A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) a nemzeti és keresztény értékeket felvállaló, társadalomszemléletében szociálisan elkötelezett politikai erő volt.

Története A KTI a következő szervezetek összefogásával programszövetségként alakult meg 2013-ban: Szociális Unió Párt Centrum Összefogás Magyarországért Kárpát-medencei Élet Közösség Egyesületi Kör Európai Konzervatív Magyarok Egyesülete Magyarország Jövője Párt, a Magyar Autonóm Néppárt MARÉG – Magyar Régiókért Egyesület – TPT Peyer Károly Alapítvány Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete Esély a Megújulásra Egyesület Emberközpontú Országért Mozgalom

A 2014-es országgyűlési választások időpontjának kihirdetéséig további tizenkét szervezet csatlakozott, illetve társult az együttműködéshez, melyek valamennyi egyéni választókerületben jelöltet kívántak állítani, de végül nem sikerült mandátumot szerezniük. A választásokon való sikertelen szereplés után Szili Katalin elnök felajánlotta a lemondását, de a vezetőség tagjai azt nem fogadták el.Szili Katalin felajánlotta lemondását HVG, 2014. április 9. Ezután úgy döntöttek, hogy a párt nem indul a 2014-es európai parlamenti választásokon. Szili közben miniszterelnöki megbízott lett a harmadik Orbán-kormány Miniszterelnökségén.Miniszterelnöki megbízott lett Szili Katalin Index, 2015. március 19.

A pártot 2022-ben 127.Pk.60.538/2013/39. határozat alapján a bíróság megszüntette, 2023-ban a 123.Pk.60.538/2013/45. határozat alapján kényszer végelszámolás alá került. Korábbi elnöke Szili Katalin 2023-ban belépett a Kereszténydemokrata Néppártba.https://mandiner.hu/cikk/20230331_szili_katalin_kdnp_belfold A honlapjuk egy ideje elérhetetlen.

Választási eredmények Országgyűlési választások Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe2014-es10 5660,22%——nem jutott be

Ideológiája Következetesen képviseli a munkajövedelmükből élők, a helyi kisvállalkozások és az állástalanok érdekeit. Erkölcsiségét és értékrendjét tekintve tradicionális, ugyanakkor a haladó európai értékeket, a demokráciát és az öko-szociális piacgazdaságot vezérlő fonalaként fogadja el. A globális rendszer újraszerveződési folyamatában a nemzeti értékek megőrzését, a nemzeti érdekek képviseletét tekinti alapvető feladatának. A működését valódi közösségekre kívánja alapozni, melyekben mód és lehetőség nyílik a közélet helyi és tágabb kérdéseinek megvitatására, közös értékek kialakítására. Olyan politikai kultúrát kíván teremteni, mely a közélet iránt érdeklődő emberek számára egyénenként is az élet kiteljesedését jelentheti; elindulást egy nyitottabb, élhetőbb társadalom felé vezető úton. Célja olyan Magyarország kialakítása, amely a társadalom minden tagjának egyenlő esélyt biztosít az előrehaladáshoz, és ahol a környezettel harmóniában élő ember megteremtheti a jövő generációi számára a fenntartható környezeti és gazdasági feltételeket.

Jegyzetek

Források Hivatalos honlap Kamupártok 6. rész – Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt Magyar Narancs, 2014. április 2.

Kategória:Magyarországi pártszövetségek Kategória:Megszűnt magyarországi pártok Kategória:2013-ban alapított szervezetek