Fatmir Sejdiu (Pakashticë, 1951. október 23. –) Koszovó első elnöke.
Fiatalkora Pakashticëben, Podujeva közelében született. Iskoláit Podujevában végezte, majd a Pristinai Egyetemen tanult tovább, jogi végzettsége van. Ugyanitt doktorált és tanított is.
Albánul, szerbül, franciául és angolul beszél.
Politikusként Már 1989-től Ibrahim Rugova közeli munkatársa volt. A Koszovói Demokratikus Közösség (LDK) egyik megszervezője és hosszú időn át főtitkára volt. Mind a 90-es évek illegális kosovói választásainak megszervezésében, mind az immáron ENSZ-protektorátus tartomány alkotmányának megszövegezésében részt vett. Békepárti, higgadt politikusként mindvégig Rugova mellett volt. 2006. február 10-én választották meg Ibrahim Rugova utódjaként Koszovó új elnökének. A 109 szavazóból 80-an szavaztak rá.
2008. január 9-én lemondott, hogy indulhasson az aznapi parlamenti elnökválasztáson. A koszovói parlament a harmadik körben ismét elnöknek választotta a másik jelölttel, Naim Malokuval szemben.
Családja Farmir Sejdiu Musafere Sejdiuval kötött házasságot és három fiuk született.
Jegyzetek
Külső hivatkozások A koszovói elnök hivatalos honlapja
Elődje: – Koszovó elnöke 2006. február 10. – 2011. április 7. Utódja: Jakup Krasniqi (ügyvezető elnök)
Kategória:Koszovói politikusok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek