A lángban álló szigettenger (L’Archipel en feu) Jules Verne 1884-ben megjelent, a görög nép 19. század elején vívott szabadságharcával kapcsolatos történelmi regénye.
Történet
1820-as években Görögország szabadságharcát vívta a törökök ellen. A küzdelemben a bátor férfiak mellett hőslelkű asszonyok is részt vettek.
I. Hajó a láthatáron 1827. október 18-án egy kis levantei hajó igyekezett, hogy még az éj beállta előtt befusson a Peloponnészoszon lévő Koroni-öböl bejáratánál fekvő vitylói kikötőbe. Egy kalugyerKalugyerek: a 19. században hívták így a görög félszigeten élő papokat. észrevette a közeledő hajót, és azonnal értesítette erről a tengerészeket, akik éppen a kikötőben heverésztek. A kalózkodással is foglalkozó helybeliek szemügyre vették az egyre jobban előtűnő járművet, és megpróbálták megállapítani a hajó típusát. Kezdetben polák, sebek vagy pink, később felukka, speronareVitorlás hajófajták. vitorlásfajtára tippeltek. Amikor a háromárbócos a közelbe ért, akkor derült ki, hogy szakoleva.„Így hívják az olyan középteherbírású levantei hajókat, melyeken a fedélzet hajlata a hajófar felé kissé emelkedik. Három, egy törzsből álló árbóca trapéz vitorlákkal van felcsarnakolva. Középen, az erősen előredűlő főárbócon latin-, segéd-, derék- és sudárvitorla feszül. Elöl két háromszögű orrvitorla, hátul felemás árbócon két csúcsvitorla egészíti ki a vitorlázatot, miáltal a hajó szokatlanul hat. A hajótest élénk színezése, előrenyúló orrtőkéje, változatos árbócozata, szeszélyes szabású vitorlái révén egyik legritkább példánya volt azoknak a takaros hajóknak, melyek százával térülnek-fordulnak a Szigettenger szűk vizein.” (Idézet a regényből) A rablásra, fosztogatásra kész vitylóbeliek megpróbálták hamis fényjelzésekkel csapdába csalni a hajót, de a jármű kapitánya ismerhette a helyiek szokásait, biztos kézzel irányította a szakolevát. Már éjfél körül járt az idő, amikor harminc erős vitylói férfi, pisztollyal, tőrrel, fejszével felfegyverkezve csónakokba szállt, majd megközelítették a zsákmányukat. Amikor a szakoleva lehorgonyzott, a zsiványok csónakjai nekiütődtek a hajónak, és a rablók halált hozó ordítással a fedélzetre ugrottak. Itt azonban meglepetés érte őket, mert a hajóskapitányban a földijükre, Nikolasz Sztarkoszra ismertek. Kevéssel azután a csónakok elhagyták a hajót, és rohanvást visszatértek a kikötőbe.
II. Szemtől szemben bélyegkép|balra|Andronika kiutasíja a fiát a szülői házból A Karyszta hajó kapitánya, Nikolasz Sztarkosz, a vitylói öböl szülöttje partra szállt. Tizennyolc éves korától a tengereket járta, kegyetlen kalóz lett belőle. A kikötőben a helyiek tisztelettudóan sorfalat álltak a legendás férfi útján. Sztarkosznak tíz erős tengerészre volt szüksége, ki kellett egészítenie a legénységét. Majd a másik céljához igyekezett, elhagyta Vitylo utolsó épületét is. Egy magányosan álló, kis, alacsony, fából ácsolt, romos házikóhoz ért: tíz éve nem látott szülőházához. Apja már évekkel ezelőtt meghalt, özvegye, Andronika Sztarkosz hat éve elhagyta a vidéket, hogy harcoljon a függetlenségi harcban. A fiú, távozása óta, egyetlenegyszer sem tette be lábát az atyai házba. A komor éjszakában a rossz fiú, a rossz honpolgár, családja elárulója, a hazaáruló véletlenül összefutott édesanyjával, Andronika Sztarkosszal. Az anya, amikor meglátta a fiát, ezt kiáltotta: - Nikolasz Sztarkosz sohasem lépi át az apai ház küszöbét!... Soha!
Nikolasz Sztarkosz hátrahőkölt, szinte futva hagyta el a házat, a sziklafal ösvényein nagy léptekkel ment le, anélkül, hogy visszafordult volna. Tíz perc múlva leért a kikötőbe, ott előparancsolta csónakját, és a tíz új tengerésszel kiegészítve legénységét tengerre kelt. A szakoleván a távolból látták a hatalmas lángoszlopot a sziklapart ormán: Andronika Sztarkosz háza porig égett.
