bélyegkép|jobb|Földimogyorós grillázs felszolgáló tálcán, összetörve. A grillázs egy cukorból készített, lapos, törött darabokból álló édesség. Főleg cukorból áll, de sokan diót, mogyorót, pekándiót, vagy mandulát is adnak hozzá. Több variációja is létezik szerte a világon: Görögországban pasteli, Franciaországban croquant, Indiában Chikki, Bangladesben Kotkoti. Egyes közel-keleti tájakon pisztáciát, számos ázsiai országban pedig szezámmagot is tesznek bele. Magyarországon a leggyakrabban használt alapanyag a dió és a földimogyoró. Az angolban használt brittle szó először 1892-ben jelent meg a nyomtatásban, de maga az étel már sokkal korábban is létezett.

Elkészítése A (diós) grillázs alapreceptje Magyarországon:

Hozzávalók 30 dkg cukor 10 dkg darált dió

Elkészítés Előkészítünk egy sütőlapot vagy nagyobb tepsit, aminek az aljára sütőpapírt teszünk, és a tűzhely mellé helyezzük. A cukrot egy (lehetőleg teflonos vagy hasonló bevonatú) serpenyőbe öntjük. Közepes lángon, fakanállal folyamatosan kavargatva melegítjük. Először percekig nem fog történni semmi. Egyszer csak elkezd kicsit összecsomósodni a cukor, mintha vizes lenne, majd szépen lassan szétolvad. Pont úgy fog kinézni, mintha olaj lenne. Ha esetleg maradnak benne kisebb cukorrögök a barnulás és olvadás ellenére, inkább vegyük le a tűzről időben, a rögök később nem fognak érződni, de semmiképp se égessük túl! Nagyon kell figyelni a színét: fokozatosan sötétedik, de ha már körülbelül gyantaszínű-világosbarna, akkor levesszük a tűzről, és azonnal belekeverjük a darált diót. Amint elkeverjük, rögtön a sütőpapírra csorgatjuk, minél vékonyabb rétegben. Hagyjuk, hogy teljesen kihűljön, és megszilárduljon (kb. 1 óra), majd egy vastagabb nejlonzacskóba tördeljük, és nem érzékeny felületen kalapáccsal vagy klopfolóval olyan apróra zúzzuk, amilyenre szeretnénk.

Lásd még Nugát Karamell

Fordítás

Források Kate Hopkins (2012). Sweet Tooth: The Bittersweet History of Candy. Macmillan. 34. oldal Dinah Corley (2011). Gourmet Gifts: 100 Delicious Recipes for Every Occasion to Make Yourself & Wrap with Style. Houghton Mifflin Harcourt. 251. oldal Lisa Abend (2011). The Sorcerer's Apprentices: A Season in the Kitchen at Ferran Adrià's elBulli. Simon and Schuster. 82. oldal "Peanut or Cheena Badam is popular outdoor leisure snack food in Bangladesh". Joel Denker (2007). The World on a Plate: A Tour Through the History of America's Ethnic Cuisine. University of Nebraska Press. 33. oldal Leela Punyaratabandhu (2011. április 12). "Goddesses and peanut brittle: This year, celebrate Songkran in supernatural style". CNN. Chu, Anita. Field Guide to Candy: How to Identify and Make Virtually Every Candy Imaginable. Philadelphia: Quirk, 2009. Oliver, Lynne. “Brittle." Food Timeline. N.p., 1999. Web. http://www.foodtimeline.org/foodcandy.html#brittle http://www.joyofbaking.com/candy/PeanutBrittle.html Paula Deen (2011). Paula Deen's Southern Cooking Bible: The New Classic Guide to Delicious Dishes with More Than 300 Recipes. Simon & Schuster. 418. oldal Elkészítési recept forrása: https://www.nosalty.hu/recept/hazi-grillazs

Kategória:Édességek