A Debreceni Labdarúgó Akadémia (rövid nevén: DLA) egy 2010-ben létrejött labdarúgó utánpótlás-nevelő egyesület Debrecenben. Az akadémiának három tulajdonosa van: a DVSC Futballszervező Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem.

Céljai A Debreceni Labdarúgó Akadémiának arra törekszik, hogy régiójának futballközpontja legyen, minél nagyobb merítési bázissal rendelkezzen, a határon túli magyar gyerekeket is betervezve. A debreceni labdarúgás bázisának további szélesítését szolgálja a DLA és a DVSC Futball Szervező Zrt. által elindított alközponti program, melynek keretében kisebb, lehetőség szerint határ menti városokkal, településekkel az utánpótlás képzés fejlesztésére irányuló, jogi keretek közé foglalt együttműködést alakítanak ki. Ilyen, a magas szintű tehetséggondozást segítő szorosabb együttműködés jött létre Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Nyíradony, Tarpa község és Csenger város labdarúgó sportszervezeteivel, illetve Tiszaújváros és Szarvas csapataival. A közös munka súlyát jelzi, hogy a megállapodásokat Debrecen város és az alközponti települések polgármesterei is minden esetben aláírásukkal szentesítették.

A létesítmény Az edzőközpont Debrecen-Pallagon, a Debreceni Egyetem által biztosított 13 hektár méretű területen helyezkedik el. A közel kétezer négyzetméter alapterületű létesítmény alapkövét 2012. március közepén rakták le, majd bő egy évvel később, 2013. április 27-én ünnepélyes keretek között adták át. A beruházás összköltsége 1,4 milliárd forint volt, melyből a város 300, a DVSC Futballszervező Zrt. 150 millió forintot vállalt, a fennmaradó összeget pedig a társasági adó felajánlásokból fedezték.

Infrastruktúra 8 db 105x68 m méretű füves – közte 1 db centerpálya 1 db 105x68 m méretű műfüves pálya 4 db 30x40 m játékterű műfüves pálya 1 db 40x68 m méretű műfüves technikai tesztpálya 1 db 70x60m műfüves pálya, mely a téli hónapokban befedhető lesz 100 férőhelyes parkoló kétszintes öltözőépület és klubház kialakítása 12 öltöző (22 m²/öltöző) + zuhanyzók 1 öltöző (50 m²) + kiszolgáló helyiségek adminisztrációs helyiségek (2 iroda és titkárság), büfé várótér szülők részére épületgépészeti és karbantartó helyiségek előadóterem kondicionáló terem, terasz edzői öltözők (2 db) edzői és technikai vezetői irodák (3 db)

Adatok Teljes név: Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Zrt. Törzstőke: 9 millió forint Megalakulás időpontja: 2010. július 7. Alapkő letétel: 2012. március 19. Elkészült: 2013. április 27. Építési költség: 1,4 milliárd forint Pályák felületének nagysága: 21 000 m² Épület alapterület: 1 900 m² Ügyvezető: Herczeg András Technikai vezető: Vadicska Zsolt

További információk A Debreceni Labdarúgó Akadémia hivatalos honlapja

Források

Debreceni Labdarúgó Akadémia

Kategória:Sportszervezetek Kategória:Debrecen sportélete