Szenczi Molnár Albert (Szenc, 1574. augusztus 30. – Kolozsvár, 1634. január 17.Korábbi forrásokban 1633 szerepel a halálozás éveként; a MÉL 1639. január 17-ét tüntet fel, Herepei János kutatásai azonban ezt a dátumot teszik a legvalószínűbbé, lásd Herepei 1933: 468.) magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító. Munkásságának egyik nagy elismerése, hogy arról dicsérettel emlékezett meg Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja.

Életének javát külföldön élte le (Wittenberg, Strassburg, Heidelberg, Altdorf, Marburg és Oppenheim). Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint Johannes Kepler és Martin Opitz. Műveinek többsége külföldön született, tevékenységét mégis hazája javára fejtette ki. Barátait idézve egyik levelében, ezt írta:

Úttörő jelentőségű latin szótára átdolgozásokkal a 19. század közepéig használatban volt; sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvasható első magyar nyelvű meghatározása. Latin nyelvű magyar nyelvtanát a 18. századig kézikönyvként használták, ezáltal – a tudománytörténeti jelentőségen túlmenően – nagyban hozzájárult a magyar nyelvhasználat és helyesírás egységesüléséhez. A református magyarság számára számos zsoltárfordítása, a Károlyi-biblia javított kiadása, Kálvin Institutiójának és a heidelbergi káté fordítása máig élő hagyaték. Kiemelkedő hatást gyakorolt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére. Ugyanakkor latinul is virtuóz módon verselt.Egyik barátjához, Georg Rem nürnbergi jogászhoz írt hatsorosa, amely a barát nevét mind a hat nyelvtani esetben tartalmazza, két gyűjteménybe, K. Dornau Amphitheatrumába (1619) és D. Chr. Seybold Lususába (1792) is bekerült.

Életpályája Dédapja Székelyföldről származott, és Hunyadi Mátyás katonájaként Nápoly ostrománál harcolt, majd Pozsony vármegyében telepedett meg. Fiát a foglalkozása után Molitorisnak, azaz Molnárnak nevezték, és ezt a nevet viselte unokája, azaz Szenczi Molnár Albert apja is, aki Szenc mezővárosban élő faragómolnár volt. Albert születésekor az apa még jó módnak örvendett, később azonban elszegényedett, 1603-banGiebermann szerint az apa halálának dátuma 1604. januárra tehető; erre a család egyik rokonának, Szíjgyártó Lukácsnak 1604. augusztus 19-i leveléből következtet, amely szerint idősebb Molnár Albert több mint fél éve halt meg. bekövetkezett halála után a család nyomorban élt.Dézsi 1897; Szinnyei 1903; MÉL 1969; Sőtér 1964: 67–68; Zoványi 1977; Benkő 1984: 15; Szenczi 1984: 165; Nagy 2008: 259.

Molnár Albert szülővárosában kezdte tanulmányait 1584. szeptember 7-én. Édesanyja 1585. december 4-én bekövetkezett halála után, 1586-ban öt hónapig Győrben, 1587-től másfél évig Göncön, 1588-tól 1590 nyaráig Debrecenben tanult. Göncön Károlyi Gáspár környezetében tanúja lehetett a Vizsolyi Biblia fordításának és kinyomtatásának, Debrecenben Csorba István volt a tanítómestere.Dézsi 1897; Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 68; MÉL 1969; Zoványi 1977; Benkő 1984: 8; Giebermann 2005: 7.; Nagy 2008: 259.

1590-ben előbb Kassán volt nevelő, majd november 1-jén külföldi tanulmányútra indult. Legelőször a reformáció szülővárosát, Wittenberget kereste fel, 1591 nyarán Drezdában a Szent Kereszt Gimnáziumban (Gymnasium zum Heiligen Kreuz), ősszel ismét Wittenbergben, majd 1592-ben Heidelbergben tanult. 1593. május 1-jén Strasbourgba ment, ahol fölvették a Collegium Wilhelmiticumba alumnusnak; 1595. május 21-én a bölcselet baccalaureusává avatták. 1596 nyarán Genfbe látogatott, ahol megismerkedett az idős Béza Tódorral. Visszatérve Strassburgba, folytatta tanulmányait, de még ugyanebben az évben kálvinizmusa miatt száműzték a lutheránus városból. Ekkor nagyobb utat tett Svájcba, Itáliába, és úgy tért vissza Németországba. 1596. december 4-én teológiai diákként felvették a heidelbergi Casimirianumba, és 1597. január 22-én beiratkozott az egyetemre, ahol 1599-ig tanult.Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 68; Zoványi 1977; Szenczi 1984: 77; Giebermann 2005: 8.; Nagy 2008: 259.

1599. október végén kilenc év külföldi vándorlás után hazatért, hogy a protestáns nemesség körében pártfogókat szerezzen. 1600-ig Szencen tartózkodott, és bejárta a Felvidéket. 1600. márciusban visszautazott Németországba, ahol több városban megfordult (Altdorf, Heidelberg, Speyer, Frankfurt). November 23-tól Herbornban tanult; bizonyítványa szerint, amelyet 1601. július 19-én Johann Piscator állított ki, szívesen látták volna az intézmény tanáraként, de erre nem volt lehetőség. 1601-ben korrektor volt Frankfurtban Johannes Saur kiadójánál, 1602-ben Ambergben házitanítóként dolgozott. 1603. január 23-án beiratkozott az altdorfi egyetemre, és ebben a Nürnberg melletti egyetemi városkában kezdte írni latin-magyar szótárát. A szótár első részét II. Rudolf császárnak ajánlotta, és a könyv megjelenésekor Prágába utazott, hogy személyesen mutassa meg az uralkodónak. Itt nagy elismerésben volt része, többek között Kepler is vendégül látta. A császár tanácsosai meg akarták nyerni a jeles fiatal tanárt a római katolikus hitnek, ezért a jutalmon felül 50 forint útiköltséggel a bécsi egyetemre küldték. A Bocskai-felkelés kitörésekor azonban visszatért a német birodalomba.Dézsi 1897; Sőtér 1964: 69; Szenczi 1984: 105; Szinnyei 1903.; Giebermann 2005: 9.; Petrőczi 2006: 54.

bélyegkép|Szenczi Molnár Albert sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben Németországban két protestáns fejedelem, IV. Frigyes pfalzi választófejedelem és (Könyves) Móric hessen–kasseli tartománygróf volt pártfogója. Frigyes 1606-ban a heidelbergi Sapientia Collegiumban rendelt neki ellátást a tanítók asztalánál, Móric pedig 1607-től 1611-ig Marburgban saját költségén tartotta. A nagy műveltségű, magyarul is tudó Móric számára írta Szenczi latin nyelvű magyar grammatikáját (1604), amelyet 1611-ben újból kiadott görög szójegyzékkel bővítve. Szintén ebben az időszakban jelentek meg zsoltárfordításai, a Heidelbergi Kis Katechismus (1607), illetve a Károlyi-féle Biblia általa javított kiadása, a hanaui biblia (1608). 1611. október 8-án Oppenheimban feleségül vette a Luther családjából származó Ferinari Kunigundát, Conrad Vietor tanár elvált feleségét, akitől utóbb két fia és négy lánya született (1612: János Albert, 1614: Erzsébet, 1617: Mária Magdaléna, 1618: Pál, 1620: Erzsébet Kunigunda, 1623: Mária Erzsébet). Feltételezhető, hogy 1611–12-ben egy oppenheimi nyomdában vállalt korrektori állást. 1612-ben, egy héttel fiának keresztelője után feleségét és családját hátrahagyva Magyarországra utazott, ahol többek között részt vett a köveskúti zsinaton.Dézsi 1897; Szinnyei 1903; Zoványi 1977; Szenczi 1984: 161–162; Giebermann 2005: 11–13.; Petrőczi 2006: 56.; Nagy 2008: 259.

Egy ideig felesége szülőhelyén, Oppenheimban volt nyomdafelügyelő, majd 1613-ban családostól Magyarországra költözött, ahol előbb Szalónakon, majd gróf Batthyány Ferenc dunántúli főkapitány rohonci udvarában vállalt lelkészi hivatalt. Mivel nem sikerült itt nyomdászműhelyt alapítania, 1614-ben Komáromba hívatta meg magát lelkésznek. 1615-ben Erdélyben tisztelgett Bethlen Gábor fejedelemnél, aki a gyulafehérvári főiskola tanárává nevezte ki, de „török és tatár hírektől elrémítött gyenge, német házanépe” miatt Szenczi visszatért Németországba. Benkő Samu szerint elképzelhető, hogy ezúttal Bethlen Gábor számára teljesített diplomáciai küldetést: az erdélyi fejedelem így próbálta volna felvenni a kapcsolatot a Protestáns Unióval. V. Frigyes pfalzi választófejedelem, régi pártfogójának fia, 1615 októberében az oppenheimi Szent Sebestyén-templom kántorává, és az iskola tanárává, majd 1617. áprilisban rektorává tette. Hivatali teendőinek ellátása mellett tovább dolgozott a magyar református vallásos irodalom területén.Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 70; Benkő 1984: 62; Giebermann 2005: 17–18.; Nagy 2008: 259–260.

