Layvin Marc Kurzawa (Fréjus, Franciaország, 1992. szeptember 4. –) francia válogatott labdarúgó, az indonéz Persib Bandung hátvédje.

Pályafutása AS Monaco Kurzawa az AS Monaco saját nevelésű játékosa. Hivatalosan 2010. szeptember 22-én debütált a felnőttek között a francia ligakupa harmadik fordulójában az RC Lens ellen és 65 percet töltött a pályán kezdőként. Csapata 1–0-s győzelmet aratott. Három nappal később megejtette bajnokiságbeli bemutatkozását is a Loirent elleni, melyen 1–2 arányban kikaptak. Ezen kívül még négy meccsen vetették be, mindegyiken kezdőként. 2011. május 1-jén a 60. perben kiállították a Saint-Étienne elleni, 1–1-re végződő találkozón. A szezon végén a hercegségi gárda kiesett a másodosztályba (Ligue 2), ahol összesen 4 pályára lépést jegyeztek fel a neve mellé. A 2012–13-as évadban bajnokok lettek a második vonalban és ezzel újra kivívták az első osztályban (Ligue 1) lévő szereplést.

A 2013–14-es idényben már alapembernek számított és 28 pályára lépésével, 5 góljával és kiváló védői munkájával segítette az együttesét ahhoz, hogy a Paris Saint-Germain mögött ezüstérmet szerezzenek rögtön újonc évükben. Ennek köszönhetően bekerült a 2013–14-es Ligue 1 év csapatába is.

A 2015–16-os Bajnokok Ligája kiírásban mint az oda, mint a visszavágón eredményes volt a svájci Young Boys ellen, segítve az összesített 7–1-es sikerhez a Monacót.

Paris Saint-Germain 2015. augusztus 27-én ötéves szerződést írt alá a többszörös bajnokcsapathoz, a Paris Saint-Germainhez 23-25 millió euró ellenében. Szeptember 11-én mutatkozott be Maxwell cseréjekén a 67. percben a Bordeaux elleni 2–2-es döntetlen során. Október 25-én szerezte első gólját a Saint-Étienne elleni, 4–1-es győzelemmel végződő bajnokin.

2016. augusztus 6-án segített Javier Pastorenek gólt szerezni, hozzájárulva így a 4–1-es francia szuperkupa győzelemhez a Lyon ellen. Hat nappal később ő szerezte a csapat legelső gólját a 2016–17-es évadban a Bastia ellen. 2017. március 8-án öngólt vétett az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második találkozóján. A PSG a meccset 6–1-re elvesztette.

2017. október 31-én a Bajnokok Ligája csoportkörének második mérkőzésén 3 gólt is szerzett a belga RSC Anderlecht ellen, amellyel a modern Bajnokok Ligája történetében ő lett az első védő, aki mesterhármast szerzett a sorozatban.

2020. június 29-én bejelentették, hogy Kurzawa 2024-ig meghosszabbította kontraktusát a párizsi klubbal.

A 2020–21-es évad 3. fordulójának rangadóján, a Marseille ellen ő is részese volt az összecsapás végén kitört tömegverekedésnek, amely következtében piros lapot kapott és elhagyta a pályát. Nem sokkal később a Francia labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy ő kapja a legtöbb, 6 mérkőzésről való eltiltást a csapatból.

Fulham (kölcsönben) 2022. szeptember 1-jén kölcsönvették a 2022/23-as szezonra. Egy hónappal debütált a Newcastle United elleni 1–4-re elvesztett bajnokin, a második félidőt sérülés miatt nem tudta folytatni.Fulham 1–4 Newcastle 2023. január 7-én szerezte első gólját, egy 2–0-s győztes angol kupa mérkőzésen a Hull City vendégeként.

Boavista 2025. február 12-én a szezon végéig szerződtette a Boavista. Február 14-én debütált az Estrela da Amadora ellen.

Persib Bandung 2026. január 25-én aláírt az indonéz Persib Bandung csapathoz, ahol a 3-as mezszámot kapta meg.

A válogatottban Kurzawa édesapja guadeloupeai, míg édesanyja lengyel származású, így játszhatna a lengyel válogatottban is.

Végigjárta a francia korosztályos nemzeti csapatokat. 2014. október 14-én a 2015-ös U21-es Európa-bajnokság kvalifikációs selejtezőjén gólt szerzett Svédország ellen és egy csúfolós gólörömmel hergelte annak fiataljait, de a meccset végül a svédek nyerték meg 4–1-re, ez pedig a franciák kiesését jelentette és csúfolódást kamatostul visszakapta. A tornán is végül a svédek diadalmaskodtak.

2014. november 14-én debütált a francia felnőtt válogatottban az utolsó 20 perben Lucas Digne cseréjeként egy Albánia elleni 1–1-es barátságos találkozón.

2016. szeptember 1-jén szerezte első nemzeti gólját Olaszország ellen, egy barátságos mérkőzésen a San Nicola Stadionban.

Statisztika Klubokban 2020. október 19-én frissítve. KlubSzezonLigaKupaLigakupaEurópaEgyébÖsszesenBajnokságGólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokAS Monaco2010/11Ligue 1500010——60 2011/12Ligue 2400000——40 2012/13801030——120 2013/14Ligue 12851000——295 2014/15270202080—390 2015/1631000032—63Összesen7564060112—968Paris Saint-Germain 2015/16Ligue 1163404010—2532016/17182101050112632017/18202100063102852018/19191200000002112019/20141502040002512020/2119120—50102712021/220000—001010Összesen10610150702134115314Fulham 2022/23Premier League 100000——10Összesen100000000010Karrier összesen182161901303254125022

A válogatottban 2019. március 25-én frissítve. VálogatottÉvMérkőzésGól Franciaország201420201500201641201750201800201920Összesen131

Góljai a válogatottban #DátumHelyszínMeccsEllenfélGólVégeredményKiírás 1. 2016. szeptember 1. San Nicola Stadion, Bari, Olaszország3 3–1 3–1 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai

Klubokban AS Monaco Francia másodosztály: 2012–13

Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2015–16, 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2023–24 Francia kupa: 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2019–20 Francia ligakupa: 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2019–20 Francia szuperkupa: 2016, 2017, 2018, 2019, 2020 Bajnokok Ligája döntős: 2019–20

Egyéni

Ligue 1 az év csapata: 2013–14

Jegyzetek

További információk

Layvin Kurzawa profilja a Monaco honlapján

Profilja a FFF-fr-en

Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Lengyel származású franciák Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Fulham labdarúgói Kategória:A Boavista labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek