A 2014. évi téli olimpiai játékokon a síugrás férfi egyéni normálsánc versenyszámát február 8-án és 9-én rendezték a RusSki Gorki síugróközpontban, Krasznaja Poljanában. Az aranyérmet a lengyel Kamil Stoch nyerte. A versenyszámban nem vett részt magyar versenyző.
Eseménynaptár Az időpontok moszkvai idő szerint (UTC+4), zárójelben magyar idő szerint (UTC+1) olvashatóak. FordulóIdőpontSelejtezőfebruár 8., 20:30 (17:30)Döntő, 1. ugrásfebruár 9., 21:30 (18:30)Döntő, 2. ugrásfebruár 9., 22:45 (19:45) Eredmények 10 versenyzőt a világkupa eredményei alapján kiemeltek, ők a selejtezőben is ugrottak, de az eredményüktől függetlenül döntősek voltak. A többi 51 versenyző közül az első 40 jutott a döntőbe.
A döntőben az első sorozat ugrásainak eredményei alapján a legjobb 30 versenyző vehetett részt a második sorozatban. Bírói döntés miatt plusz egy versenyző jutott tovább. A két ugrás pontszámainak összege határozta meg a végső sorrendet. A távolságok eredményei méterben értendők. A rövidítések jelentése a következő:
Q: továbbjutás helyezés alapján QR: továbbjutás bírói döntés alapján Selejtező Hely.VersenyzőNemzetTáv(m)Táv(pont)BíróipontÖssz.pont1. 43Michael Hayböck 101,0 72,0 55,5 128,6 Q2. 37Andreas Wank 102,5 75,0 55,5 127,9 Q3. 33Reruhi Shimizu 101,5 73,0 54,0 126,2 Q4. 42Anders Fannemel 100,0 70,0 55,0 124,6 Q5. 46Maciej Kot 98,5 67,0 54,0 123,7 Q6. 7Roman Koudelka 99,5 69,0 54,0 121,3 Q7. 50Takeucsi Taku 97,5 65,0 52,5 119,1 Q8. 44Jan Matura 97,0 64,0 54,0 118,5 Q9. 51Thomas Morgenstern 99,5 69,0 52,5 118,3 Q10. 38Jakub Janda 98,5 67,0 51,5 117,0 Q11. 10Sebastian Colloredo 97,0 64,0 54,0 116,9 Q12. 30Anders Jacobsen 95,0 60,0 53,5 115,9 Q13. 32Dawid Kubacki 95,5 61,0 53,0 115,7 Q14. 49Jernej Damjan 93,5 57,0 52,5 115,6 Q15. 39Rune Velta 95,5 61,0 54,0 115,1 Q16. 45Richard Freitag 94,0 58,0 54,0 114,4 Q16. 15Kim Hyun-Ki 96,0 62,0 54,0 114,4 Q18. 17Choi Se-Ou 96,5 63,0 51,5 113,7 Q18. 16Ilmir Hazetgyinov 96,0 62,0 52,5 113,7 Q20. 35Yuta Watase 95,0 60,0 52,5 113,5 Q21. 31MacKenzie Boyd-Clowes 95,0 60,0 52,0 113,4 Q22. 48Jan Ziobro 95,0 60,0 52,5 113,2 Q23. 36Gregor Deschwanden 99,0 68,0 46,5 111,7 Q24. 28Lukáš Hlava 92,5 55,0 51,5 108,7 Q25. 27Gyenyisz Kornyilov 92,0 54,0 52,5 109,6 Q26. 13Anders Johnson 92,5 55,0 51,5 107,9 Q27. 40Janne Ahonen 89,0 48,0 51,5 107,8 Q28. 14Dusty Korek 92,5 55,0 51,0 107,4 Q29. 34Mihail Makszimocskin 91,0 52,0 51,0 107,2 Q30. 24Olli Muotka 91,0 52,0 50,5 107,0 Q31. 47Jurij Tepeš 89,5 49,0 51,0 106,9 Q32. 21Kaarel Nurmsalu 92,0 54,0 51,0 106,6 Q33. 26Ronan Lamy Chappuis 91,0 52,0 51,0 106,2 Q34. 9Choi Heung-Chul 90,0 50,0 50,0 105,9 Q35. 19Peter Frenette 93,0 56,0 52,0 105,3 Q36. 29Jarkko Määttä 91,5 53,0 51,0 104,6 Q37. 41Anssi Koivuranta 89,5 49,0 51,0 104,5 Q38. 25Davide Bresadola 90,5 51,0 51,0 104,3 Q39. 22Alekszej Romasov 90,5 51,0 49,5 102,6 Q40. 1Nicholas Alexander 90,0 50,0 49,0 100,7 Q41. 5Matthew Rowley 90,5 51,0 51,0 100,0 42. 6Kang Chil-Ku 89,0 48,0 49,5 99,3 43. 4Vladimir Zografszki 89,0 48,0 50,5 97,8 44. 23Roberto Dellasega 89,5 49,0 49,0 96,4 45. 3Sorin Iulian Pitea 86,0 42,0 49,0 90,2 46. 18Alexey Pchelintsev 85,5 41,0 47,5 89,9 47. 11Trevor Morrice 86,0 42,0 49,0 88,7 48. 8Níkosz Polihronídisz 83,5 37,0 47,5 85,0 49. 12Marat Zhaparov 83,0 36,0 47,5 84,9 50. 20Nicholas Fairall 80,5 31,0 44,5 77,3 51. 2Siim-Tanel Sammelselg 73,0 16,0 45,0 66,2 kiemelt 52Robert Kranjec 100,5 71,0 – – Qkiemelt 53Thomas Diethart 99,5 69,0 – – Qkiemelt 54Andreas Wellinger 96,5 63,0 – – Qkiemelt 55Anders Bardal 98,5 67,0 – – Qkiemelt 56Simon Ammann 100,0 70,0 – – Qkiemelt 57Severin Freund 104,0 78,0 – – Qkiemelt 58Gregor Schlierenzauer 104,0 78,0 – – Qkiemelt 59Kaszai Noriaki 98,5 67,0 – – Qkiemelt 60Peter Prevc 101,5 73,0 – – Qkiemelt 61Kamil Stoch 100,0 70,0 – – Q
Döntő 1. ugrás Hely.VersenyzőNemzetTáv(m)Táv(pont)1.50Kamil Stoch105,5142,0Q2.44Anders Bardal101,5135,8Q3.49Peter Prevc102,5134,8Q4.32Michael Hayböck101,0133,4Q5.42Thomas Diethart99,0132,6Q5.26Andreas Wank101,0132,6Q7.35Maciej Kot101,5131,6Q8.48Kaszai Noriaki101,5131,2Q9.37Jan Ziobro101,0130,6Q10.23Mihail Makszimocskin104,0129,6Q11.38Jernej Damjan99,5128,6Q12.36Jurij Tepeš100,0127,0Q13.30Anssi Koivuranta99,5126,1Q14.43Andreas Wellinger96,0125,8Q15.40Thomas Morgenstern97,5125,6Q16.45Simon Ammann97,5125,5Q17.27Jakub Janda98,5125,2Q18.47Gregor Schlierenzauer96,0123,9Q18.33Jan Matura96,5123,9Q20.31Anders Fannemel98,0123,7Q21.39Takeucsi Taku98,0123,1Q22.24Yuta Watase99,5123,0Q23.28Rune Velta97,5122,8Q24.2Roman Koudelka98,5122,5Q25.22Reruhi Shimizu99,5122,2Q26.34Richard Freitag100,5121,4Q27.25Gregor Deschwanden100,5120,7Q28.19Anders Jacobsen97,5119,3Q29.29Janne Ahonen97,0118,9Q29.4Sebastian Colloredo97,0118,9Q31.21Dawid Kubacki97,5118,332.18Jarkko Määttä96,5116,933.9Choi Se-Ou95,0116,234.1Nicholas Alexander96,0116,035.8Ilmir Hazetgyinov94,0114,836.20MacKenzie Boyd-Clowes96,0114,437.11Kaarel Nurmsalu95,0113,338.13Olli Muotka92,5113,039.6Dusty Korek93,5111,140.15Ronan Lamy Chappuis91,0111,041.7Kim Hyun-Ki92,5109,242.3Choi Heung-Chul95,0109,143.12Alekszej Romasov92,0109,044.46Severin Freund99,5108,9QR45.10Peter Frenette91,5107,246.17Lukáš Hlava91,5105,747.5Anders Johnson92,0104,248.16Gyenyisz Kornyilov89,0103,2 – 14Davide Bresadolakizárták – 41Robert Kranjecnem indult
2. ugrás Hely.VersenyzőNemzetTáv(m)Táv(pont)1.50Kamil Stoch103,5134,72.43Andreas Wellinger101,5131,33.49Peter Prevc99,0130,54.47Gregor Schlierenzauer101,0129,75.44Anders Bardal98,5128,36.30Anssi Koivuranta101,5126,77.38Jernej Damjan101,0126,18.40Thomas Morgenstern101,0126,09.42Thomas Diethart98,0125,710.31Anders Fannemel98,5125,411.32Michael Hayböck98,5124,611.48Kaszai Noriaki100,0124,613.2Roman Koudelka99,5124,314.35Maciej Kot98,5124,214.22Reruhi Shimizu99,5124,216.34Richard Freitag97,5122,317.37Jan Ziobro99,0121,818.45Simon Ammann98,5121,119.26Andreas Wank97,0120,820.24Yuta Watase97,0120,021.27Jakub Janda96,5118,621.28Rune Velta96,5118,621.25Gregor Deschwanden96,5118,624.39Takeucsi Taku95,5116,325.33Jan Matura95,5115,626.19Anders Jacobsen93,5115,027.4Sebastian Colloredo94,0113,728.29Janne Ahonen92,5110,329.36Jurij Tepeš93,0109,730.46Severin Freund93,5108,831.23Mihail Makszimocskin90,598,3
Összesítés HelyezésVersenyzőNemzet1. ugrás2. ugrásÖsszesítés50Kamil Stoch142,0134,7276,749Peter Prevc134,8130,5265,844Anders Bardal135,8128,3264,14.42Thomas Diethart132,6125,7258,35.32Michael Hayböck133,4124,6258,06.43Andreas Wellinger125,8131,3257,17.48Kaszai Noriaki131,2124,6255,87.35Maciej Kot131,6124,2255,89.38Jernej Damjan128,6126,1254,710.47Gregor Schlierenzauer123,9129,7253,611.26Andreas Wank132,6120,8253,412.30Anssi Koivuranta126,1126,7252,813.37Jan Ziobro130,6121,8252,414.40Thomas Morgenstern125,6126,0251,615.31Anders Fannemel123,7125,4249,116.2Roman Koudelka122,5124,3246,817.45Simon Ammann125,5121,1246,618.22Reruhi Shimizu122,2124,2246,419.27Jakub Janda125,2118,6243,820.34Richard Freitag121,4122,3243,721.24Yuta Watase123,0120,0243,022.28Rune Velta122,8118,6241,423.33Jan Matura123,9115,6239,524.39Takeucsi Taku123,1116,3239,425.25Gregor Deschwanden120,7118,6239,326.36Jurij Tepeš127,0109,7236,727.19Anders Jacobsen119,3115,0234,328.4Sebastian Colloredo118,9113,7232,629.29Janne Ahonen118,9110,3229,230.23Mihail Makszimocskin129,698,3227,931.46Severin Freund108,9108,8217,7
Források
Kategória:Síugrás a 2014. évi téli olimpiai játékokon