klasszikus kertjei a kínai kert művészetének kiemelkedő példái, Kína legnevezetesebb turisztikai látványosságai közé tartoznak és az UNESCO világörökségi listáján szerepelnek 1997 illetve 2000 óta. A kelet-kínai tartományban, városában találhatók.
A kertek csaknem ezer év alatt, a 11. századtól a 19. századig terjedő korban jöttek létre. A kertépítés kínai tudósai romantikus tájakat hoztak létre az adott területen a természetesre emlékeztető módon, sziklákkal, patakokkal, dombokkal és pavilonokkal, pagodákkal.
A híressé vált i kerteket Kína-szerte utánozták, még a császári parkokban is. Az UNESCO értékelése szerint a kertek a kínai tájépítészet kétezer éves fejlődését mutatják be.
Ezek a kertek a Ming-dinasztia derekán érték meg legnagyobb virágzásukat, amikor közel 200 ilyen magánpark volt a városban. Mára 69 kertet sikerült megőrizni, 1997-ben és 2000-ben közülük nyolcat, valamint még egyet a közeli városkából a világörökség részévé nyilvánítottak. A világörökségi helyszínek felülvizsgálati programja keretében ezeket a kerteket is átfogó terv keretében felügyelik, ami kiterjed a rutinszerű karbantartástól a programozott fenntartási projektekre egyaránt.
A i kertépítészet neves mesterei voltak: , , , és .
A kilenc klasszikus kert Kép Név Felvétel éve 150px Szerény hivatalnok kertje (Más fordításban: Az egyszerű ember politikája kert) (拙政园/拙政園; Zhuōzhèng Yuán) 1997 150px Megmaradt kert (留园/留園; Liú Yuán) 1997 150px Hálók mesterének kertje (网师园/網師園; Wǎngshī Yuán) 1997 Átfogó szépség hegyi villája (环秀山庄/環秀山莊; Huánxiù Shānzhuāng) 1997 150px Páros visszavonulás kertje (耦园/耦園; Ŏu Yuán) 2000 150px Művelés kertje (艺圃/藝圃; Yì Pǔ) 2000 150px Kavargó hullámok pavilonjának kertje (沧浪亭/滄浪亭; Cāng Làng Tíng) 2000 150px Oroszlánliget (狮子林园/獅子林園; Shī Zǐ Lín Yuán) 2000 150px Visszavonulás és elmélkedés kertje (退思园/退思園; Tuìsī Yuán) 2000
Jegyzetek
További információk
Terebess Gábor honlapja Szucsou klasszikus kertjeiről Suzhou Classical Gardens
Fordítás
Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek Kategória:Szucsou Kategória:Kína világörökségi helyszínei Kategória:Kínai kertek Kategória:Kína turizmusa