Keylor Antonio Navas Gamboa (San Isidro, 1986. december 15. –) Costa Rica-i válogatott labdarúgó, a Pumas UNAM játékosa.

Pályafutása Saprissa Navas 2005. november 6-án debütált a Deportivo Saprissa gárdájában egy Deportiva Carmelita elleni bajnokin. Hamar feltűnt tehetsége, gyakran kivédte az ellenfelek "szemét" is. Az utolsó két idényében ő volt a csapat első számú hálóőre. Összesen 6 Costa Rica-i bajnoki címet nyert és 2005-ben elhódította a CONCACAF-bajnokok ligája trófeáját is. Navas része volt a 2005-ös FIFA-klubvilágbajnokságon az egészen a 3. helyig menetelő keretnek is.

Albacete 2010 júliusában aláírt a spanyol másodosztályban, egykor Diego Costát is foglalkoztató Albacetebe. Első, egyben utolsó szezonjában a 42 meccsből 36-on kapott lehetőséget, azonban az egyesület az utolsó helyen végzett a tabellán.

Levante A 2011–12-es bajnokságban egy évre a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő Levante UD-be került kölcsönbe. 2012. május 13-án az utolsó fordulóban kapott lehetőséget, amelyen 3–0-ra legyőzték az Athletic Bilbao csapatát, ezzel a Levante történelme során először indulási jogot szerzett az Európa-ligába. 2012 júliusában csatlakozott végleg az egyesülethez, ahol 3 évre írt alá.

A 2013–14-es szezonra Gustavo Munúa távozása után Navas lett az első számú kapus. 39 találkozóból 36-on ő védett. 2014 márciusában megkapta a "hónap La Liga játékosa" címet, ezzel ő lett az első kapus kiérdemelte ezt az elismerést.

Real Madrid 2014. augusztus 3-án a világ egyik legerősebb klubja, a Real Madrid CF igazolta le 10 millió euróért. Itt többnyire csere volt, amíg Iker Casillas 2015 nyarán eligazolt a csapattól. Ezután átvette a "karmesteri pálcát", és minden mérkőzésen kezdő volt. A 2015–16-os UEFA-bajnokok ligája csoportköréből 4 meccs után továbbjutottak. A 2016–17-es idényben a Real Madrid lett a bajnok, ezenkívül a 2016–17-es Bajnokok Ligája kiírásban a döntőig menetelek, amelyet végül az olasz Juventus ellen 4–1 arányban el is hódítottak.

A 2018–19-es évadban a fiatal belga tehetséggel, Thibaut Courtois-val kellett versenyeznie az első számú kapus posztjáért.

Paris Saint-Germain 2019. szeptember 2-án 4 évre, 2023 júniusáig aláírt a francia sikercsapathoz, a Paris Saint-Germain FC-hez, amely üzlet keretében a párizsiak kölcsönbe átadták Alphonse Aréolát a királyiaknak, ezzel ő lett az első Costa Rica-i labdarúgó a klubnál. 12 nappal később debütált a Ligue 1-ben egy sima 1–0-s győzelem során az RC Strasbourg ellen. 2020. július 24-én ő védett végig a Saint-Étienne elleni, végül megnyert francia kupa döntőjében. Július 31-én a Lyon elleni ligakupa döntőben büntetőkkel 6–5-re nyert a PSG, Navas pedig egy 11-est kivédett. Ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában Navas a PSG-vel a döntőig menetelt.

Kölcsönből visszatérve bekerült a klub 2023–24-es UEFA-bajnokok ligája keretébe, miután visszautasította a szaúdi el-Hilál ajánlatát. 2024. május 11-én bejelentette, hogy a szezon végén távozik a klubtól.

Nottingham Forest 2023. január 31-én a Nottingham Forest kölcsönbe vette a szezon végéig.PL: Navas a Nottinghamhez került kölcsönbe – hivatalos Február 5-én debütált a Leeds United ellen 1–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen és a mérkőzés játékosának választották meg.

Newell’s Old Boys 2025. január 21-én aláírt az argentin Newell’s Old Boys csapatához.

Pumas UNAM 2025. július 22-én egyéves zserződést írt alá a Pumas csapatával.Navas joins Liga MX side Pumas from Newell's on 1-year deal

A válogatottban Nagy szerepe volt abban, hogy hazája válogatottja kijutott a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságra. Itt Costa Rica a legjobb 8 közé is eljutott, Keylor pedig a torna egyik legjobb kapusa lett.

2024. március 26-án lépett utoljára pályára a válogatottban Argentína elleni barátságos mérkőzésen. 2024. május 23-án bejelentette, hogy visszavonul a nemzeti csapattól.

Statisztika Klubokban 2024. május 19-én frissítve. KlubSzezonLigaKupaEurópaEgyébÖsszesenBajnokságGólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólSaprissa 2005–06Primera División20—00—20 2006–0730—00—30 2007–08150—00—150 2008–09260—50—310 2009–10270—40—310Összesen730009000820Albacete2010–11Segunda División36000——360Összesen360000000360Levante (kölcsönben)2011–12La Liga1050——60 Levante2012–139040120—2502013–1437020——390Összesen47011012000700Real Madrid2014–15La Liga603020001102015–1634000110—4502016–1727000120204102017–1827010110504402018–19100703010210Összesen1040110390801620Paris Saint-Germain2019–20Ligue 12103090203502020–2129030120104502021–222101030102602022–2300200000202023–244020000060Összesen750110240401140Nottingham Forest (kölcsön)2022–23Premier League170———170Összesen170000000170Karrier összesen35203308401204810

A válogatottban ÉvMérkőzésGól200820200914020105020111102012100201380201410020154020165020177020181002019502020102021802022100202320202420Összesen1140

Sikerei, díjai

Klubokban Saprissa Costa Rica-i bajnok: 2005–06, 2006–07, 2007 (Apertura), 2008 (Clausura), 2008 (Apertura), 2010 (Clausura) CONCACAF-bajnokok ligája: 2005 Real Madrid Spanyol bajnok: 2016–17 Spanyol szuperkupa: 2017 UEFA-bajnokok ligája: 2015–16, 2016–17, 2017–18 UEFA-szuperkupa: 2014, 2017 FIFA-klubvilágbajnokság: 2014, 2016, 2017, 2018 Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2019–20, 2021–22, 2023–24 Francia kupa: 2019–20, 2020–21, 2023–24 Francia ligakupa: 2019–20

Egyéni UEFA-bajnokok ligája: az idény legjobb kapusa: 2018

Fordítás

Jegyzetek

Források

Kategória:Costa Rica-i labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:1986-ban született személyek Kategória:A Saprissa labdarúgói Kategória:Az Albacete Balompié labdarúgói Kategória:A Levante UD labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Nottingham Forest labdarúgói Kategória:A Newell's Old Boys labdarúgói Kategória:Az UNAM Pumas labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek