A Frédi, a csempész-rendész (eredeti cím: The Man Called Flintstone) 1966-ban bemutatott, mára klasszikussá vált amerikai rajzfilm, amely a Frédi és Béni című televíziós rajzfilmsorozata alapján készült. Az animációs játékfilm rendezői és producerei Joseph Barbera és William Hanna. A forgatókönyet Harvey Bullock és R.S. Allen írta, a zenéjét Ted Nichols és Marty Paich szerezte. A mozifilm a Hanna-Barbera gyártásában készült, a Columbia Pictures forgalmazásában jelent meg. Műfaja akciófilm, bűnügyi film, filmmusical, filmvígjáték, kalandfilm és kémfilm.
Amerikában 1966 augusztus 3-án mutatták be a mozikban. Magyarországon két szinkronos változat is készült belőle, amelyekből az elsőt 1978. június 18-án vetítették le az MTV1-en, a másodikat 2006 júniusában vetítették le a Cartoon Network-ön a televízióban. A Magyar Televízió által készült magyar szinkronnal 1993 elején a ZOOM Kft. forgalmazásában VHS-en adták ki, majd 2008-ban DVD-n is a Cartoon Network által készült magyar szinkronnal együtt.
Cselekmény
Szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang 1. magyar változat(MTV1, 1978) 2. magyar változat(Cartoon Network, 2006) Kovakövi Frédi Alan ReedHenry Corden (ének) Csákányi László Papp János Sóderi Simon Paul Fress Kavicsi Béni Mel Blanc Márkus László Mikó István Dínó Szuhay Balázs Szokol Péter Kovakövi Vilma Jean Vander Pyl Psota Irén Für Anikó Kovakövi Enikő Borbás Gabi Biró Anikó Kavicsi Irma Gerry Johnson Váradi Hédi Pogány Judit Zöldfejű keselyű / Tripla X Paul Fress Agárdy Gábor Besenczi Árpád Bobo Domahidy László Vass Gábor Mario Bujtor István Faragó András Sziklai Szilárd Harvey Korman Horváth Tivadar Tahi Tóth László Ali Körmendi János Lippai László Utcai kereskedő Maros Gábor Gruber Hugó Lola June Foray Faragó Vera Peller Anna Roberta Janet Waldo Esztergályos Cecília Tóth Auguszta Utaskísérő nő Borbás Gabi Keönch Anna Szőke hajú nő Kavicsi Benőke nem szólal meg Kutya Kis orrszarvú Kőrendi ház elnöke Mel Blanc Képessy József Versényi László Reptéri hangosbemondó Elekes Pál Beratin Gábor Emelő teknős Fehér Péter Taxis Szatmári István Helikopter pilóta Kautzky József Katona Zoltán Liftfelhúzó szaki rowspan="3" Rudas István Pirítós kenyeret rendelt vendég Szabó Ottó Hangosbemondó Hegedüs Miklós Mérleg daru Mel Blanc Hlatky László Fényképező kőharkály Vay Ilus Idős hölgy Jean Vander Pyl Várnagy Katalin Kis baba Borbás Gabi Szokol Péter Mikro barázdabillegető Don Messick Szuhay Balázs Marcanka Katona Zoltán Hoppy Maros Gábor Dr. Sírkövi Horváth Gyula Bardóczy Attila Állatorvos John Stephenson Győrffy György Kardos Gábor Poggyászkezelő Cs. Németh Lajos Hapkő Zizike rowspan="3" Borbás Gabi Juhász Réka Ms. Dolly Benkő Márta Vörös hajú nő Fekete Linda Nővérek Janet WaldoJean Vander PylGerry Johnson Borbás GabiBenkő Márta Juhász RékaKeönch Anna Pilóta rowspan="3" Horváth Pál Kapácsy Miklós Másodpilóta Pataky Imre Fehér Péter Rádióbemondó Végvári Tamás Láng Balázs Sebészek Paul FressJohn Stephenson? Hlatky LászlóGyenge ÁrpádKautzky JózsefRaksányi Gellért Versényi LászlóRudas IstvánKatona ZoltánSzokol Péter Énekhangok Henry Corden Csákányi László Papp János Mel Blanc Márkus László Mikó István Leo DeLyon Keres Emil Csuha Lajos Louis Prima Jean Vander Pyl Fenyvesi Gabi Béres PálMericske Nikoletta
Betétdalok Magyar Angol Dal Előadó Dal Előadó 1978 2006 Ez Frédi, ez ő Horváth TivadarKeres EmilFenyvesi Gabi Béres PálCsuha LajosMericske Nikoletta The Man Called Flintstone A csodakém Csákányi LászlóHorváth TivadarKeres Emil Csuha LajosPapp János Spy Type Guy Paul Fress? Bajnok pár Csákányi LászlóMárkus LászlóHorváth TivadarKeres Emil Papp JánosMikó István Team Mates Henry CordenMel Blanc Csinos pár Keres Emil Csuha Lajos The Happy Sounds of Pareé Leo DeLyon Pensate Amore Pensate Amore Louis Prima Ipec-pipec, Ingusz-grinsz Fenyvesi Gabi Mericske Nikoletta Tickle Toddle Jean Vander Pyl Majd, ha én nagy leszek Someday When I Am Grown Up Ez Frédi, ez ő (végefőcím) Horváth TivadarKeres Emil Béres PálCsuha Lajos The Man Called Flintstone (End title)
Televíziós megjelenések
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1966 filmjei Csempeszrendesz Kategória:Amerikai animációs filmek Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai családi filmek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Amerikai musicalfilmek Kategória:Columbia Pictures-filmek Kategória:Amerikai kémfilmek Kategória:Hanna-Barbera filmek Kategória:Televíziós sorozaton alapuló filmek