Pieter Boddaert (Middelburg, 1730 vagy 1733 – Utrecht, 1795. május 6.) holland orvos, biológus és ornitológus.

Boddaert az azonos nevű middelburgi jogász és költő, id. Pieter Boddaert (1694–1760) fiaként született Middelburgban. Az Utrechti Egyetemen szerzett diplomát 1764-ben, majd ott a természetismeret előadója lett. Tizennégy levele maradt fent a Carl von Linnével folytatott levelezéséből, az 1768 és 1775 közti időszakból. Egyik barátja volt Albert Schlosser, akinek ő írta le a természettudományos különlegességekből álló gyűjteményét. 1783-ban azonosító kulcsot készített Edmé-Louis Daubenton rézmetszetes ábráihoz, tudományos nevekkel is ellátva az egyes metszeteket. Miután sok esetben az általa ajánlott elnevezés volt az adott faj első tudományos neve, ezek egy része használatban maradt.

1771-ben a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjává választották.A Leopoldina tagkönyvtára

1785-ben jelentette meg Elenchus Animalium című könyvét, amelyben először alkalmazott binomiális elnevezéseket számos emlősfajra, köztük a kvaggára és a tarpánra.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hendrik Engel, Pieter Smit, A.P.M. Sanders, J. P. F. Van der Veer: Hendrik Engel's Alphabetical List of Dutch Zoological Cabinets and Menageries. 2. Auflage. Editions Rodopi B.V., St. Amsterdam 1986, (dwc.knaw.nl [PDF]). Peter Simon Pallas: Spicilegia zoologica: quibus novae imprimis et obscurae animalium species iconibus, descriptionibus atque commentariis illustrantur. Faszikel 8. Gottl. August. Lange, Berlin 1770 (biodiversitylibrary.org). Ulrich Jasper Seetzen: Ophiologische Fragmente. In: Zoologisches Archiv. Band 2, 1796, S. 49–74 (reader.digitale-sammlungen.de). BHL Elenchus Animalium online Volume 1

Kategória:Az 1730-as években született személyek Kategória:1795-ben elhunyt személyek Kategória:Holland tudósok Kategória:Holland orvosok Kategória:Holland zoológusok Kategória:Holland ornitológusok Kategória:Az Utrechti Egyetem hallgatói Kategória:Az Utrechti Egyetem oktatói Kategória:A Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjai Kategória:Szakírók