A budapesti Újpest-Városkapu és Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak között közlekedett. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
A 3-as metró Árpád híd – Újpest-Központ szakaszának átadásakor, 1990. december 15-én új járat indult -es jelzéssel Újpest-Városkapu és a Mogyoródi-patak között Ikarus 260-as buszokkal. Kezdetben mindkét irányban a Váci út – Megyeri út – Külső Szilágyi út útvonalon közlekedett és csak a Megyeri út, a Fóti út, a Külső Szilágyi út és a Külső Szilágyi út 110. megállókban állt meg. 1991 áprilisától a Szondi utcánál, 1993 márciusától a Homoktövis utcánál, 1999-től az Óceánárok utcánál, 2004. október 22-étől pedig az Íves útnál is megállt. 2005. november 2-ától a Homoktövis utcán keresztül érte el a káposztásmegyeri végállomását, majd a Külső Szilágyi úton és a Megyeri úton indult vissza Újpest-Városkapu felé. 2006. április 1-jétől az Újpesti stadionnál is megállt, de csak hajnali 5 és 6 óra között, majd 13 és 15 óra között, illetve este 21 és 23 óra között.
2008. szeptember 6-ától csak a munkanapi csúcsidőszakokban járt, emellett gyorsjárati jellege megszűnt, így 122-es jelzéssel közlekedett tovább.
Útvonala Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak felékeretnélküli|250pxÚjpest-Városkapu vá. – Árva utca – Váci út – Megyeri út – Homoktövis utca – Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak vá. Újpest-Városkapu feléKáposztásmegyer, Mogyoródi-patak vá. – Külső Szilágyi út – Megyeri út – Váci út – Árva utca – Újpest-Városkapu vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||Újpest-Városkapuvégállomás||15 |align=left| |- |4||Megyeri út (↓)Tímár utca (↑)||11 |align=left| |- |5||Újpesti Stadion(csak bizonyos napszakokban álltak meg)||10 |align=left| |- |7||Fóti út (↓)Aschner Lipót tér (↑)||9 |align=left| |- |9||Szondi utca||7 |align=left| |- |10||Óceánárok utca||5
|11||Íves út||4
|13||Homoktövis utca||3 |align=left| |- |14|| Homoktövis iskola||∫ |align=left| |- |∫|| Sárpatak utca||2 |align=left| |- |∫|| Megyeri út||2 |align=left| |- |∫|| Székpatak utca||1 |align=left| |- |15|| Káposztásmegyer, Mogyoródi-patakvégállomás||0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai