A műemlék Szent Péter és Pál-templom Óbuda főplébániájához tartozik. A III. kerületben, a Lajos utcában áll. A III. kerület legnagyobb temploma.
150px|bélyegkép|jobb|Szent István és Gizella a Képes krónikában
Története A templom helyén és annak közelében több, már elpusztult templom is állt. A XIV. századi Képes krónika szerint az első templomot Szent István király és felesége, boldog Gizella alapította 1015-ben. Más források viszont utódjához, Orseolo Péterhez kötik az alapítást.
A mai templom építését Barwick Keresztély Ignác, óbudai plébános és Genszky Simon óbudai bíró kezdeményezte 1735-ben. Az alapkőletétel 1744. június 28-án történt. A templom terveit Paur János György építőmester készítette és ő vezette az építkezést is, ami végül 1749-ben fejeződött be.
Leírása Az egyhajós templom belső tere három boltszakaszból áll, ehhez csatlakozik a belül íves, kívül a nyolcszög három oldalával záruló szentély. A főoltár 1773–74-ben készült vörösmárványból, ennek közepén áll a tanító Krisztus szobra egy szoborfülkében. Kétoldalt Szent Péter és Pál szobra látható.
A főoltártól balra a márványmedencés keresztelőkút és a rokokóba hajló stílusú szószék, jobb oldalon Borromeo Szent Károly képe található. A mellékoltárok Szent Julianna, Szent Anna és a Szent Kereszt tiszteletére vannak szentelve. A templomban áll az ún. Kiscelli oltár is, amely a Kiscelli-fennsíkon lévő trinitárius kolostor templomának főoltára volt és a mariazelli kegyszobor másolatát őrizte.
A templom középtornyos főhomlokzatát háromtagú főpárkány díszíti. A díszes kőfaragású főkapu felett Szent Rozália, a kórusablak melletti fülkékben Szent Sebestyén és Rókus, míg a felső peremen Szent Péter és Pál apostolok szobra látható.
Harangok A 45 méteres toronyban 3 harang lakik:
Nagyharang: 812 kg-os, 117 cm alsó átmérőjű, e1 hangú.
Felirata: „KÉSZÜLT A MAGYAROK NAGYASSZONYA TISZTELETÉRE AZ ÓBUDAI KATHOLIKUS HÍVEK KÖZADAKOZÁSÁBÓL 1919.” „ÖNTÖTTE SZLEZÁK LÁSZLÓ HARANGÖNTŐ, MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS MESTERE BUDAPESTEN 1928.”
Másik oldalon: „MAGYARORSZÁGRÓL, ÉDES HAZÁNKRÓL NE FELEDKEZZÉL EL SZEGÉNY MAGYAROKRÓL!”
Középső harang: 325 kg-os, 86 cm alsó átmérőjű, a1 alaphangú.
Felirata: „SZENT PÉTER ÉS PÁL TISZTELETÉRE 250 ÉVES TEMPLOMUNKNAK AZ ÓBUDAI HÍVEK”
A harang felső részén a körbefutó díszt megszakítva olvasható az öntőmester neve: „GOMBOS MIKLÓS”
Másik oldalon: angyalos címer, alatta a felirat: "BUDAPEST, 1996"
Lélekharang: 162 kg-os, 67,5 cm alsó átmérőjű, cisz2 hangra hangolták.
Felirata: "SZENT JÓZSEF HALDOKLÓK PÁRTFOGÓJA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!" "ÖNTÖTTE SLEZÁK LÁSZLÓ BUDAPESTEN 1928-BAN, NAGYOBBRA ÖNTÖTTE GOMBOS MIKLÓS ŐRBOTTYÁNBAN 1996-BAN."
Másik oldalon: Szent József kép, alatta a felirat: "BUDAPEST-ÓBUDA 1996"
Galéria
Jegyzetek
Források A főplébánia honlapja Miserend.hu Katolikus lexikon
További információk
Kategória:Budapest műemlékei Kategória:Budapest 18. századi katolikus templomai, kolostorai Kategória:Magyarország barokk vallási építményei Kategória:Óbuda Kategória:Az Esztergom-Budapesti főegyházmegye templomai és kápolnái Kategória:Az 1740-es években átadott építmények Kategória:Magyarországi Szent Péter és Pál-templomok