A harmincéves háború következtében elvesztette otthonát, ekkor a heidelbergi fejedelmi udvarban húzódott meg. A fehérhegyi csata után a várost Tilly katonái dúlták fel; kifosztották és megkínozták Szenczi Molnár Albertet is, aki ekkor Hanauba vándorolt. Itt adta ki Bethlen Gábor megbízásából Kálvin Institutio Christianae religionis című művének magyar fordítását (1624). Egy hollandiai utazás után a fejedelem újabb meghívására, 1624-ben végleg hazatért. 1625-től Kassán, 1629-ben Kolozsvárt lakott. Újabb magyarországi tartózkodása során nagy szegénységben élt; utóbb egészen elfelejtették, és az új fejedelem, I. Rákóczi György sem fogta hathatósan pártját. 1634 januárjában elragadta a pestis; sírkövére a tudós Bisterfeld professzor latin nyelvű versét írták.Szinnyei 1903; Herepei 1933: 466; Sőtér 1964: 70; Benkő 1984: 27., 71; Nagy 2008: 260. Házsongárdi temetőben álló sírhelyére (III. A.) 1940-ben a Református Teológiai Fakultás állíttatott művészien faragott kalotaszegi kopjafát, melyet tönkremenetele után újrafaragtattak.Gaal György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben, Kolozsvár, Stúdium Kiadó, 5. átdolg. kiadás, 2009. 156. p. Sírja műemléki védettség alatt áll: CJ-IV-m-B-07839.102.

Munkássága Szótára thumb|A latin–magyar szótár címlapja, 1604 Még kassai nevelő korában, Petrus Dasypodius (1490–1559) latin–német és német–latin szótárát forgatva merült fel benne a gondolat, hogy megkönnyítené a munkáját, ha a magyarok is rendelkeznének ilyen szótárral. Heidelbergi diák korában, amikor Sárospatakra hívták lektornak, egy tanárának elmondta, hogy fél az állástól, mert nincsenek megfelelő könyvei a tanításhoz, többek között szótár sem. Ekkor tanára arra biztatta, hogy írjon egyet. A következő indíttatást a straßburgi lelkésztől, Johannes Pappustól kapta, aki megkérdezte tőle, hogy létezik-e magyar nyelvű Biblia, illetve magyar–latin szótár. Végül 1603-ban Altdorfban kezdett neki a munkának. Műve az első betűrendes magyar szótár, előtte csak tematikus szójegyzékek léteztek.Dézsi 1897; Sőtér 1964: 71; Benkő 1984: 25–26., 33; Szathmári 2007a: 163.

Dasypodius latin–német szótárából indult ki, ezt összehasonlította több másik szótárral. Kiegészítette a szótárat saját jegyzeteivel, az 1583-ban megjelent Clusius–Beythe-féle latin–magyar növénytani Nomenclatura anyagával, mitológiai és földrajzi nevekkel. A szótár használatát megkönnyítendő, feltüntette a hangsúlyt, s a főnevek nemét. A megértést példákkal és részletes magyarázatokkal segítette, így enciklopédikus ismeretanyagot is közvetített, például számos irodalmi vagy tudományos műszónak írt meghatározást. (Az 1621-es kiadás latin–magyar részében mintegy háromszáz irodalomelméleti, retorikai és poétikai szakkifejezés található.) Miután öt hónap alatt végzett a munkával, elkezdte a magyar–latin szótár megírását is. Itt az első rész forrásain kívül számos magyar könyvet is használt, illetve emlékeire támaszkodott. Egy hónap alatt elkészült a második rész is, így 1604 januárjában megküldte a kéziratot a nürnbergi nyomdászoknak. Elias Hutter orientalista vállalkozott a kiadásra, és Szenczi Molnár hozzá költözött, hogy a javításokat elvégezze, illetve a nyomtatást felügyelje. A szótár nagyon kelendőnek bizonyult, így hamarosan megjelent a második és harmadik kiadás is (Hanau, 1611, illetve Heidelberg, 1621). A második kiadásban a latin–magyar rész latin–görög–magyarrá bővült, illetve számos közmondást illesztett be Baranyai Decsi János gyűjteményéből; a harmadik kiadás tovább növekedett terjedelemben, és egyre több szinonimát tartalmazott.Dézsi 1897; Sőtér 1964: 71–72; Benkő 1984: 34–36; Szathmári 2007a: 163.