Plány Ervin (Budapest, 1885. április 26. – Budapest, 1916. január 5.) festőművész. Édesapja Plany Ervin, édesanyja Wurschling Kamilla.

Élete

A budapesti VII. kerületi gimnáziumban érettségizett, majd jogásznak kezdett tanulni. A festőművészet mellett lassan kötelezte el magát. Efelé tett határozott lépése volt, hogy előbb Párizsban, az 1905/1906-os tanév II. félévében pedig a Mintarajziskolába járt, majd 1906 és 1907 között Réti Istvánnál dolgozott Nagybányán. Még ezután is egy darabig a Magyar Nemzetnél dolgozott mint művészeti és zenei referens. Elköteleződését jelzi, hogy nagy tanulmányutat tett Olaszországban, majd pár hónapon keresztül az ekkor nyílt Ernst Múzeumnál titkárként működött. balra|thumb|160px|Sírja a Fiumei úti sírkertben (10-1-81) 1906-ban egyik cikkében elsőként deklarálta, hogy a nagybányai neósok különváltak. 1908-ban a Nemzeti Szalon máramarosszigeti kiállításán jelentkezett először, azután rendszeres kiállítója volt a budapesti tárlatoknak. Alkotásai realisztikus impresszionista, erős színekkel ábrázolt tájképek, szabadban játszódó jelenetek (Mosónők, Cigányleány, Dachaui táj). Festői módszeréről Molnos Péter jegyezte meg, hogy „a színintenzitás fokozása végett nem a palettán keverte a festéket, hanem a vásznon".Remekművek, csaták, meglepetések. 168óra, 2018. október 18. 42. szám, 52−53. oldal 1909-ben kollektív kiállítása volt a Művészházban. A Szépművészeti Múzeum 1916-ban vásárolta meg „Olasz konyha” című festményét. Az Ernst Múzeum 1917-ben műveiből hagyatéki kiállítást rendezett,Művészeti Lexikon. Szerk. Éber László, 2. kötet, L–Z. 2. átdolgozott és bővített kiadás. Budapest, 1935. 309. oldal s ugyanekkor az Ernst Múzeum „Magyar Mesterek XXIV” kiállításán is szerepeltek alkotásai, mely Plány emlékkiállítása is volt.Ludman Mihály: Az 1917-es háborús év művészei és kiállításai. Trianoni Szemle, 2017. január 1. 1−2. szám, 133. oldal

Az első világháború kitörését követően 1915 tavaszán önkéntesként vonult be, lovas tüzérhadnagyi rangot ért el a keleti fronton, helytállásáért megkapta a nagy ezüst vitézségi érmet, azonban 1915. november 6-án itt szerzett súlyos sebesüléséből már nem tudott kigyógyulni. Hagyatéki kiállítása az Ernst Múzeumban volt látható.

Sírját Kisfaludi Strobl Zsigmond domborműve díszíti, melyet − még édesanyja számára – ő rendelt meg tőle. A Fiumei úti sírkertben található síremlék 2004 óta védett.A Nemzeti Kegyeleti Bizottság 10/2004. sz. határozatával a Fiumei úti sírkert Nemzeti Sírkertté nyilvánításának második ütemében védetté nyilvánított sírok. Magyar közlöny, 2004. május 7. 63. szám, 6591. oldal

Jegyzetek

Források

Kieselbach PIM Ludman Mihály: Egy derékba tört életpálya emlékezete, Plány Ervin síremléke a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. 2019. július 3. oldjozsefvaros.hu honlap A harctér halottai. Lyka Károly (szerk.) Művészet 15. évfolyam (Budapest, 1916) Tavaszi szám, 12. oldal Képgaléria

További információk

Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965–1968. Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002.

Kategória:Magyar festők Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1916-ban elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:Magyar tüzérek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban