thumb|right|Az Édenkert.(Limbourg fivérek: Les Très Riches Heures, 15. század) thumb|right|Az Éden Hieronymus Bosch A gyönyörök kertje című triptichonján thumb|right|Id. Jan Brueghel Édenkert-víziója thumb|right|Giovanni di Paolo: Kiűzetés a Paradicsomból
Az Édenkert vagy Paradicsomkert (héberül גַּן־עֵדֶן, gan-ʿÉden, „Éden kertje”; görögül παράδεισος, paradeiszosz; latinul paradisus) a Teremtés könyvének elbeszélése szerint az a kert, amelyet Isten „Édenben, keleten” ültetett, és amelybe az első emberpárt, Ádámot és Évát helyezte a bűnbeesés előtt.Ter 2,8–17; 3,1–24. A bibliai hagyományban az Éden nem pusztán feltételezett ősi hely, hanem az ember eredeti hivatásának, az Istennel való közösségnek, a teremtett világ gondozásának, az elveszített ártatlanságnak és az eszkatologikus, vagyis a végső időkben beteljesedő üdvösség reményének alapképe.Magyar Katolikus Lexikon, „Paradicsom, Paradicsomkert”; „Éden”.
A keresztény teológiában az Éden a teremtés jóságához, az ember eredeti szentségéhez és igazságosságához, az áteredő bűn tanához, valamint Krisztus mint „új Ádám” megváltói szerepéhez kapcsolódik.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 374–379, 385–412. A zsidó, keresztény és iszlám hagyományokban az Éden, illetve a Paradicsom képe eltérő hangsúlyokkal jelenik meg: egyszerre utalhat az ősidők kertjére, az igazak halál utáni boldog állapotára, valamint a végső üdvösségre.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, „Paradise”.
A Teremtés könyvének első fejezete kozmikus távlatban, hatnapos rendként beszéli el a világ teremtését, míg a második és harmadik fejezet emberközelibb, kert-központú elbeszélésben mutatja be az ember hivatását, szabadságát és bukását. A két rész a bibliatudományban gyakran két eltérő hagyományként vagy két kiegészítő nézőpontként szerepel: az első a világ rendjére és jóságára, a második az ember Istennel, önmagával és a földdel való kapcsolatára helyezi a hangsúlyt.Gordon J. Wenham: Genesis 1–15. Word Biblical Commentary. Word Books, Waco, 1987.
Név és szóhasználat
A héber gan-ʿÉden kifejezés szó szerint „Éden kertjét” jelenti. A Teremtés könyvében az Éden tágabb vidéknek látszik, amelyben Isten kertet ültet; ezért a pontosabb értelmezés nem egyszerűen „Éden, a kert”, hanem „kert Édenben”.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, „Eden, Garden of”. A héber gan kertet, gyümölcsöst vagy művelt kertterületet jelent. Az ʿÉden szó a bibliai szövegben a kerttel, a gyönyörűséggel és a bőséggel kapcsolódik össze, de nyelvtörténetileg valószínűleg az akkád edinu közvetítésével a sumer edin („síkság, sztyeppe, nyílt terület”) szóval is összefüggésbe hozható. A héber olvasó számára ugyanakkor a szó a „gyönyörűség, öröm, bőség” jelentéskörével is társulhatott; ezért lett az Éden a prófétai és költői szövegekben a virágzó, termékeny, Istentől megáldott állapot képe.Magyar Katolikus Lexikon, „Éden”.
A paradicsom szó a görög paradeiszosz közvetítésével került a keresztény nyelvekbe. A görög szó óperzsa eredetű: a pairi-daēza eredetileg körülkerített parkot, kertet vagy királyi vadaskertet jelentett. A Septuaginta, a héber Biblia görög fordítása ezt a szót használta a Teremtés könyvének kertjére is, innen terjedt el a latin paradisus és a magyar „paradicsom” forma. A szó jelentése a bibliai és keresztény hagyományban fokozatosan bővült: jelölhette az ősidők kertjét, a boldog túlvilági állapotot, a mennyei üdvösséget és az eszkatologikus élet fájának helyét is.James F. Driscoll: „Terrestrial Paradise”, in The Catholic Encyclopedia. Robert Appleton Company, New York, 1912.
A magyar vallási nyelvben az „Édenkert”, „Paradicsomkert” és „Paradicsom” részben felcserélhetően is előfordul, de nem teljesen azonos hangsúlyú kifejezések. Az Édenkert elsősorban a Ter 2–3 elbeszélésének kertjét jelöli; a Paradicsom tágabb értelemben lehet az elveszített boldog állapot, a halott igazak boldog állapota vagy a végső üdvösség képe; a mennyország pedig a keresztény teológiában az Istennel való végleges életközösség és Isten színelátásának állapota.
A magyar köznyelvben a „paradicsom” szó a kerti növényt és annak termését is jelenti. Ez a jelentés nem azonos a bibliai Paradicsommal, de jól mutatja, hogyan válhat egy vallási eredetű vagy vallási nyelvben megerősödött szó hétköznapi jelentésűvé. Hasonló nyelvi folyamat figyelhető meg olyan kifejezéseknél is, mint a „manna”, az „édeni állapot” vagy a „babiloni zűrzavar”.
+ Rokon kifejezések és főbb jelentéseik Kifejezés Elsődleges jelentés Megjegyzés Éden Vidék vagy állapot a Teremtés könyvében A kert Édenben van; a szó később a bőség és gyönyörűség képévé vált. Édenkert A Ter 2–3 kertje Az ember eredeti hivatásának és a bűnbeesés előtti állapotnak bibliai képe. Paradicsom Kert, boldog túlvilági állapot, mennyei üdvösség A görög paradeiszosz és latin paradisus közvetítésével került a keresztény szóhasználatba. Mennyország Az üdvösség beteljesedett állapota Nem azonos egyszerűen a Teremtés könyvének földi kertjével. Isten országa Isten uralma A bibliai teológiában dinamikus fogalom; nem pusztán helyet jelent.
A Teremtés könyvének elbeszélése
A Teremtés könyve második és harmadik fejezete az embert kertben mutatja be. A szöveg szerint Isten megformálta az embert a föld porából, élet leheletét lehelte belé, majd Édenben kertet ültetett, hogy az ember ott éljen. A kert fái „szemre kívánatosak és eledelre jók”; közepén az élet fája és a jó és rossz tudásának fája áll.
Az ember feladata nem tétlen szemlélődés, hanem a kert „művelése és őrzése”. A bibliai szöveg ezzel az emberi munkát és felelősséget már az eredeti állapot részeként mutatja be. A munka fáradságossága és a föld átkozottsága csak a bűnbeesés után jelenik meg; maga a kert gondozása a teremtett világra irányuló rendezett emberi hivatás jele. Ezért az Éden a modern keresztény ökológiai gondolkodásban is fontos képpé vált: a „művelni és őrizni” parancsa a természet felelős gondozását, nem pedig önkényes kizsákmányolását fejezi ki.Ferenc pápa: Laudato si’, 66–67.
A kert elbeszélésének középpontjában a parancs és a próbatétel áll. Isten engedélyezi a kert fáinak gyümölcseit, de megtiltja a jó és rossz tudásának fájáról való evést. A „jó és rossz tudása” nem pusztán azt jelenti, hogy az ember felismeri az erkölcsi különbségeket. A bibliai és teológiai értelmezésben inkább arra utal, hogy az ember saját kezébe akarja venni a jó és rossz végső meghatározását: úgy akar dönteni, mintha önmaga volna az erkölcsi rend forrása.Joseph Ratzinger: In the Beginning... A Catholic Understanding of the Story of Creation and the Fall. Eerdmans, Grand Rapids, 1995.
A kígyó a parancs értelmét kérdőjelezi meg, az emberpár pedig a bibliai elbeszélés szerint megszegi Isten parancsát. A Teremtés könyvének legrégibb rétegében a kígyó „ravasz” élőlényként szerepel, és nem kap kifejezett személyazonosítást a Sátánnal. A későbbi zsidó és keresztény hagyomány azonban a kísértő kígyót egyre határozottabban a gonosszal, majd a Sátánnal kapcsolta össze; az Újszövetségben a Jelenések könyve beszél az „ősi kígyóról”, akit ördögnek és Sátánnak nevez.Ter 3,1; Bölcs 2,24; Jel 12,9; 20,2.
A bűnbeesés következménye a szégyen, az Istentől való elrejtőzés, a férfi és nő közötti feszültség, a munka fáradsága, a halál tapasztalata, végül a kertből való kiűzetés.Ter 3,1–24. A bibliai szöveg nem nevezi meg a tiltott gyümölcs fajtáját. A nyugati művészetben gyakran almának ábrázolták, részben a latin malum („rossz”) és mālum („alma”) szójátékszerű egybeesése, részben az alma európai kulturális ismertsége miatt.
A kiűzetés után Isten kerubokat és villogó lángpallost állít az élet fájához vezető út őrzésére. A motívum a későbbi zsidó és keresztény hagyományban az elveszített élet, az emberi halandóság és a visszanyerendő Paradicsom képévé vált.
Műfaj és értelmezési szintek
Az Éden-elbeszélés műfajának meghatározása a bibliatudomány és a teológia egyik fontos kérdése. A szöveg egyszerre őstörténeti elbeszélés, etiológiai magyarázat — vagyis az ember jelen állapotának eredetét magyarázó történet —, teológiai tanítás a bűnről és a kegyelemről, valamint szimbolikusan gazdag elbeszélés az emberi szabadságról.Claus Westermann: Genesis 1–11: A Commentary. Augsburg, Minneapolis, 1984.
A modern történeti-kritikai kutatás a Ter 2–3 elbeszélését az ókori Közel-Kelet irodalmi és vallási környezetében vizsgálja. Ez a megközelítés a szöveg forrásait, nyelvét, szerkesztését, párhuzamait és műfaját elemzi. A katolikus teológia ezzel összeegyeztethetőnek tartja, hogy a bibliai szöveg teológiai igazságot közöl akkor is, ha nem modern értelemben vett természettudományos vagy térképészeti beszámolóként olvassák.
A bibliai elbeszélésben az Éden ezért több szinten értelmezhető. Jelentheti az első emberpár lakóhelyét a szöveg világán belül; jelképezheti az ember eredeti harmóniáját; magyarázhatja a halál, szégyen, erkölcsi megosztottság és fáradság tapasztalatát; és előképe lehet annak a végső állapotnak, amelyben az élet fája és az Istennel való közösség ismét hozzáférhetővé válik.
Teológiai jelentés
Az Édenkert a bibliai hagyományban az ember eredeti rendeltetését mutatja be. A teremtett világ jó, az ember Isten képmása, a kert pedig az Istennel, önmagával és a világgal való rendezettség helye. A keresztény teológia ezt az állapotot gyakran az eredeti szentség és eredeti igazságosság fogalmaival írja le. Egyszerűen fogalmazva: az ember nem idegenként állt Istennel szemben, hanem olyan állapotban volt, amelyben élete középpontja Isten barátsága volt.
A katolikus hagyomány természeten kívüli, latin eredetű szóval praeternaturális adományokról is beszél. Ez nem azt jelenti, hogy az ember istenné vált volna, hanem hogy Isten olyan ajándékokat adott neki, amelyek túlmutatnak a puszta biológiai természeten: belső rendezettséget, a haláltól való eredeti mentességet, a szenvedéstől és a rendezetlen kívánságtól való védettséget, valamint harmóniát a teremtett világgal.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, „Original Justice”; „Original Sin”.
Ezt a teológiai hagyomány gyakran hármas harmóniaként írja le:
+ Az eredeti harmónia és a bűnbeesés következményei Kapcsolat Az Éden állapotában A bűnbeesés után Isten és ember Bizalom, engedelmesség, barátság Elrejtőzés, félelem, bizalmatlanság Ember és önmaga A test, értelem és akarat rendezettsége Szégyen, belső megosztottság, rendezetlen kívánság Ember és világ A kert művelése és őrzése harmóniában Fáradság, ellenálló föld, szenvedés és halál Férfi és nő Kölcsönösség és egység Uralkodás, vágy és kapcsolatbeli feszültség
Az áteredő bűn tanát a katolikus teológia nem úgy érti, mintha minden ember személyesen elkövette volna Ádám és Éva tettét. A tanítás lényege, hogy az emberiség olyan állapotba születik, amelyben az eredeti kegyelmi harmónia elveszett. Hétköznapi hasonlattal: nem az újszülött személyes bűnéről van szó, hanem arról, hogy az emberi család már sérült örökséget hordoz; az ember hajlik a jóra, de belső rendezetlenséget, halandóságot és önzésre való hajlamot is tapasztal.Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Budapest.
A keresztény hagyományban ezért Ádám története Krisztus felől kap teljes értelmet. Pál apostol Krisztust „új Ádámként” állítja szembe az első Ádámmal: amint az első ember engedetlenségéhez a bűn és a halál tapasztalata kapcsolódik, úgy Krisztus engedelmessége az élet és megigazulás forrása.Róm 5,12–21; 1Kor 15,21–22.45–49. A párhuzam nem mechanikus azonosság, hanem tipológia: az Ószövetség eseményei és alakjai az Újszövetségben teljesedő isteni mű előképeiként olvashatók.
A katolikus és ortodox hagyományban gyakran megjelenik Mária mint „új Éva” gondolata is. Éva engedetlenségével szemben Mária hite és engedelmessége — az angyali üdvözletben kimondott „legyen nekem” — a megváltás történetében az isteni kegyelem szabad elfogadásának jele. Ez a párhuzam nem Éva egyoldalú hibáztatását szolgálja, hanem a férfi és nő közös emberi történetét helyezi a bűn és a kegyelem távlatába.Vö. Irenaeus: Adversus haereses, III, 22,4; A Katolikus Egyház Katekizmusa, 411.