Mándy Iván (Budapest, 1918. december 23. – Budapest, 1995. október 6.) Kossuth-díjas magyar író, 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.
Élete A Madách Gimnáziumban tanult, de az utolsó osztályból kimaradt, és nem érettségizett le. Első novellája 1937-ben jelent meg a Magyarság című lapban. A második világháború után sporttudósítóként tevékenykedett, majd az Újhold című folyóirathoz csatlakozott.
1949–55 között nem publikálhatott. Ezekben az években „átírásokból” élt: a Magyar Rádiónál dolgozott dramaturgként, mások gyermekhangjátékait javítgatta, és amikor „felkérték”, vidéki filmklubok bevezetőit tartotta, vagy irodalmi előadásokat kórházakban, nőgyűléseken, iskolákban, de akár az állatkertben is.
A Népművészeti Intézet munkatársaként lektori véleményeket írt, kéziratokat javított, szerkesztett. Eltávolítása után, 1954-től szabadfoglalkozású íróvá lett. 1967-ben megnősült. 1989-től a Holmi szerkesztője, 1991-től a budapesti magisztrátus tagja lett, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöki tisztségét vállalta el.
Prózája bélyegkép|jobbra|250px|Mándy Iván sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-39 (Varga Géza Ferenc szobrász műve)
Műveinek világát meghatározta a környezet, amelyben élt: a Teleki és a Mátyás tér környéke, a kisemberek, a lecsúszottak, a társadalom elesettjeinek világa. Első önéletrajzi ihletésű regényeiben (Franciakulcs, 1948; A huszonegyedik utca, 1948) a gyermekkori tapasztalatok, emlékek válnak regénnyé: a lődörgők, a kétes egzisztenciák világa egy kamaszfiú tudatán átszűrve, impresszionista képekben jelenik meg. Ábrázolásmódja mind merészebben szakadt el a közvetlen realitástól a szürreális, illetve az abszurd felé. Az 1950-es és az 1960-as évek regényeiben a jellegzetes figurák új árnyalatokkal gazdagodtak, és mítosszá kerekedtek. A régi mozik, presszók, uszodák, tribünök, futballpályák alkotják a „Mándy-univerzumot”.
Az 1950-es években hallgatásra ítélt író rögzítette a félelem és rettegés éveinek nyomasztó hangulatú mindennapjait (Fabulya feleségei, 1959; Előadók, társszerzők, 1970). Írásaiban nőtt a fantasztikus, irreális mozzanatok és a képzelet szerepe. Gyakran jelenik meg formateremtőként az álom is (Egy ember álma, 1971; Álom a színházról, 1977).
Az 1960-as években az író új tájékozódását jelezték a Vera-novellák, középpontjukban egy fiatal lánnyal, a beatnemzedék jellegzetes képviselőjével (Mi van Verával?, 1970). Az 1970-es évek végétől figyelme a tárgyak, a dolgok felé fordult. Műveiben a modern nagyvárosi ember szorongását, magányát szólaltatta meg. Magányos hőseinek groteszk, mégis hősi küzdelme a valósággal a hűség és a részvét erkölcsi parancsára figyelmeztet.
Gyermekkönyvei is klasszikussá váltak (Csutak-sorozat, 1956–68). A novella megújítója, az idő- és térviszonyokat az elbeszélésben felszabadította a hagyományos ábrázolás kötelmei alól, részben a film módszereit (vágások, áttűnések), részben a lírai ábrázolás eszközeit használta az epikában (képek). A Csutak és a szürke ló című regényt 1959-ben írta, ebből 1961-ben azonos címmel film is készült.
