A portugál állam történelme a kora középkorra nyúlik vissza. A mai Portugália területét az ókorban kelták lakták, akiket az i. e 3. században meghódított a Római Birodalom. A lakosság romanizálódott és a mai portugál nyelv is a latinból származik. A birodalom bukása után az ország területe az ibériai vizigót királysághoz tartozott, majd a 8. században észak-afrikai mórok hódították meg. A mai állam 868-ban vette kezdetét, mikor megalakult a Portugál Grófság. A kasztíliai hűbérura ellen fellázadt Alfonz gróf 1143-ban vált függetlenné és 1179-ben a pápa királyságnak ismerte el államát. Portugália és Kasztília közösen foglalta vissza a móroktól az Ibériai-félszigetet a reconquista során. A 15. században Tengerész Henrik kezdeményezésére a portugál hajósok elkezdték az atlanti szigetek és az észak-afrikai partvidék felderítését. Elsőként kerülték meg Afrikát és Indiába eljutva virágzó kereskedőbirodalmat hoztak létre. Az Újvilágban gyarmatosították Brazíliát. 1580-ban kihalt a uralkodóház és Portugália perszonálunióba került Spanyolországgal. A függetlenség elvesztése gazdasági hanyatlással is járt és az Indiai-óceánon levő portugál birtokok nagy része elveszett. Az 1640-ben kezdődő restaurációs háborúval Portugália újra kivívta függetlenségét. A 18. század nagy részében a király helyett a felvilágosult, de diktatórikus Pombal márki uralkodott. A napóleoni háborúk idején Portugáliát megszállták a franciák és a főváros Brazíliába költözött. Brazília 1822-ben elszakadt az anyaországtól. A 19. század második felében Portugália belpolitikai nyugalmat élvezett, de fokozódott gazdasági leszakadása. 1910-ben megdöntötték a monarchiát és kikiáltották az első köztársaságot, amely azonban nagyon instabilnak bizonyult, egymást váltották a kormányok és a hadsereg beavatkozásai, míg 1926-ban jobboldali tisztek megdöntötték a köztársaságot és autoriter jobboldali rezsimet vezettek be. António de Salazar félfasiszta rendszere egészen 1974-ig tartott. Ekkor a szegfűs forradalom során Portugáliában demokratikus kormány jutott hatalomra, amely függetlenséget adott valamennyi egykori gyarmatának. Portugália csatlakozott az Európai Unióhoz és az eurozónához, de a 2008-as gazdasági válság és az eurozóna válsága különösen súlyosan érintette.
Nevének eredete Portugália neve Portus Cale (Cale kikötője) római város nevéből ered. Cale a Douro folyó torkolatánál elhelyezkedő korai település volt. I. e. 200 körül a rómaiak a második pun háborúban kiszorították a karthágóiakat az Ibériai-félszigetről és eközben elfoglalták Calét és átnevezték Portus Caléra. A germán hódítás után a szvébek és a vizigótok az egész régiót Portucale néven emlegették, ami a 7-8. századra Portugale verzióra változott. A 9. században a Douro és a Minho folyók közötti terület viselte ezt a nevet, majd a 11-12. században már az egész ország.
Cale település nevének eredete és alapítóinak származása bizonytalan. Egyes vélemények szerint görögök alapították és neve a kallisz (καλλις) szóból ered, ami szépet jelent. Mások szerint a kelta gallaecusok törzsének nevét őrzi, esetleg a kelta cala, kikötő szóból ered.Daniel R. Davis: Celtic linguistics 1700-1850 Portus Cale helyén ma Portugália egyik legnagyobb települése, Porto terül el; Cale nevét pedig a Portótól délre, a Douro túlpartján fekvő Vila Nova de Gaia őrzi.
