Japánban az újév (osógacu) három nélkülözhetetlen eleme az oszecsi, az otoszo és az ozoni . Az újév első 3 napjára előre elkészített ételek összefoglaló neve oszecsi rjóri (御節料理 vagy お節料理), röviden oszecsi, melyet a könnyen felismerhető dzsúbakoban tárolnak. Eredetileg csak tradicionális módon tartósított japán ételeket jelölt a megnevezés, de az ételtartósítási technikák fejlődésével ma már sokféle nyers, kínai stílusú (中華風お節 csúkafú oszecsi) és nyugati stílusú ételt (西洋お節 szeijó oszecsi) tartalmazhat, amiket régen nem használt fűszerekkel ízesítenek. Hagyományosan otthon készítették el az oszecsit, de a modernizációval az újévi ételcsomagokat árusító és házhoz szállító élelmiszer boltok, áruházak, tradicionális japán éttermek, konbinik és az internetes üzletek száma, valamint az ezektől vásárló háztartások száma évről évre nő.

Történelem A császári udvarban a Nara-kortól (710-794) kezdve lakomákat rendeztek a Kínából átvett öt, évszakokhoz köthető nagy fesztivál alkalmával (szecsinicsi / gosszeku) . Mindegyik ünnepségen más-más ételt fogyasztottak, ajánlottak fel az ősöknek és a szellemeknek (kamik). A szecsiniken feltálalt ételeket összefoglaló néven oszecsikunak nevezték.

Az Edo-kor (1603-1867) közepén jelent meg a több szintes tárolódoboz (dzsúbako), ekkor vált népszerűvé a közemberek között is a szechinichik megünneplése, valamint az oszecsikut ekkor kezdték el csak az újévre készült ételek megnevezéseként használni. Ennek oka lehet, hogy az évszakokhoz köthető fesztiválok közül az újévi 3 napos ünnep (osógacu vagy sogacu szanganicsi 正月三が日) a legfontosabb, a fesztiválok fesztiválja (a második legfontosabb nap a japánok életében az év utolsó napja, az ómiszoka 大晦日).

A II. világháború után az üzletek előre elkészített oszecsikut kezdtek árusítani oszecsi, oszecsi-rjóri néven, amit átvettek az otthon készült újévi fogások megnevezésénél is.

Az újévi ételeket több napos készülődés után az óév utolsó napján be kell fejezni, és legalább január első három napján (sogacu szanganicsi 正月三が日) ki kell tartaniuk mind szavatosságban, mind mennyiségben a családdal, rokonokkal, barátokkal együtt töltött lakomákon. Ennek eredeti oka, hogy az év első három napján üdvözlik a szellemeket (kamik ) - például az újév istenét (tosigami 年神), a hegyekből visszatérő rizsföld istent -, és ezt az üdvözlést nem zavarhatja meg semmi, még a konyhából kiszűrődő zajok sem. Ellenkező esetben a kamik feldühödnek és az újévben szerencsétlenséget hoznak a családra. Egy Heian-korabeli (794-1185) szokás szerint pedig január 1-3. között azért nem szabad használni a tűzhelyet, mert az felidegesítené a tűz istenét. (Valaki ezt tekinti az oszecsi gyökerének, első megjelenési formájának.) A modern időkben azért tartják be ezt a szokást a háziasszonyok, hogy pihenhessenek picit, és hogy ne akkor kelljen a konyhában sürgölődniük, amikor a ritka alkalmak egyikeként pár napra szabadságot kapnak a dolgozók, nincsen iskola, hazalátogatnak a távol élő rokonok és barátok, így együtt lehet a család.

Dzsúbako Az oszecsi rjórit a több, rekeszekből álló dobozt magába foglaló dzsúbakoban tálalják, ami hasonlít a bentó dobozokhoz kinézetben és abban, hogy az étkezések kivételével a dobozokat egymásra helyezve tárolják, és csak a legfelsőre kerül valódi doboztető. Ez a több lakkréteggel bevont tároló a tartalmához hasonlóan újévi jókívánságot, többrétű szerencsét és hosszan tartó boldogságot szimbolizál. Hagyományosan öt dobozból álló dzsúbakot használtak, amiben az ötödik rekeszt időnként üresen hagyták, mintegy jelzésként az isteneknek (kamik), hogy a következő évben segítsék a család vagyonának növekedését. A ma megtalálható egy-öt dobozból álló tárolók közül a három dobozosat használják a legtöbben.

Elkészítése, tartalma A japán fogásokat ma is hagyományos módon (főzéssel, szárítással, sóban vagy ecetben pácolással, szójaszószban vagy szakéban párolással) készítik el erős ízt adva az ételnek és növelve az eltarthatóságát.

