Alexandriai Szent Kelemen

Alexandriai Kelemen vagy hagyományos egyházi nevén Alexandriai Szent Kelemen (), teljes római nevén Titus Flavius Clemens (150 körül – 215 körül) görög nyelvű ókeresztény teológus, apologéta, exegeta, filozófiai műveltségű egyházi író és valószínűleg presbiter volt. Az alexandriai keresztény műveltség egyik első nagy alakja, Órigenész előtt az alexandriai teológiai hagyomány legfontosabb képviselője. A patrisztikai irodalom rendszerint az egyházatyák közé sorolja, bár a római katolikus patrisztikában kultuszának bonyolult története és néhány vitatott tanítása miatt olykor inkább „egyházi íróként” tárgyalják.

Kelemen jelentősége abban áll, hogy a keresztény hitet a hellén műveltség, a görög filozófia, a bibliaértelmezés és a lelki élet nyelvén próbálta összefoglalni. Nem egyszerűen „filozófus keresztény” volt, hanem olyan szerző, aki szerint a görög filozófia – megfelelő kritikával és a kinyilatkoztatás alá rendelve – előkészítheti az embert Krisztus, az isteni Logosz befogadására. Három legfontosabb fennmaradt műve a Protreptikosz („Buzdítás”), a Paidagógosz („A Nevelő”) és a Stromateisz („Szőnyegek” vagy „Szövedékek”). Ezeket a későbbi értelmezés gyakran lelki-szellemi út három állomásaként olvassa: a megtérésre hívás, a keresztény erkölcsi nevelés és az érettebb teológiai megismerés fokozataiként.

Kelemen a gnoszticizmus korában élt, de saját „gnózis”-fogalma nem azonos a gnosztikus irányzatok tanításával. A „gnózis” nála a hitből kiinduló, a szeretetben és az erényes életben kiteljesedő keresztény istenismeretet jelenti. Ezért egyszerre volt a gnosztikus tanok bírálója és a „keresztény gnózis” egyik első nagy megfogalmazója.

Neve és azonosítása

Az ókori forrásokban Kelemen többféle névformában szerepel. Euszebiosz Egyháztörténete szerint teljes neve Titus Flavius Clemens volt.Euszebiosz: Historia ecclesiastica, 6,13,1. E név római polgárjogi háttérre utalhat, de ebből nem következik biztosan, hogy családja előkelő római eredetű lett volna. A későbbi keresztény irodalom „alexandriai” jelzővel különböztette meg Római Kelementől. A korai hagyományban olykor ho Strómateusz, vagyis „a Sztrómata szerzője” megjelöléssel is utaltak rá.

A „Szent Kelemen” név a keleti és nyugati keresztény hagyomány régi tiszteletét tükrözi. A római katolikus liturgikus naptárban és a római martyrologiumban azonban helyzete nem azonos a legtöbb klasszikus egyházatyáéval. A kora újkori római martyrologiumi revíziók során nevét kihagyták a hivatalos naptárból; ennek okaként a források életének kevésbé ismert voltát, a biztosan igazolható nyilvános kultusz hiányát és egyes tanításainak vitatott voltát említik. Ez nem jelenti azt, hogy teológiai jelentőségét a katolikus hagyomány elutasítaná: XVI. Benedek pápa 2007-ben Kelemenről mint a hit és értelem párbeszédének egyik korai nagy keresztény képviselőjéről beszélt.

Élete

Származása és megtérése

Kelemen életéről kevés biztos adat maradt fenn. Születési idejét rendszerint 150 körülre teszik. Szülőhelye vitatott: Epiphaniosz korában két hagyomány élt, az egyik Athént, a másik Alexandriát jelölte meg. A modern szakirodalomban gyakori az athéni eredet valószínűsítése, de a kérdés nem dönthető el bizonyosan.

Kelemen minden jel szerint keresztény hitre tért felnőtt művelt ember volt. Művei azt mutatják, hogy jól ismerte a görög költőket, filozófusokat, vallási hagyományokat és misztériumkultuszokat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy személyesen beavatott lett volna minden ilyen kultuszba, de kétségtelen, hogy a késő hellenisztikus műveltség teljes eszköztárát felhasználta keresztény apologetikájában.

A Stromateisz elején Kelemen saját tanítói útjáról is beszél. Úgy mutatja be magát, mint aki több vidéken keresett keresztény mestereket: Görögországban, Dél-Itáliában, Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban. Végül Alexandriában talált rá arra a tanítóra, akiben „megnyugodott”; Euszebiosz ezt a tanítót Pantenusszal azonosította.Euszebiosz: Historia ecclesiastica, 5,11,2; 6,13,2.