Őstörténet bélyegkép|Ibéria népei a római hódítás előtt Európa legrégibb, 1,1-1,2 millió éves hominida maradványait az Ibériai-félsziget északi részén találták.Cavendish, Marshall. In: Marshall. World and Its Peoples: Portugal and Spain. New York: Marshall Cavendish Corporation, 2009. 598. old. A mai Portugália területéről előkerült legősibb, 300-500 ezeréves emberi maradványok a neandervölgyi emberektől származnak. 1998-ban a Lapedo-völgyben megtaláltak egy négyéves gyermek 24 500 éves csontvázát, aki egyes vélemények szerint a neandervölgyiek és cro-magnoniak kereszteződéséből származott.The Controversial Lapedo Child – A Neanderthal / Human Hybrid? Ancient Origins 2013. október 8. A Côa-folyó völgyében több ezer, i. e. 10-22 000-ből származó, lovakat, bölényeket és egyéb állatokat ábrázoló karcolatokat és véseteket, az Escoural-barlangban pedig barlangrajzokat találtak. A 11-12 ezer évvel ezelőtti utolsó eljegesedés után a javuló éghajlat lehetővé tette a mezőgazdaság térhódítását, egyes gabonafélék termesztését és patás háziállatok tartását. Az újkőkor végén megalitikus kultúrájú népek lakták Portugália déli részét, ahol az egész Ibérai-félsziget egyik legnagyobb dolmenjét, menhireket és kőköröket hagyták maguk után.
A réz és bronz (és emellett az arany, ezüst és különféle kerámiák) használata a félsziget déli részén kezdődött el legkorábban, mintegy i. e. 4000 körül. Az időszámítás előtti első évezred elején Közép-Európából származó kelták áramlottak be Ibériába, ahol elkeveredtek a helyi népességgel és kialakították a mai Portugália területén északon a gallaecusok, középen a luzitánok, délen pedig rómaiak által celticusoknak (celtici) és coniusoknak (conii) nevezett törzseket. A karthágóiak a déli partvidéken elszórtan kereskedőtelepeket hoztak létre.
Római uralom bélyegkép|Lusitania és Gallaecia római provinciák A rómaiak a második pun háborúban, i. e. 218-ban érkeztek meg a félszigetre. Eleinte fő céljuk a karthágóiak elűzése és az ibériai réz-, ón-, arany- és ezüstbányáktól való megfosztásuk volt, de aztán megszállták a Földközi-tenger partvidékét és onnan fokozatosan nyugatra, északnyugatra haladva az egész félszigetet. Eközben a luzitánok különösen makacsul védekeztek, Viriatus vezetésével évekig sikeresen folytattak gerillaháborút a római légiók ellen, míg i. e. 140-ben árulás révén meg nem ölték a tehetséges hadvezért.Romanização da Península Ibérica
Az Ibériai-félsziget teljes elfoglalása mintegy két évszázadba telt, csak i. e. 19-ben, a kantábriai háborúk végével zárult le teljesen. A mai Portugália nagyobbik része Lusitania provinciához, az északi pedig Tarraconensis, a 293-as közigazgatási reform után pedig Gallaecia provinciához tartozott. I. sz. 74-ben Vespasianus latin jogot adott Lusitania legtöbb településének, 212-ben pedig a Constitutio Antoniniana alapján a birodalom minden szabad lakosa római polgárjogot nyert.
A római időkben fejlődött a mezőgazdaság és a bányászat. Elsősorban gabonát és szőlőt termesztettek, a partvidéken pedig jelentékeny volt a halászat. Az itt termelt erjesztett halszószt, a garumot az egész birodalomba szállították. Akárcsak a birodalom többi részén, sűrű úthálózat, vízvezetékek, hidak épültek és fejlődtek a városok: Olisipo (ma Lisszabon), Bracara Augusta (Braga), Aeminium (Coimbra), Pax Julia (Beja). A római uralom egyik legfontosabb örökségeként a lakosság a korábbi kelta nyelvek helyett latinul kezdett beszélni, amely a mai portugál nyelv elődje. A kereszténység a harmadik századtól kezdett terjedni az ibériai provinciákban.
Germán hódítás Az 5. század elején a rajnai limes összeomlásával germán törzsek lepték el Galliát, majd 409-ben a vandálok, szvébek és alánok betörtek Hispániába. 411-ben Honorius császár engedélyezte a szvébeknek és a vizigótoknak a letelepedést, ahol azok két független királyságot alapítottak: a szvébek északnyugaton, Braga központtal, a vizigótok pedig Toledo központtal az Ibériai-félsziget többi részét foglalták el (miután 429-ben délre űzték a vandálokat és alánokat).Koller, Erwin; Laitenberger, Hugo (1998). Schwaben. . A barbárok térhódításával a városok lakossága meredeken lecsökkent, a kereskedelem és a gazdaság visszaesett.Knutsen, Torbjörn L (1999). The Rise & Fall of World Orders. . A korábbi római adminisztráció eltűnt, csak az egyház rendszere maradt meg, mert a betelepülő germánok hamar felvették a kereszténységet, eleinte inkább annak ariánus és priscilliánus változatát, majd a katolicizmust. A vizigótok csak az állam kisebb, uralkodó rétegét alkották, amely sokáig nyelvében, szokásaiban és vallásában (arianizmus) is különbözött a romanizált lakosságtól, de fokozatosan átvették a többségi lakosság nyelvét, vallását és törvényeit. 470-től kezdve megromlott a szvébek és vizigótok kapcsolata és végül 585-ben Leovigild vizigót király elfoglalta Bragát és annektálta a szvéb királyságot, uralma alatt egyesítve a teljes Ibériai-félszigetet.
Iszlám hódítás és a reconquista 170px|bélyegkép|bal|Katolikus templommá átalakított mecset Mértolában 711-ben a II. Agila és Roderich közötti polgárháborút kihasználva Tárik ibn-Zijád észak-afrikai hadvezér berber és arab harcosaival megdöntötte a vizigót királyságot és annak északi részének kivételével megszállta egész Hispániát.H. V. Livermore, A New History of Portugal (Cambridge University Press: London, 1969) 32-33. old. A meghódított területet Al-Andalusz néven az Omajjád kalifátushoz csatolta. A félsziget nyugati, mai portugál részét a hódítók Garb al-Andaluz vagy csak Al-Garb néven emlegették (innen ered a mai Algarve neve). A lakosok megtarthatták korábbi, keresztény vagy zsidó vallásukat, de a nem-muzulmánoknak extra adót kellett fizetniük. A muszlimok hosszú távra rendezkedtek be, fejlesztették az infrastruktúrát és a mezőgazdaságot, meghonosították a rizs, a citrus- és barackfélék termesztését.
756-ban az abbászidák megdöntötték az Omajjida kalifátust, de Andalúziában I. Abd ar-Rahmán fellázadt ellenük és megalapította a független Cordobai Emirátust (később kalifátust). Az ibériai államban virágzott a gazdaság, a művészetek és a tudomány. A 10. században Córdoba a világ egyik legnagyobb városa volt.
Egy 1009-ben kezdődő polgárháború több rivális királyságra szakította szét a kalifátust. Portugália muszlim uralom levő részén Badajoz, Sevilla és Silves uralkodója osztozott. 1090-ben a sevillai emír behívta az észak-afrikai Almorávidákat az agresszívan terjeszkedő VI. Alfonz kasztíliai király ellen. Az Almorávidák újraegyesítették az ibériai muszlim államot, amely azonban a dinasztia bukásával néhány évtizeddel később újra szétesett. 1144-1151 között három taifa osztozott Portugália területén: a mértolai, silvesi és tavirai független állam. A Marokkóból érkező Almohád dinasztia egy időre újraegyesítette a félsziget déli részét, de hosszú távon képtelenek voltak megállítani a keresztény előrenyomulást. A Portugál Királyság kialakulása