Művei Életében megjelent kötetei A csőszház. Kisregény; Egyetemi Ny., Budapest, 1943 (Diárium könyvtár) Az enyedi diák. Ifjúsági regény; Forrás Ny., Budapest, 1944 Francia kulcs; Új Idők, Budapest, 1948 (A világirodalom dekameronja) A huszonegyedik utca. Regény; Új Idők, Budapest, 1948 Vendégek a Palackban. Elbeszélések; Új Idők, Budapest, 1949 Műsorfüzet / Ságodi József: Számonkérés / Thury Zoltán–Mándy Iván: Az özvegy javára. Jelenetek az üzemi kulturcsoportok részére; Művelt Nép, Budapest, 1952 Egy festő ifjúsága. Barabás Miklós diákévei; Ifjúsági, Budapest, 1955 Csutak és a többiek. Vígjáték; Népszava, Budapest, 1956 (Színjátszók könyvtára) Csutak a színre lép. Regény; Móra, Budapest, 1957 Idegen szobák; Magvető, Budapest, 1957 Árusok komédiája; in: Három egyfelvonásos; Bibliotheca, Budapest, 1958 (Játékszín) Csutak és a szürke ló. Regény; Móra, Budapest, 1959 Fabulya feleségei; Magvető, Budapest, 1959 (Magvető kiskönyvtár) 'Mélyvíz (musical), 1960 Csutak a mikrofon előtt. Regény; Móra, Budapest, 1961 A pálya szélén; Magvető, Budapest, 1963 A locsolókocsi; Magvető, Budapest, 1965 Robin Hood. Regény; Móra, Budapest, 1965 (Delfin könyvek) Az ördög konyhája; Magvető, Budapest, 1965 Séta a ház körül; Magvető, Budapest, 1966 Régi idők mozija; fotógrafika Murányi István; Magvető, Budapest, 1967 Csutak és Gyáva Dezső. Regény; Móra, Budapest, 1968 Egyérintő. Válogatott novellák; Magvető, Budapest, 1969 Mi van Verával?; Magvető, Budapest, 1970 Előadók, társszerzők. 1950–52; Magvető, Budapest, 1970 Egy ember álma; Magvető, Budapest, 1971 Mi az, öreg?; Magvető, Budapest, 1972 Tribünök árnyéka; Magvető, Budapest, 1974 (Magvető zsebkönyvtár) Fél hat felé; Magvető, Budapest, 1974 Zsámboky mozija. A családtag; Magvető, Budapest, 1975 Álom a színházról; Magvető, Budapest, 1977 Lány az uszodából; Magvető–Szépirodalmi, Budapest, 1977 (30 év) Arnold, a bálnavadász; Móra, Budapest, 1977 A trafik; Magvető, Budapest, 1979 (Rakéta regénytár) Szabadíts meg a gonosztól. Mándy Iván és Sándor Pál filmje; szerk. Hámori András; Magvető, Budapest, 1980 (Ötlettől a filmig) A bútorok; Magvető, Budapest, 1980 (Rakéta regénytár) Tájak, az én tájaim; Magvető, Budapest, 1981 Ha köztünk vagy, Holman Endre. Hangjátékok; Magvető, Budapest, 1981 A villamos; Magvető, Budapest, 1981 (Rakéta regénytár) Átkelés; Magvető, Budapest, 1983 Mit akarhat egy író?; vál., utószó Lengyel Balázs; Móra, Budapest, 1983 (Diákkönyvtár) Strandok, uszodák; Magvető, Budapest, 1984 (Rakéta regénytár) Magukra maradtak; Magvető, Budapest, 1986 (Rakéta regénytár) Önéletrajz. Novellák, rádiójátékok; Magvető, Budapest, 1989 Huzatban; Magvető, Budapest, 1992 Tépett füzetlapok. Válogatott novellák; vál., szerk. Domokos Mátyás; Századvég, Budapest, 1992 (Literatura) A pálya szélén; utószó Tarján Tamás; Magyar Hírlap–Maecenas, Budapest, 1993 (Heti klasszikusok) Budapesti legendák; Városháza, Budapest, 1994 (Az én Budapestem)
Posztumusz Harminc novella. A szerző válogatása életművéből; Trikolor–Intermix, Budapest–Nagyvárad, 1995 (Örökségünk) A légyvadász. Novellák; sajtó alá rend., szerk. Domokos Mátyás; Osiris, Budapest, 1996 (Osiris könyvtár Irodalom) A pálya elején. Az első novellák, 1942–1944; utószó Rónay László; Új Ember, Budapest, 1998 Francia kulcs / A huszonegyedik utca; Holnap, Budapest, 2000 (Mándy Iván művei) Novellák 1-3.; összeáll., szöveggond. Kiss Bori, Pádár Eszter; Palatinus, Budapest, 2003 (Mándy Iván művei) Boldog békeidők. Képes üdvözlőkártyák, 1890–1914; előszó Mándy Iván, képaláírások, utószó Gyökér István, szerk. Rappai Zsuzsa; Corvina, Budapest, 2004. Elbeszélések, kisregények; összeáll., szöveggond. Kiss Bori, Pádár Eszter; Palatinus, Budapest, 2004 (Mándy Iván művei) Regények; összeáll. Kiss Bori, Pádár Eszter; Palatinus, Budapest, 2005 (Mándy Iván művei) Hangjátékok; szöveggond. Ugrin Aranka, szerk., utószó Kopányi György; Palatinus, Budapest, 2007 (Mándy Iván művei) Drámák; Palatinus, Budapest, 2008 (Mándy Iván művei) Ma este Gizi énekel. Novellák és karcolatok; összegyűjt., sajtó alá rend., előszó Urbán László; Argumentum, Budapest, 2013 Mándy Iván válogatott levelezése; szerk., jegyz. Darvasi Ferenc; Magvető, Budapest, 2018 Ciklon. Válogatott novellák; szerk., tan. Darvasi Ferenc; Magvető, Budapest, 2018 "Szeretve tisztelt főcsatár". Mándy Iván válogatott levelezése; vál., sajtó alá rend., utószó, jegyz. Darvasi Ferenc; Magvető, Budapest, 2018 Sándor Pál: Régi idők focija. Mándy Iván A pálya szélén című műve alapján; összeáll., szerk. Márkus István; Csorba Győző Könyvtár, Pécs, 2019 (Könyvtármozi füzetek)