III. Görögök törökök ellen 1821-ben kirobbant az Oszmán Birodalom elleni felkelés, a görög ügy barátai Európa minden részéből az elnyomottak segítségükre siettek. Verne regényében részletesen felidézte a görög szabadságharc eseményeit 1827-ig: a véres csatákat, a kegyetlen mészárlásokat, a rettentő dúlások sorozatát.
A függetlenségéért vívott harcban a bátor férfiak mellett hőslelkű nők is küzdöttek: Bobolina, Modena Mavroenisz, Kaidosz, Moskosz, Despó, Konstancia Zachariasz és még sok más hellén nő, akik nem sajnálták a vérüket áldozni ebben a háborúban. Andronika Sztarkosz 1821-től több szárazföldi és tengeri csatában is részt vett. Zante kikötőjében az egyik hajón fiát pillantotta meg, amint az oszmán hajórajt a Pátrai-öblön átvezette. A fiú később iszonyú mészárlásokban vett részt, amelyek során több tízezer keresztény pusztult el, negyvenhétezret, pedig rabszolgának adtak el a szmirnai vásárban. Az anya mindezt megtudta, kereste a halált, de ő még nem kellett a halálnak. 1826-ban a saidari ütközetben súlyosan megsebesült, s csak egy, a görögbarátok zászlaja alatt küzdő francia bátorságának köszönhette, hogy megmenekült. Andronika több hónapig élet-halál között lebegett. Hatalmas szervezete ugyan megmentette, de még nem kapott lábra annyira, hogy újra harcolhasson. Ilyen körülmények közt tért vissza 1827 októberében Maniba, újra látni akarta vitylói házát. Az anya itt szörnyű átokkal sújtotta a fiát az atyai ház küszöbén. 1827. október 18-án Sztarkosz özvegye megint elindult, hogy újra harcoljon addig, amíg Görögország vissza nem nyeri függetlenségét.
IV. Gazdag ember szomorú háza bélyegkép|balra|Hadzsine és Xarisz Korfu kikötőjében gyülekeztek az európai önkéntesek, akik a görög szabadságharc megsegítésére jöttek. Itt gyógyult Henry d’Albaret francia hadnagy is, Andronika megmentője is. Egy félig görög, félig olasz jellegű, régi házban lakott már 20 éve Elizundo bankár a lányával és Xarisszal, a szolgával. Üzleti ügyek hozták össze a bankárt és a fiatal tisztet, aki szerelmes lett Hadzsinéba. A lány viszonozta az ifjú érzelmeit, és a városban már-már esküvőről beszéltek. A magányos bankár örült a lánya boldogságának, nem ellenezte a házasságot. A függetlenségi harc kilátásai egyre rosszabbra fordultak, Henry d'Albaret feltett szándéka volt, hogy újra szolgálatba áll Fabvier parancsnoksága alatt. Néhány nappal elutazása előtt a fiatal tiszt fölkereste Elizundót, és megkérte a lánya kezét.
1827. szeptember 7-én kilencvenkét oszmán, egyiptomi és tuniszi hajóból álló hajóhad befutott a tágas navarini kikötőbe. Október 20-án a tengeri ütközetben francia és az angol hajóraj, melyhez az orosz is csatlakozott, huszonhét hajóval és ezerkétszázhetvenhat ágyúval keresztültört a kikötőöböl bejáratán, és megtámadta a török egyesített flottát. A nyomasztó túlerő ellenére az európai egyesült nagyhatalmak győztek, ez a csata új korszak kezdetét jelentette a görög kérdésben. Ibrahim pasa, a török szárazföldi hadsereg parancsnoka, aki a tengerről várta az utánpótlást, máris Peloponnészosz közepébe és parti városaiba szorult, végül kénytelen volt azokat kiüríteni.
Így Henrynek nem kellett elutaznia, ezért Hadzsinével úgy döntöttek, hogy nincs akadálya, hogy mihamarabb megtartsák az esküvőt: ki is tűzték október végére. Október 23-án azonban Elizundo bankár váratlanul egy levelet kapott, melynek tartalma mélyen megdöbbentette. bélyegkép|300px|jobbra|Navarinói csatarészlet V. A messzénai part A Karyszta a Földközi-tengeren haladt egészen Árkádiáig. Útközben a hajóról több kikötő előtt zászlójelzéseket adtak le, de nem kaptak választ, így sehol nem kötöttek ki. Miután Ibrahim pasa elfoglalta Árkádiát, a keresztény lakosok nagy részét megölték, kevés foglyot ejtettek a törökök. A fellegvárban őrizték a kétszázharminchét férfit, nőt és gyermeket addig, míg el nem adhatták valamennyit. Szkopelo, a Karyszta másodkapitánya és Nikolasz Sztarkosz találkoztak a kikötőben épen maradt, a Minervához címzett fogadóban egymással, ők latolgatták a most folyó háború dolgait, meg a belőle húzható hasznot. A foglyokat Elizundo bankár által aláírt váltóval tervezték megvásárolni. A beszélgetés végén Elizundo lánya is szóba került, Nikolasz Sztarkosznak tervei voltak Hadzsinével kapcsolatban.