Alexandria és a „kateketikai iskola” kérdése

Alexandria a 2. században a Római Birodalom egyik legfontosabb kulturális és kereskedelmi központja volt. A városban görög, egyiptomi, zsidó és római hagyományok találkoztak; itt működött az antik tudományosság egyik legjelentősebb könyvtári és iskolai közege, és itt élt Alexandriai Philón zsidó filozófiai öröksége is. Nem meglepő, hogy a keresztény gondolkodás is korán magas szintű intellektuális formát öltött ebben a környezetben.

A hagyomány szerint Kelemen Pantenus után az alexandriai keresztény iskola vezetője lett, és tanítványai között volt Órigenész is.Euszebiosz: Historia ecclesiastica, 6,6; 6,13,2. A modern történetírás ezt óvatosabban fogalmazza meg. Valószínű, hogy Alexandriában több keresztény tanító működött, és Kelemen oktatói tevékenysége inkább egy filozófiai-tanítói körhöz hasonlíthatott, mint későbbi értelemben vett hivatalos teológiai főiskolához. Órigenész és Kelemen szellemi rokonsága nyilvánvaló, de az, hogy Órigenész közvetlenül Kelemen tanítványa lett volna, nem minden kutató szerint bizonyítható.

Kelemen papságáról is óvatosan kell beszélni. Euszebiosz és Sándor jeruzsálemi püspök levelei „presbiterként” említik vagy presbiterként értelmezhető személyre utalnak; püspökségéről azonban nincs megbízható ókori adat. A magyar szócikk korábbi állítása, amely szerint „a püspökségig vitte”, ezért nem tekinthető biztosnak.

A severusi üldözés és utolsó évei

Septimius Severus uralkodása alatt, 202–203 körül keresztényellenes üldözés érte Egyiptomot. Ekkor Kelemen elhagyta Alexandriát, és valószínűleg nem tért vissza oda. Euszebiosz megőrzött egy Sándor jeruzsálemi püspök által az antiochiai egyháznak küldött levelet, amelyben Sándor egy „áldott presbiterként” említett Kelement bíz meg a levél továbbításával. A legtöbb értelmezés szerint ez a személy Alexandriai Kelemen lehetett.Euszebiosz: Historia ecclesiastica, 6,11,6; 6,14,8–9.

Sándor jeruzsálemi püspök később Órigenészhez írt levelében Pantenust és „szent Kelement” már elhunyt mestereik között említi. Mivel ez a levél valószínűleg 215 vagy 216 körül keletkezett, Kelemen halálát rendszerint 215 körülre teszik. Halálának helye bizonytalan: a hagyományban Kappadókia, Palesztina vagy általánosabban a keleti tartományok szerepelnek.

Művei

Kelemen művei nem rendszeres dogmatikai traktátusok. Stílusa gyakran asszociatív, idézetekkel, kitérőkkel, irodalmi példákkal és bibliai allegóriákkal teli. Ez a modern olvasó számára rendezetlennek tűnhet, de Kelemen tudatosan is alkalmazta a „szövedék” vagy „sokszínű kert” módszerét: nem egyszerű tananyagot, hanem lelki-szellemi útmutatást kívánt adni különböző felkészültségű olvasóknak.

Mű Görög cím Műfaj és fő téma Fennmaradás Buzdítás a görögökhöz Protreptikosz prosz Hellénasz apologetikus és missziós buzdítás a megtérésre teljes egészében fennmaradt A Nevelő Paidagógosz Krisztus mint nevelő; keresztény erkölcsi élet teljes egészében fennmaradt Szőnyegek / Szövedékek Stromateisz hit, filozófia, keresztény gnózis, exegézis nagyobbrészt fennmaradt Melyik gazdag üdvözül? Tisz ho szózomenosz plúsziosz? homiletikus magyarázat Mk 10,17–31 alapján szinte teljes egészében fennmaradt Vázlatok Hypotypóseis bibliai kommentár és teológiai-exegetikai jegyzetek elveszett; töredékek és későbbi kivonatok Prófétai kivonatok Eklogai prophetikai exegetikai jegyzetek töredékesen, kézirati hagyományban Kivonatok Theodotoszból Excerpta ex Theodoto valentinianus gnosztikus anyagok kivonata és kommentárja fennmaradt, értelmezése vitatott

Protreptikosz

A Protreptikosz a görög műveltségű nem keresztény olvasókhoz szóló buzdító mű. Kelemen a görög mítoszokat, kultuszokat és filozófiai elképzeléseket bírálja, de nem egyszerűen elutasító hangon. A mű célja annak bemutatása, hogy az ember végső célja nem a mítoszok sokistenhite, hanem Krisztus, az isteni Logosz meghallása. Kelemen a megtérést zenei és nevelési képekkel írja le: Krisztus az új ének, aki az embert a valódi igazságra hívja.

A mű fontos forrás a görög vallás késő antik keresztény értelmezéséhez is, mert Kelemen sok mitológiai, kultikus és irodalmi adatot idéz. Ezeket azonban apologetikai céllal használja, ezért történeti forrásként mindig a mű vitairati jellegének figyelembevételével kell olvasni.

Paidagógosz

A Paidagógosz a már megkeresztelt keresztényekhez fordul. Címe a görög paidagógosz szóra utal, amely eredetileg a gyermek nevelésével megbízott kísérőt jelentette. Kelemen értelmezésében Krisztus maga a nevelő: nem pusztán tanokat közöl, hanem az egész embert formálja.

A mű első könyve a Logosz pedagógiáját mutatja be, a második és harmadik könyv pedig a keresztény mindennapi élet kérdéseit tárgyalja: étkezést, öltözködést, beszédet, alvást, társas érintkezést, házasságot, vagyont és önfegyelmet. Kelemen erkölcstana sok ponton rokon a sztoikus etikával, de nála az észszerű és mértékletes élet végső mércéje nem az önmagában vett természet, hanem Krisztus, a Logosz.

Stromateisz

A Stromateisz Kelemen legösszetettebb és legfontosabb fennmaradt műve. A cím jelentése „szőnyegek”, „szőttesek” vagy „szövedékek”, ami a mű szándékosan sokrétű felépítésére utal. A könyvek nem lineáris dogmatikai rendben haladnak, hanem idézetek, magyarázatok, viták, filozófiai és bibliai érvek hálózatát alkotják.

A mű fő témái közé tartozik a hit és tudás viszonya, a görög filozófia keresztény értékelése, a gnosztikus irányzatok bírálata, a Szentírás értelmezése, a keresztény tökéletesség, az erények és az Istenhez való hasonulás. Kelemen szerint a hit nem az értelem ellentéte, hanem az igazi istenismeret alapja. A keresztény „gnosztikus” nem titkos mítoszok birtokosa, hanem olyan hívő, akinek ismerete szeretetté, imádsággá és erényes életté válik.

Melyik gazdag üdvözül?

A Quis dives salvetur? – görög címén Tisz ho szózomenosz plúsziosz? – Márk evangéliuma 10,17–31, vagyis a gazdag ifjú története alapján írt homiletikus mű. Kelemen nem azt állítja, hogy a vagyon önmagában rossz volna, hanem azt, hogy az ember lelki kötődése és a vagyon használata dönti el erkölcsi jelentőségét. A gazdag ember akkor üdvözülhet, ha vagyonát nem bálványként birtokolja, hanem felebaráti szeretetben és felelősséggel használja.

A mű végén olvasható az apostol Jánosnak tulajdonított elbeszélés a megtért, majd elbukott, végül visszanyert fiatalemberről. Ez a történet a korai keresztény lelkipásztori irodalom egyik legismertebb példája.

Hypotypóseis, Excerpta és Eclogae

A Hypotypóseis Kelemen elveszett exegetikai műve volt. Euszebiosz szerint az Ó- és Újszövetség több részéhez fűzött magyarázatokat tartalmazott, és olyan írásokra is kitért, amelyeket később nem minden egyház sorolt a kánoni könyvek közé, például Barnabás levelére vagy Péter apokalipszisére.Euszebiosz: Historia ecclesiastica, 6,14,1–4.

A mű teljes szövege elveszett, de töredékei több ókori és középkori szerzőnél fennmaradtak. A legjelentősebb latin kivonatot Cassiodorus közvetítésével az Adumbrationes őrizte meg. A Hypotypóseis, az Adumbrationes, az Excerpta ex Theodoto és az Eclogae propheticae nem pusztán mellékes vagy másodlagos anyagok, hanem Kelemen teológiai spekulációjának fontos tanúi, ezért a Kelemen-kutatásban külön figyelmet érdemelnek.

Az Excerpta ex Theodoto valentinianus gnosztikus anyagokat tartalmazó kivonatgyűjtemény. Nem mindig egyértelmű, hogy Kelemen hol idéz, hol kommentál, és hol fogad el vagy utasít el egy állítást. Emiatt ezek a szövegek különösen nehezen használhatók Kelemen saját nézeteinek rekonstruálására.

Tanítása és gondolkodása

Hit, tudás és „igazi gnózis”