Az oszecsikészítés kezdő lépése hagyományosan a téma, majd a fő hozzávaló kiválasztása. Nekünk úgy tűnhet, hogy a különböző fogások véletlenszerűen kerülnek egymás mellé, de valójában az oszecsi-rjóri elrendezése és színei kiegyensúlyozottak, gondosan megtervezettek. Illik rá a gomi goszoku kifejezés, az öt szín (zöld, piros, fekete, sárga, fehér) és öt íz (édes, savanyú, fűszeres, keserű, sós) harmóniája.

Az fogások fő alapanyagai mindenhol azonosak, de az ízesítés különbözik lakóhelytől függően, sőt még családonként is. A fogások nevének, színének és formájának gyakran babonás kapcsolata van a szerencse, pénz, egészség és más, a boldog élethez köthető dolog bevonzásával.

+ Ételek a három dobozos dzsúbakobanÉtel neveKépMagyarázat Legfelső, első doboz (icsi no dzsu): a legígéretesebb fogások (Ivai-zakana), amiket szakéval és előételekkel (kucsitori) esznek Kuromame (黒豆) 200px Fekete bab édes és sós, fűszeres szószban lassan párolva. Sok japán babos ételhez hasonlóan ennél is leginkább az édes íz dominál. A babok fénylő fekete színét, ami a taoizmus szerint a gonosz elleni védekezésben segít, az adja, hogy öntött vas edényben főzik őket, vagy vasszeget tesznek közé főzés közben (így a vashiány pótlását is segíti). Minden fajta bab (mame) a kemény és szorgalmas munkát szimbolizálja, mivel kiejtésben azonos az ezeket jelentő maméhez (mame ni hataraku). Emellett teli van tápanyagokkal, így a jó egészséghez is köthető. Kazunoko (数の子) 200px Sózott és bepácolt tengeri heringikra kacuobusival (bonito pehellyel). Azért tartják a gyerekáldásban segítő, és az utódoknak jólétet hozó ételnek, mert rengeteg tojás, ikra, vagyis ko (gyerek) van benne. Nevének szó szerinti fordítása is „sok gyerek”. Az arany szín ünnepélyes hangulatot sugároz. A hering japán megfelelője, a nisin, kínai karakterekkel 'két szülőként' van írva, így azért is imádkozhatunk vele, hogy a szülők egészségesek legyenek és szülessen gyerekük. Tazukuri / Tacukuri (田作り) 200px Sült gomame (szárított fiatal japán szardínia) szója szósszal megöntözve. A kandzsik szó szerinti jelentése „rizsföld teremtő”, mivel olyan sok tápanyagban gazdag hal volt régebben, hogy ezzel trágyázták a rizsmezőket. Ma már nincs a trágyázáshoz is elegendő bőség belőle, de újévkor még mindig a gazdag és jó termést szimbolizálja. A (go)mame a jó egészséggel is összekapcsolható. Csorogi (草石蚕) 200px A kínai articsóka gyökerét siszo ecetben áztatva pirossá teszik. Hosszú életet szimbolizál. Sokszor fekete szójababbal tálalják. Avabi javarakani kép Párolt puha kagylóhús. A kagyló az örök fiatalságot és a hosszú életet szimbolizálja már ősidők óta. Komocsi aju kanroni kép Édes, párolt édesvízi hal ikrával. Az utódok jólétét hivatott biztosítani. (Kóhaku) Kamaboko ((紅白)蒲鉾) 200px Fehér és rózsaszín/piros színű halkrém. Eredetileg a szellemeknek felajánlott rizst helyettesítették vele. A kamabokot az év minden szakaszában fogyasztják, megtalálhatjuk például ramenekben és bentókban díszítésként. A dzsúbakoban hagyományosan váltakozva helyezik el a piros/rózsaszín és fehér szeleteket sorban vagy egy mintába rendezve. A piros/rózsaszín és a fehér szín kombinációja ünnepi hangulatot sugároz és szerencsét hoz. A piros szín a gonosz távol tartását és a kelő napot szimbolizálja, míg a fehér a tisztaságot, ártatlanságot. Az alakja a pirkadatot is idézheti. Datemaki (tamago) (伊達巻 vagy 伊達巻き) 200px Ezek az édes, aranyszínű, tojásból és hanpenből (halpüré) vagy garnélapépből készült szeletelt tekercsek csipkézett szélükkel a napot juttathatják eszünkbe, sok napsütést kívánva jövőre(晴れの日 hare-no-hi, derűs nap). Makimonora (feltekert festmény vagy kalligráfia) emlékeztető tekercs formája a tudásra, kultúrára, műveltségre, a tanulmányokban elérni kívánt előrehaladásra utalhat. Ezenkívül a date kandzsi szó szerinti jelentése fényesség, ami miatt a jól alakuló jövőre is vonatkoztathatjuk. A divatosság is köthető hozzá, mivel az étel neve Maszamune Date-hez (伊達政宗) köthető, egy 16-17. századi földesúrhoz (daimjo), aki többek között Szendai városának alapítója is. Amellett, hogy jó stratégistának és parancsnoknak tartották, híres volt öltözködési stílusáról és jóképűségéről (a date-otoko kifejezés jelentése stílusos és/vagy jóképű férfi), valamint a kiváló minőségű ételek iránti szenvedélyéről. A fogás előnye, hogy jól mutat a dzsúbakoban, és hogy tovább eltartható például a tamagojakinél. A Kjóto/Kanszai régióban datemaki helyett dasimaki tamagot (tamagojaki dasi húslevessel elkészítve) tesznek a dzsúbakoba. Kurikinton (栗金団) 200px Cukorban forralt gesztenyéből és édes burgonyából készült püré. A benne található gesztenye a győzelmi ünnepségeken használt kacsigurira (搗ち栗 győzelmi gesztenye) utal. Arany színe a benne lévő gardénia magok következménye, ez teszi a jó szerencsét és egészséget odavonzó étellé. A kinton kandzsi „arany dumpling” jelentése pedig gazdasági sikert vonz. Kobumaki (昆布巻き) 200px Feltekert tengeri-moszat tekercs hallal töltve és szárított tökszeletekkel összekötve (általában mikaki nisin heringet használnak, de gyakori a szake kobumaki is lazaccal töltve). A kobu a jorokobu szóhoz hasonlít hangzásban, ami pedig boldogságot, örömöt jelent. A datemakihoz, így írott tekercsekhez hasonló alakja köthető a kultúrához, a tanulásban való előrehaladáshoz. A középső, második dobozban (ni no dzsu)

grillezett vagy olajban

sült ételeket találunk. Avabitake terijaki kép Grillezett kagylógomba. Ika karaszumi-fumi kép Botargoval (sózott halikrából készült fűszer) ízesített tintahal. Zuvaiganizume agemono kép Olajban sült rákolló. Siki sumai kép Saomai (sertés dumpling). Anago-maki musimono kép Gőzölt angolna tekercs. Kurumi to rakkaszei kép Dió és földimogyoró. Juto-ebi juzu-fumi kép Juzuval (japán citrom, keserű narancs) ízesített garnélarák. A legalsó, harmadik doboz (san no dzsu)

párolt halat,

zöldségeket, esetleg

húst tartalmaz. Buri juan-jaki kép Sárgafarkú lepényhal Yuan stílusban meggrillezve. Szavara szaikjo-jaki kép Spanyol makréla Saikyo stílusban meggrillezve. Hotate uni-jaki kép Fésűkagyló tengeri sünnel grillezve. Ikura gosiki namaszu kép Ötszínű saláta lazackaviárral. Szake kobumaki kép Tengeri moszattekercs lazaccal. Hadzsikami kép Savanyított gyömbérszár. Dzsunisi marudzsu kép Sárkány alakúra vágott édes burgonya. Hacuki kinkan kép Kumquat levelekkel. Kamajaki butaniku kép Fazékban sült disznó. Gjuniku nijosze kép Marhából készült kocsonyaszerűség. Sült marha kép Sült marha. Toriniku kimikarasi aonori-fumi kép Tengeri saláta ízű csirke sárga mustárral.

{| border="1" cellpadding="2" |+ Egyéb, dzsúbakoban található fogások !Étel neve !Kép !Magyarázat |- | Kohaku Namaszu (紅白なます) | 200px | Vörös és fehér színű saláta, ecetes, reszelt óriás retek (daikon) és sárgarépa keveréke. Boldogságot és ünneplést jelképez. |- | Tai (鯛) | 200px | Vörös tengeri-keszeg. Az omedaTAI szóhoz köthető, ünneplést, boldogságot, reményt kapcsolhatunk hozzá. Jakitoriként elkészítve is megtalálhatjuk dzsúbakokban. |- | Ebi (エビ) | kép | Grillezett, nyársra tűzött garnéla szakéval és szója szósszal főzve. Egy nagy dzsúbakoban lévő oszecsi talán isze ebit (egy homárfajta) használ, de az egyszerű garnéla is megfelelő. Hosszú ’szakálukkal’ (csápjukkal) és hajlott hátukkal egy szakállas öregemberre emlékeztetnek, így a hosszú életet jelképezik. Emellett piros színük ünnepélyes és szerencsét hoz. |- | Renkon / szubaszu | kép | Ecetes lótuszgyökér, aminek lyukain átnézve a jövőt láthatod meg. Boldogságot hoz. |- | Renkon no nicuke (レンコンの煮付け) | kép | Krizantém alakra vágott lótusz gyökér kisütve és édes szója szószban párolva. Ez az étel is a jövőbe látáshoz köthető. |- | Kuvai | kép | Főtt nyílfű. Ez egy vízi gumós növény, amit rügyezéskor szüretelnek novemberben-decemberben. Japánban a rügyezést me ga derunak mondják, ami kiejtésben hasonlít a "siker jeleit mutatja" kifejezéshez, így a sikerhez, az életben és a munkában való előrehaladáshoz köthető. Nagy és erős hajtásaival is a sikeres karriert szimbolizálja. |- | Gobou | kép