VI. Hajrá, a szigettenger kalózai után bélyegkép|jobbra|Úton a Szyphanta A Karyszta további útvonala Zante szigete mellett vezetett el, majd Misszolungi, Kephalónia, Thiaki következett, végül a szakoleva teljes vitorlázattal Korfu szigete felé tartott. Amikor megérkeztek, leeresztettek egy csónakot, Nikolasz Sztarkosz és Szkopelo beleültek, kieveztek a partra, közben megállapodtak abban, hogy tizenegykor találkoznak, és utána visszatérnek a hajóra. Sztarkosz arra szánta ezt az estét, hogy információkat szerezzen, ezért elvegyült a tömegben és hallgatózott. Több helyen is egy Szakratif nevű hírhedt kalózt átkoztak, az itt utált név hallatán a kapitány csak mosolygott. Megtudta azt is, hogy angol, francia és korfui kereskedők vásárolták meg a Szyphanta nevű korvettet, kiküldtek a szigettengerre azzal a feladattal, hogy Szakratif nyomára bukkanva semmisítse meg a tengeri rablókat a vezérükkel együtt. Nikolasz Sztarkosz is jelen volt, amikor a Szyphanta felszedte a horgonyait, hogy átkeljen a korfui csatornán az Ioni-tenger déli partvidékeire.
VII. A váratlan vendég Másnap Nikolasz Sztarkosz felkereste Elizundo bankárt az irodájában. Nem első ízben jelent meg itt, ahol mindig úgy fogadták, mint olyan ügyfelet, akivel jelentős üzleteket bonyolítottak már le. Két dologról tárgyaltak, az egyik a szokásos ügyeik közé tartozott - egy jelentős fogolyszállítmány megvásárlásáról -, a másik teljesen személyes dologgal volt kapcsolatban. A hajóskapitány szerint az oszmánok hadműveletei kezdenek kudarcot vallani Görögországban. Úgy vélte, hogy a navarini csatának gyászos következményei lesznek a törökök számára, mivel az európai hatalmak ezután egyre jobban beleszólnak az eseményekbe. A pénzember a megváltozott helyzetben már nem szívesen adta volna az aláírását, más megoldást ajánlott: leszámítolást. Sztarkosz szerint a bankár vissza akart vonulni az üzlettől, a kalóz ezt nem nézte jó szemmel. Megkérdezte Elizundót, hogy mit csinál majd a szerzett millióival? Ekkor Hadzsine Elizundóra terelődött a szó, a tengerek réme jelezte, hogy igényt tart a lányra, ő akarta feleségül venni. Amikor a bankár ettől húzódozott, Sztarkosz megfenyegette, hogy felfedi a bankár titkait. Az öreg kénytelen kelletlen beleegyezett a követelésekbe, belátta, hogy a karma közt van ennek az embernek, hiszen már régóta cinkostársa: Elizundo a szigettenger kalózainak bankára volt.
Hadzsine nem sejtett mi vár rá, két megrázkódtatás is érte Sztarkosz távozása után. Apja utasítására le kellett mondania az Henry d'Albaret-val tervezett házasságáról, és pár nap múlva hozzá kellett volna mennie Nikolasz Sztarkoszhoz. A lány hiába könyörgött, az apja a saját becsületének védelmére hivatkozott, és Hadzsine látta, milyen rettenetes állapotba került az apja, engedelmeskedett neki.
Henry d'Albaretet október 24-én nem fogadták a bankházban, egy levelet kapott az üzletembertől, amiben az állt, hogy tekintse tárgytalannak Elizundo bankár leányával tervbe vett házasságát. A francia nem értette, hogy mi történhetett, nem tudott Hadzsinével beszélni. Letaglózta a második hír: miszerint a lány - pár nap múlva - október 30-án nem az ő, hanem Nikolasz Sztarkosz felesége lesz. Október 28-án Henry d'Albaret mindenáron találkozni akart a Karyszta kapitányával, de elkerülték egymást. 29-én délután híre ment a városban, hogy a bankárt agyszélhűdés érte, két óra múlva halott volt Elizundo.
VIII. Húszmillió a kockán