A Mudpit kanadai vegyes technikájú tévéfilmsorozat, amely valós díszletekkel élőszereplős, és 3D-s számítógépes animációs jelenetekkel készült. A DHX Media készítette, a Télétoon forgalmazta. Kanadában 2012. január 5. és 2013. április 11. között a Teletoon vetítette, Magyarországon 2014. június 9. és július 4. között a Megamax sugározta.
Ismertető A sorozat négy tinédzser kalandjáról szól, akik címadó bandát alakítanak. Eközben lemezszerződést akarnak elérni azáltal, hogy megméretik maguk a nagyon sok szereplős online játékban, amely a Muzika. A részek egy slime által feladott erőpróbából állnak, amit meg akar nyerni ez a zenekar. Eközben a bandának egyik tagja fontos életigazságot tapasztal meg. Minden rész befejezésével a zenekar egy-egy saját szerzeményt játszik el.
Szereplők Főszereplők Reese – Van a bandában alapítója és vezetője, valamint szólógitáros. Geneva – A zenék szövegeinek az írója, valamint a dobos, és kissé szerelmes Liambe. Mikey – Geneva öccse, aki a basszusgitáros, és jó a tapasztalata a videojátékokban. Liam – A banda első énekese, aki zseni a zenekarban. Nagyon szigorúan nevelték fel. A videojátékokhoz nem ért, és fülig szerelmes Genevába.
Mellékszereplők Kyle – Reese mostohafivére, és a Tragic Ballerinában volt az első énekes. Fitzy – Tulajdonos a Game & Grub nevű étteremben. Slime – Muzika zenekar vezetője, aki úgy cselekszik, ahogy egy bíró.
Magyar hangok Sasha Clements – Nikki Molnár Ilona – Geneva Baráth István – Mikey Markovics Tamás – Reese Renácz Zoltán – Liam Kapácsy Miklós – Slime Gubányi György István – Fitzy Dányi Krisztián, Kisfalusi Lehel (11. rész) – Kyle
Epizódok
1. évad #Hivatalos címMagyar címHivatalos premierMagyar premier1.The Show Must Go OnKezdődhet a Show2012. január 5.2014. június 9.2.The AvatartsAva-tarts2012. január 12.2014. június 10.3.Travellin' BandAz utazó zenekar2012. január 19.2014. június 11.4.We Don't Need No ShreducationGitár szaggatók2012. január 26.2014. június 12.5.Video Killed To Muzika StarA muzika videó áldozata2012. február 2.2014. június 13.6.Chain Gang of FoolsTánc munkatábor2012. február 9.2014. június 16.7.Rhyme and PunishmentRitmus és büntetés2012. február 16.2014. június 17.8Bug HuntBogárvadászat2012. február 23.2014. június 18.9.Bad Booch RisingButch mennybemenetele2012. március 1.2014. június 19.10.Almost MudpitMajdnem mudpit2012. március 8.2014. június 20.11.Viraling Out Of ControlVirtuális vírus2012. március 22.2014. június 21.12.Rasho MudpitA suttogó2012. március 29.2014. június 24.13.Band WhispererÉs beüt a Mudpit2012. április 5.2014. június 25.
2. évad ##Hivatalos címMagyar címHivatalos premieerMagyar premier14.1.First Temptation of MudpitAz első kísértés2013. január 10.2014. június 26.15.2.Bro the SwitchBratyó csere2013. január 17.2014. június 27.16.3.Hot Zombies in LoveZombi buli2013. január 24.2014. június 30.17.4.Muzika's Most WantedA muzika üldözöttei2013. január 24.2014. július 1.18.5.I Am BoochBooch már csak Booch2013. január 31.2014. július 2.19.6.Silence of the LiamA barik hallgatnak2013. február 7.2014. július 3.20.7.Play Mudpit For MeNekem játssz Mudpit2013. február 21.2014. július 4.21.8.Banned on the RunHallgatásra ítélve2013. február 28.2014. július 7.22.9.Party at the G&GBuli a kávézóban2013. március 7.2014. július 8.23.10.Siren SongSzirénének2013. március 21.2014. július 9.24.11.Bottle of MudSlamasztika2013. március 28.2014. július 10.25.12.Agony of DefaultAz utolsó előtti csata2013. április 4.2014. július 11.26.13.Mudpit Will Rock YouMajd a Mudpit megmutatja2013. április 11.2014. július 14.
Jegyzetek
Források
További információk Mudpit a teletoon.com-on
Kategória:Kanadai számítógépes animációs sorozatok Kategória:Musical televíziós sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Televíziós kalandsorozatok Kategória:A Teletoon saját gyártású műsorai Kategória:2012-ben bemutatott kanadai televíziós sorozatok Kategória:2013-ban befejezett kanadai televíziós sorozatok