A japán zenekar.
Története Az együttest 2011 áprilisában alapították a Sony Walkman PlayYou.House reklámprojektjének egykori tagjai annak 2011 márciusi megszűnése után. 2011 áprilisában már feldolgozásokat töltött fel a YouTube-ra, illetve létrehozták a zenekar saját Twitter- és Facebook fiókját is. 2011 májusában elköltöztek a PlayYou.House-korszak alatt használt házból, illetve megtartották első Ustream-koncertjüket. Október 1-jén csatlakozott a Goose House-hoz az Annie Pump duó egyik tagja, Manami, akit október 15-én, a második Ustream-koncert során Szajaka követett. A következő hónapban Kimura Maszahide otthagyta a zenekart, hogy a K.K. nevű együttesének tevékenységeire koncentrálhasson.
2012 májusában megtartották az együttes első évfordulóját megünneplő Ustream-koncertet, majd május 23-án szerzői kiadásban megjelentették első stúdióalbumokat Goose house Phrase #03 Wandering címmel. A lemez a Goose House első kiadványa lett, amely felkerült Japán hivatalos slágerlistájára, az Oriconra, a hatvanegyedik helyen. Az album megjelenése után három nappal, május 26-án otthagyta az együttes Saito Johhny is, aki egy nagykiadós lemezszerződésnek hála inkább a szólókarrierjére akart összpontosítani. Június 23-án csatlakozott a zenekarhoz Vatanabe Súhei. A 2011. október 1-jén (Android), illetve október 16-án (iOS) megjelenő videójáték főcímdalául a Goose House Sing című dalát választották, így ez lett az együttes számainak első médiamegjelenése. Október 24-én megjelent a Goose house Phrase #04 Beautiful Life című nagylemezük, amely a harmincötödik helyezést érte el az Oricon heti eladási listáján. Ugyanazon napon adták ki Yui japán énekesnő She Loves You tribute albumát, amelyen szerepel a Goose house Life feldolgozása is.
2013. január 26. és február 24. között megtartották első koncertkörútjukat, amely során Nagojában, Oszakában és Jokohamában adtak koncerteket. A hónap végén, március 9-én Kanda Rioka kilépett az együttesből, hogy a szólótevékenységeire összpontosíthasson. A hónap végén megjelentették Kono jubi tomare, illetve Szakura e című digitális kislemezeiket. Április 1-jén Saito Johhny visszatért a zenekarhoz. Július 30-án Goose house Phrase #07 Soundtrack? címmel megjelent második stúdióalbumok, amit egy augusztus 29. és október 27. között megtartott koncertturnéval népszerűsítettek. A kiadvány az Oricon heti listájának tizenhetedik helyét érte el. November 13-án a freebit mobile Dzsijú no szaki vo, mi ni ikó. elnevezésű reklámkampányának reklámarcainak választották őket, a televíziós reklámok során az együttes Sing című dalát játszották.
2014-ben leszerződtek a gr8! Records-szal, első kislemezük az új kiadónál Oto no naru hó e címmel jelent meg 2014. február 19-én. A lemez címadó dalát a Gin no szadzsi animesorozat második évadának zárófőcím-dalául választották. 2014. január 25-én d-iZe bejelentette, hogy áprilisban ott fogja hagyni az együttest. Április 30-i távozása után nem választottak formálisan új vezetőt, Kudó látta el a „vezető-szerű” tevékenységeket. A november 26-i Mezamasi TV-s szereplésük alatt bejelentették, hogy Kudó lesz az együttes ideiglenes vezére. 2014. augusztus 9. és szeptember 15. között Goose House Live 2014 cím alatt egy ötállomásos koncertkörutat tartottak nagojai, fukuokai, oszakai, szapporoi és tokiói állomásokkal. Október 24-ig az együttes YouTube-csatornájára feliratkozók száma meghaladta az egy milliót, így megkapták a Gold Play Button-díjat, amit aznap az Otodama Szora Fes 2014 színpadán be is jelentettek. November 19-én megjelent második kislemezük Hikaru nara címmel, melynek címadó dala a Sigacu va kimi no uszo animesorozat első nyitófőcím-dala volt. Megjelenése napján vezette a japán iTunes Store összesített dallistáját és az animedallistáját, illetve a harmadik helyezést érte el a videokliplistáján.
Tagjai
Jelenlegi tagok Takebucsi Kei (tetra+) Ének, zongora 1991. július 11-én született Tokióban Beceneve Elmondása szerint Utada Hikaru, Céline Dion, Siina Ringo és a Tokió dzsihen volt legnagyobb hatással rá.
Takezava Migiva Ének, akusztikus gitár, zongora, doboz, dobok 1991. június 19-én született a kanagava prefektúrai Jokohamában Elmondása szerint Hanaregumi és Norah Jones volt legnagyobb hatással rá.
Kudó Súhei (K.K.) Ének, gitár, harmonika, beatbox 1988. április 4-én született a kanagava prefektúrai Jokohamában Beceneve Elmondása szerint Naoto Inti Raymi volt legnagyobb hatással rá.
Saito Johnny Ének, gitár, mandolin, bendzsó, hegedű 1987. október 27-én született a niigata prefektúrai Dzsóecuban Elmondása szerint a The Beatles, a Led Zeppelin, a The Byrds, a Yes, a The Who, a Quruli és a bluegrass zene volt legnagyobb hatással rá.
Manami (Anny Pump) Ének, gitár 1984. november 13-án született a Csiba prefektúrában Beceneve Elmondása szerint Susan Cagle, Michelle Branch és az Anam & Maki volt legnagyobb hatással rá.
Szajaka Ének, zongora 1986. május 12-én született a Gunma prefektúrában Beceneve Elmondása szerint a Backstreet Boys, Avril Lavigne, Utada Hikaru és Pushim volt legnagyobb hatással rá.
Vatanabe Súhei Ének, gitár, basszusgitár, ukulele, dobok 1988. november 1-jén született az óita prefektúrai Hitában Beceneve Elmondása szerint az Earth, Wind And Fire és a The Beatles volt legnagyobb hatással rá.
Korábbi tagok Kimura Maszahide (K.K.) Ének, zongora 2010 júniusa és 2011 decembere között volt az együttes tagja 1988. június 14-én született a kanagava prefektúrai Jokohamában Kanda Rioka Ének, zongora 2010 júniusa és 2013. március 31. között volt az együttes tagja 1992. március 26-án született Tokióban
d-iZe Vezér, ének, zongora, trombita 2010 júniusa és 2014. április 30. között volt az együttes tagja 1984. november 4-én született az aomori prefektúrai Ivaki (ma Hiroszaki) városában Beceneve Elmondása szerint a középiskolai zenetanára, Justin Timberlake, Craig David, Brian McKnight, Macutója Jumi és Makihara Norijuki volt legnagyobb hatással rá.
Alegységek Johnny Beans – Saito Johnny és d-iZe – Kanda Rioka és Kimura Maszahide és Kudó Súhei 1150 – Kanda Rioka és Saito Johnny 849 – d-iZe és Takebucsi Kei Ondosa – Kudó Súhei és Takezava Migiva signal – Kudó Súhei, d-iZe és Takezava Migiva – d-iZe és Kimura Maszahide – Manami és Kanda Rioka R25 – d-iZe, Szajaka és Manami – Takezava Migiva, Manami és Szajaka (korábban Kanda Rioka) – Manami, Kudó Súhei és Kanda Rioka – Vatanabe Súhei, Takebucsi Kei és Manami – Vatanabe Súhei, Szajaka és Saito Johnny – Kudó Súhei és Szajaka – Manami és Vatanabe Súhei – Manami, Saito Johnny és Kudó Súhei – Takebucsi Kei és Manami SMXL – Manami, Kudó Súhei és Vatanabe Súhei – Takebucsi Kei, Manami és Takezava Migiva – Takebucsi Kei, Takezava Migiva és Szajaka – Kudó Súhei és Vatanabe Súhei – Kudó Súhei, Manami és Takezava Migiva
Ustream-koncertek Főkoncertek 2011. 1.koncert – 2011. május 7. 2. koncert – 2011. május 14. 3. koncert – 2011. május 28. 4. koncert – 2011. június 11. 5. koncert – 2011. július 16. 6. koncert – 2011. június 30. (vendég: Nakamura Csihiro) 7. koncert – 2011. augusztus 6. 8. koncert – 2011. szeptember 10. 9. koncert – 2011. október 1. (Manami első koncertje) 10. koncert – 2011. október 15. (Szajaka első koncertje) 11. koncert – 2011. november 26. (vendég: Szekitori Hana) 2012. 12. koncert – 2012. január 21. 13. koncert – 2012. február 18. 14. koncert – 2012. március 31. 15. koncert – 2012. április 14. 16. koncert – 2012. május 26. (Saito Johnny utolsó koncertje) 17. koncert – 2012. június 23. (Vatanabe Súhei első koncertje) 18. koncert – 2012. július 14. 19. koncert – 2012. augusztus 11. 20. koncert – 2012. szeptember 22. 21. koncert – 2012. október 27. 22. koncert – 2012. november 17. 2013 23. koncert – 2013. január 19. 24. koncert – 2013. február 16. (vendég: Katahira Rina) 25. koncert – 2013. március 9. (Kanda Rioka utolsó koncertje) 26. koncert – 2013. április 20. (Saito Johnny visszatérése) 27. koncert – 2013. május 25. 28. koncert – 2013. június 29. 29. koncert – 2013. július 20. 30. koncert – 2013. augusztus 24. 31. koncert – 2013. szeptember 28. 32. koncert – 2013. október 19. 33. koncert – 2013. november 16. (vendég: Katahira Rina) 2014. 34. koncert – 2014. január 25. 35. koncert – 2014. február 22. (d-iZe utolsó koncertje) 36. koncert – 2014. március 29. 47. koncert – 2014. április 12. 38. koncert – 2014. május 31. 39. koncert – 2014. június 28. 40. koncert – 2014. július 19. 41. koncert – 2014. augusztus 30. 42. koncert – 2014. szeptember 27. 43. koncert – 2014. október 18. 44. koncert – 2014. november 15. 2015. 45. koncert – 2015. január 31. 46. koncert – 2015. február 28. 47. koncert – 2015. március 28. 48. koncert – 2014. április 18. 49. koncert – 2015. május 23. (vendég: Katahira Rina) 50. koncert – 2015. június 27. 51. koncert – 2015. július 18.
HOY HOY 2011 – 2011. december 10. (Kimura Maszahide (K.K.) utolsó koncertje) HOY 2012 – 2012. december 15. (vendégek: Kimura Maszahide (K.K.) és Saito Johnny) HOY 2013 – 2013. december 21. (vendégek: Kanda Rikoka és Katahira Rina) HOY 2014 – 2014. december 20.
Spin-offok 1. koncert – 2012. november 22. 2. koncert – 2012. december 15. 3. koncert – 2013. december 21.
Vendégzenészek Nakamura Csihiro (2011. júliusi adás) Szekitori Hana (2011. novemberi adás) Kimura Maszahide (2012. decemberi adás) Katahira Rina (2012. decemberi adás) Saito Johnny (2013. decemberi adás) Kanda Rioka (2013. februári, novemberi és decemberi, illetve a 2015. májusi adás)
A Ustream és Youtube közvetítések során előadott dalok A PlayYou.House-korszakban előadott dalokat a PlayYou.House szócikk sorolja fel.
Saját dalok sing
(Kanda Rioka) teens (Saito Johnny) (Takezava Migiva)
"JUST FRIENDS"? Sky
(Katahira Rina)
VOICE A.C.T.I On Photograph
Color days
Dear my friend Beautiful Life
CHANGE!! Dear my friend
3/4 (Katahira Rina)
(Katahira Rina) Pop Up! Humming Bird
Feldolgozások 2011 Not Yet – Súmacu Not Yet Cyndi Lauper – Time After Time Tee – Baby I Love You Mongol800 – Csiisza na koi no uta Perfume – Macaroni Utada Hikaru – Prisoner of Love Radwimps – Keitai denva Sukima Switch – Zenrjoku sónen Simizu Sóta – Home HY – AM11:00 Orange Pekoe – Javaraka na joru Rake – Hjakuman-kai no "I Love You" Ikimono-gakari – Koiszuru otome Tokió dzsihen – Killer Tune Chatmonchy – Szomaru jo Spitz – Cherry Szuga Sikao – Gogo no Parade Deen – Kimi ga inai nacu SHINee – Replay (kimi va boku no Everything) Zone – Secret Base (Kimi ga Kureta Mono) Monkey Majik – Szora va maru de Superfly – Hi-Five miwa – 441 Monkey Majik – Around the World Hata Motohiro – Ai Kara – Go Go Summer! Takahasi Jú – Fukuvarai Tesima Aoi – Szajonara no nacu Juzu – Sentimental Kecumeisi – Nacu no omoide Nico Touches the Walls – Te vo tatake Clammbon – Surround Passpo – Sódzso hikó Nisino Kana – Kimi tte Sakanaction – Bahha no szenricu vo joru ni kiita szeideszu moumoon – Chu Chu Asian Kung-Fu Generation – Solanin Unicorn – Szubarasii hibi Super Butt Dog – Szajonara Color Flumpool – Hosi ni negai vo Hirai Ken – Sentimental Kylee – Crazy for You ClariS – Connect Simizu Sóta – Aisiteru Soffet – Dzsinszei icsido Radwimps – Ii n deszu ka? Bump of Chicken – Snow Smile Hamada Maszatosi és Makihara Norijuki – Chicken Rice Spitz – Kaede Remioromen – Konajuki Sonar Pocket – Szuki da jo. (hjaku-kai no kókai) Sódzso dzsidai – Gee
2012 Hiramacu Airi – Heja to Y Shirts to vatasi Fukujama Maszaharu – Kazoku ni naró jo HY – Song for… Amuro Namie – Love Story Scha Dara Parr feat Ozava Kendzsi – Konja va Boogie Back Bump of Chciken – Tentai kanszoku Aqua Timez – Tósindai no Love Song Perfume – Laser Beam LGMonkees – 3090 (ai no uta) AKB48 – Flying Get back number – Hanataba Angela Aki – Tegami (haikei júgo no kimi e) Ai – Happiness Big Bang – Gara gara Go!! Bump of Chicken – Hana no mei Iruka – Nagorijuki