A junior sakk-Európa-bajnokság a 20 évesnél fiatalabb sakkozók számára 1970 és 2002 között évenként megrendezett verseny. Előzménye az 1962-től Groningenben megrendezett Niemeyer-verseny volt, amely nemhivatalos junior Európa-bajnokságnak tekinthető.
A FIDE 1970-es kongresszusán határozott úgy, hogy hivatalosan létrehozza a junior Európa-bajnokság versenyét, gyakorlatilag adoptálva a Niemeyer-versenyt. A lányok számára 1977/78-tól rendezték meg, eleinte a fiúk versenyétől eltérő helyszíneken, majd 1997-től egy időben és egy helyen zajlottak a versenyek.
A versenyen azok vehettek részt, akik a verseny évének január 1-én még nem töltötték be a 20. életévüket. A versenyt svájci rendszerben, általában 11 fordulóval rendezték.
A magyarok szép eredményeket értek el, a fiúk 4 arany, 3 ezüst és 1 bronzérmet, a lányok 2 arany és 2 ezüstérmet szereztek.
A magyar helyezések: A fiúk versenyében 1. helyezettek: 1969/70 – Adorján András 1970/71 – Ribli Zoltán 1971/72 – Sax Gyula 2000 – Horváth Ádám 2. helyezettek: 1967/68 – Adorján András (Anatolij Karpov mögött) 1973/74 – Pintér József 1974/75 – Székely Péter 3. helyezettek: 1968/69 – Ribli Zoltán
A lányok versenyében 1. helyezettek: 1984 – Mádl Ildikó 1986 – Mádl Ildikó 2. helyezettek: 1977 – Kas Rita 1979 – Kovács Márta
Bajnokok
! | Év ! | Helyszín ! | Fiú győztes ! | Helyszín ! | Lány győztes |- !colspan=5; align=center |Niemeyer-verseny |- | 1962/1963 || Groningen, Hollandia || Coenraad Zuidema || || |- | 1963/1964 || Groningen, Hollandia || Robert Gijsbertus Hartoch || || |- | 1964/1965 || Groningen, Hollandia || Robert Hübner|| || |- | 1965/1966 || Groningen, Hollandia || Hans Ree|| || |- | 1966/1967 || Groningen, Hollandia || Mihail Steinberg|| || |- | 1967/1968 || Groningen, Hollandia || Anatolij Karpov|| || |- | 1968/1969 || Groningen, Hollandia || Karl-Heinz Siegfried Maeder || || |- | 1969/1970 || Groningen, Hollandia || Adorján András|| || |- | 1970/1971 || Groningen, Hollandia || Ribli Zoltán || || |- !colspan=5; align=center |Junior sakk-Európa-bajnokság |- | 1971/1972 || Groningen, Hollandia || Sax Gyula || || |- | 1972/1973 || Groningen, Hollandia || Oleg Romanyisin || || |- | 1973/1974 || Groningen, Hollandia || Szergej Makaricsev || || |- | 1974/1975 || Groningen, Hollandia || John Nunn || || |- | 1975/1976 || Groningen, Hollandia || Alekszander Kocsijev || || |- | 1976/1977 || Groningen, Hollandia || Ľubomír Ftáčnik1976-ban a versenyt együtt rendezték meg a Junior sakkvilágbajnoksággal. Az eseményt az amerikai Mark Diesen nyerte, Ľubomír Ftáčnik második helyezettként a legjobb európai lett. || || |- | 1977/1978 || Groningen, Hollandia || Shaun Taulbut || Újvidék, Jugoszlávia || Bożena Sikora |- | 1978/1979 || Groningen, Hollandia || John van der Wiel || Nagykikinda, Jugoszlávia || Nana Ioszeliani |- | 1979/1980 || Groningen, Hollandia || Alekszandr Csernyin || Kula, Törökország || Nana Ioszeliani |- | 1980/1981 || Groningen, Hollandia || Ralf Åkesson || Zenta, Jugoszlávia || Agnieszka Brustman |- | 1981/1982 || Groningen, Hollandia || Curt Hansen || Panonia, Jugoszlávia || Elena Sztupina |- | 1982/1983 || Groningen, Hollandia || Jaan Elveszt || || |- | 1983/1984 || Groningen, Hollandia || Valerij Szalov || || |- | 1984/1985 || Groningen, Hollandia || Ferdinand Hellers || Katowice, Lengyelország || Mádl Ildikó |- | 1985/1986 || Groningen, Hollandia || Alekszandr Khalifman || || |- | 1986/1987 || Groningen, Hollandia || Vaszilij Ivancsuk || Herkulesfürdő, Romania || Mádl Ildikó |- | 1987/1988 || Arnhem, Hollandia || Borisz Gelfand|| || |- | 1988/1989 || Arnhem, Hollandia || Alekszej Drejev || nem rendezték meg || |- | 1989/1990 || Arnhem, Hollandia || Grigorij Serper || Dębica, Lengyelország || Szvetlana Matvejeva |- | 1990/1991 || Arnhem, Hollandia || Rune Djurhuus || || |- | 1991/1992 || Aalborg, Hollandia || Alekszander Delcsev || || |- | 1992 || Sas van Gent, Hollandia || Alekszej Alekszandrov|| Hradec Králové, Csehszlovákia || Nino Khurtsidze |- | 1993 || Vejen, Dánia || Vladiszlav Borovikov || Svitavy, Csehország || Ilaha Kadimova |- | 1994 || nem rendezték meg || || Svitavy, Csehország || Silvia Alekszijeva |- | 1995 || Holon, Izrael || Jurij Shulman || Zánka, Magyarország || Marija Velcseva |- | 1996 || Siófok, Magyarország || Andrej Sarijazdanov || Tapolca, Magyarország || Maja Lomineisvili |- | 1997 || Tallinn, Észtország || Dimitri Tyomkin || Tallinn, Észtország || Sofiko Tkeshelashvili |- | 1998 || Jereván, Örményország || Levon Aronján || Jereván, Örményország || Sofiko Tkeshelashvili |- | 1999 || Niforeika, Görögország || Dennis de Vreught || Niforeika, Görögország || Regina Pokorna |- | 2000 || Avilés, Spanyolország || Horváth Ádám || Avilés, Spanyolország || Jovanka Houska |- | 2001 || Rion, Görögország || Zviad Izoria || Rion, Görögország || Iweta Radziewicz |- | 2002 || Baku, Azerbajdzsán || Zviad Izoria || Baku, Azerbajdzsán || Zeinab Mamedzsarova
Jegyzetek
Források Junior fiúk Junior lányok
Kapcsolódó szócikkek Ifjúsági sakk-Európa-bajnokság Ifjúsági sakkvilágbajnokság Junior sakkvilágbajnokság
Kategória:Sakkversenyek Kategória:Ifjúsági sportrendezvények