Mándy Iván művei (1984–1993) Mándy Iván művei; Magvető, Budapest, 1984–1993 Lélegzetvétel nélkül; 1984 Francia kulcs / A huszonegyedik utca / A pálya szélén. Regények; 1985 Mi az, öreg? / Zsámboky mozija / Régi idők mozija; 1986 Előadók, társszerzők / Mi van Verával? / Arnold, a bálnavadász; 1987 Egy ember álma / Álom a színházról / A locsolókocsi; 1988 A csőszház / Egy festő ifjúsága / Séta a ház körül / Ha köztünk vagy, Holman Endre; 1990 Csutak színre lép / Csutak és a szürke ló / Csutak a mikrofon előtt / Csutak és Gyáva Dezső; 1993
Filmjei Forgatókönyvíróként Csutak és a szürke ló Kézdi-Kovács Zsolttal (1962) Ketten haltak meg (1966) 7 kérdés a szerelemről (és 3 alkérdés) (1969) Sziget a szárazföldön (1968) Lányarcok tükörben (1972) Régi idők focija (1973) A locsolókocsi (1974) Csutak a mikrofon előtt (1977) Szabadíts meg a gonosztól (1979)
Színészként
Találkozás (1963) Szerelmesfilm (1970) Tűzoltó utca 25. (1973)
Díjai, elismerései Baumgarten-díj (1948) József Attila-díj (1969) Déry Tibor-díj (1985) Kossuth-díj (1988) Getz Corporation-díj (1991) Robert A. Pritzker magyar nyelvű életműdíja (1991) Budapest díszpolgára (1992) Az Év Könyve jutalom (1992) A Soros Alapítvány életműdíja (1992) Márai Sándor-díj (1996)
Származása +Mándy Iván családfájaMándy Iván(Budapest, 1918. dec. 23.–Budapest, 1995. okt. 6.)Apja:Mándy Gyula(Dunaföldvár, 1889. okt. 23.–Budapest, 1966. jún. 13.)hírlapíróApai nagyapja:Mándy Lajos(Mánd, 1859. febr. 15.–Budapest, 1921. dec. 8.)posta- és távirda-főfelügyelőApai nagyapai dédapja:Mándy GyörgyApai nagyapai dédanyja:Tarpai BorbálaApai nagyanyja:Reitter Celesztin(Dunaföldvár, 1864. febr. 6.–Budapest, 1914. okt. 11.)Apai nagyanyai dédapja:Reitter JózsefApai nagyanyai dédanyja:Erneszt ZsuzsannaAnyja:Alfay Ilona Mária(Tasnád, 1891. júl. 28.–Budapest, 1964. dec. 27.)Anyai nagyapja:dr. Alfay Zoltán Jenő(Tasnád, 1862. jan. 8.–Budapest, 1920. ápr. 2.)posta- és távirda-főigazgatóAnyai nagyapai dédapja:Alfai SámuelAnyai nagyapai dédanyja:Balogh AnnaAnyai nagyanyja:Koncz Karolina(Cegléd, 1870. szept. 7. – ?)Anyai nagyanyai dédapja:Koncz IstvánAnyai nagyanyai dédanyja:Kiss Lídia Jegyzetek
Ajánlott irodalom Mándy Iván 75 éves. Ajánló bibliográfia gyerekeknek; összeáll. Nagy Zoltánné; Megyei Könyvtár, Debrecen, 1993 Erdődy Edit: Mándy Iván. (Kortársaink). Budapest, Balassi, 1992, 111 p. Domokos Mátyás – Lengyel Balázs (szerk.): A pálya szélén. In memoriam Mándy Iván. Budapest, Nap, 1997, 342 p. Holmi, 1996/4. (Mándy-emlékszám) Hózsa Éva: A novella új neve, Fórum Könyvkiadó, 2003 Mándy és a kísértetek, in: Balassa Péter: Észjárások és formák, Budapest, Tankönyvkiadó Szabadíts meg a gonosztól. Mándy Iván és Sándor Pál filmje (ötlettől a filmig). Budapest, Magvető, 1980 Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó Budapest, 1999 Hózsa Éva: A novella új neve. Mándy Iván novelláinak tipológiája és szövegközi értelmezése; Forum, Újvidék, 2003 Sághy Miklós: A fény retorikája. A technikai képek szerepe Mándy Iván és Mészöly Miklós munkáiban; Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2009 (Tiszatáj könyvek) Darvasi Ferenc: Köztünk vagy. Beszélgetések Mándy Ivánról; Corvina, Budapest, 2015 "Egy ember álma". Tanulmányok és esszék Mándy Ivánról; szerk. Darvasi Ferenc; Ráció, Budapest, 2023 (Libra librorum) Csak hagyjanak békén. Mándy Iván élete és pályája; Osiris, Budapest, 2024 (Osiris irodalomtörténet. Monográfiák)
További információk
Mándy Iván profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján Mándy Iván szemüvege
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Márai Sándor-díjasok Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:1918-ban született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar autodidakták Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek