás sújtotta a várost, a tajping-felkelés katonái foglalták el. Az ópiumháborúk nyomán félgyarmati sorba süllyedt Kínában a Charles George Gordon brit hadvezér vezette császári csapatok foglalták vissza 1863-ban.
Lóczy Lajos már a tajping-felkelés után látogatta meg a várost. Úti beszámolója szerint a szabályos négyzet alakú várost 20 kilométernyi magas kőfal és széles csatorna vette körül. Vízi útjait a hajók tömkelege lepte el. A város ebben a korban, a 19. század végén is selyemszöveteiről, porcelánjáról – különösen a vörös mázas, úgynevezett bikavér vázákról – volt híres messze földön. A kor kínai divatáruit neve úgy fémjelezte, ahogy Európában Párizs vagy London neve segített eladni az árukat.
A város történetében a következő katasztrófát a második kínai–japán háború jelentette 1937-ben, amikor a japán invázió során számos kert is elpusztult. Ezek helyreállítása csak az 1950-es években indult meg.
Baracs Dénes az 1970-es években is arról számolt be, hogy a csatornák sűrű hálózata meghatározza a város életformáját, ezért is nevezik t Kelet vagy Kína Velencéjének. A lakosság jelentős hányada a vízen ringó hajókon születik, ott él, dolgozik és ott is hal meg végül. A csatornák partját szegélyező egy-két emeletes házak mindegyikéből lépcső vezet le a partra. A kor új jelensége volt a vasbeton bárkák megjelenése. A drága fa helyettesítésére vékony vasbetonból építették a hajókat, nagy, zárt légkamrákkal, amik biztosították ezeknek az 5–30 tonnás teherbírású alkotmányoknak az úszóképességét.
Földrajz prefektúra a Kínai-alföld délkeleti részén, tartományban, a Jangce torkolatvidéke feltöltött síkságának és a dombvidéknek a találkozásánál fekszik. Keleten , délen tartomány, nyugaton a -tó, északon a Jangce határolja.
Közigazgatási beosztása Térkép Név Lakosság(2010-es kínai népszámlálás) Terület(km²) Népsűrűség(per km²) Népszerű magyar átírás Kínai Pinyin Belváros Kuszu körzet 姑苏区 Gūsū Qū3722565,73 Szucsou Új körzet Sūzhōu Gāo Xīnjìshù Chǎnyè Kāifāqū2582218,26 Vucsong körzet 吴中区 Wúzhōng Qū6721723,82 Szucsou ipari park 苏州工业园区 Sūzhōu Gōngyèyuán Qū lásd Kuszu körzetElővárosok Hsziangcseng körzet 相城区 Xiāngchéng Qū4161667,25 Vucsiang körzet 吴江区 Wújiāng Qū10931166,59Környező megyei jogú városok Csangsu 常熟市 Chángshú Shì10941380,35 Tajcang 太仓市 Tàicāng Shì6201148,49 Kunsan 昆山市 Kūnshān Shì8651903,25 Csangcsiakang 张家港市 Zhāngjiāgǎng Shì7721617,11Összesen84881233,03
Éghajlat a monszun által befolyásolt nedves szubtrópusi éghajlati övezetben fekszik. Nyarai forrók és nedvesek, a tél hűvös, párás. A téli, Szibéria felől fújó északnyugati szelek erős éjszakai lehűlést, havazást is okozhatnak. A hőmérsékleti maximum rekordját, az 1951-ben indult mérések óta, 2013. július 31-én mérték 40,1 °C-kal. A negatív rekordot 1958. január 16-án jegyezték fel −9,8 °C-kal.
Látnivalók bélyegkép|Bonszai-„erdő” az egyik kertben bélyegkép|A ferde pagoda a 10. századból Kertek
A város legfontosabb látnivalói a kertek, a kínai kertművészet kiemelkedő alkotásai, amelyek a világörökségi listára is felkerültek. A kertek általános jellemzői a kis tavak és a csatornák, a közeli Taj-tóból származó fantasztikus alakú sziklák, valamint a pavilonok és más építmények egyedi kombinációi. A kertépítés csúcspontján, a Ming-dinasztia idején 150–200 kert volt a városban, amiből mára 69 maradt fenn, ezek közül pedig 9 került fel a világörökségi listára.
A kínai kertek társadalmi szervezete, a Chinese Garden Society a kulturális forradalom kényszerű szünete után 1978-ban újította fel a tevékenységét, helyi egyesülete, a Suzhou Garden Society pedig egy évvel később alakult. A szervezet a nagy nemzetközi érdeklődésre támaszkodva gyorsan élénk kapcsolatokat épített ki, nem függetlenül az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatoknak az 1970-es években megindult fejlődésétől. Ennek egyik eredménye volt az Astor-udvar (Astor Chinese Garden Court) nevű állandó kiállítás létrehozása 1981-ben a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban, a i Hálók mesterének kertje fő motívumaival.
A kínai kertek elemeivel is ékesített természetes domb, a Tigris-hegy a történelmi óváros közelében a kínai történelem legnevezetesebb helyei közé tartozik. A 36 méter magas domb szigetként emelkedett ki a vízből, amikor a környéket még a tenger borította. Nevét állítólag alakjáról kapta, mivel némi fantáziával egy kuporgó tigrisre hasonlít. A legenda szerint i. e. 500 körül ide temették a állam uralkodóját, királyt. Eszerint a sírba temérdek kincset, aranyat és jádét, 3000 kardot helyeztek. A temetés utáni harmadik napon egy fehér tigris jelent meg a dombon. A dombot a későbbiek során számos uralkodó kutattatta, de nem találták meg a kincset. A hely ennek ellenére már a középkorban sok „turistát” vonzott, számos híres ember felkereste és meg is írta itteni élményeit. kori költő arról emlékezett meg, hogy egy életen át sajnálta: járt ban, de a Tigris-hegy megtekintését elmulasztotta.
Templomok A Tigris-dombon áll emblematikus jelképe, a nyolcszögletes, hétszintes, 54 méter magas téglapagoda, amit 959–961 között építettek. A pagoda a pisai ferde toronyhoz hasonlóan megdőlt, teteje 2,3 méterrel tér el a függőlegestől, de a dőlést itt is megállították.
számos híres buddhista és taoista temploma körül a legnevezetesebb a . Ismertsége nagyrészt a tartománybeli költőnek köszönhető, aki már a 8. században költeményt írt róla, és ez bekerült A Tang-kor háromszáz verse című nevezetes gyűjteménybe is. A kolostort még 502-ben alapították, de jelenlegi épülete a 19. századból származik.
Csatornák