A (magyarul: mintaírás vagy standardírás) a kínai írás máig szabványosnak tekintett stílusa, amelyet az i. sz. 1-2. században alakítottak ki a kancellár írásból, és a Tang-dinasztia idején nyerte el ma ismert, végleges formáját.

Elnevezése A 楷書 kifejezésben szereplő 楷 írásjegy jelentése: 'minta', 'modell'; a 書 szó jelentése pedig 'írás'. A magyar szakirodalomban nincs egységes elnevezése, leggyakrabban a standardírás, mintaírás, példaírás, szabályos írás (vagy ugyanezek stílussal) formákban jelenik meg.

További elnevezései kínaiul:

真書 / 真书 = 'egyenes' + 'írás' 正書 / 正书 = 'egyenes' + 'írás' 楷體 / 楷体 = 'minta' + 'test' (ti. stílus) 正体 = 'egyenes' + 'test' (ti. stílus)

Története A valamikor az i. sz. 1-2. században formálódott ki, első említése a 2. századból származik. A hagyomány a politikus és kalligráfus t 鍾繇 / 钟繇 (151–230) tekinti a stílus megalkotójának és első mesterének, aki műveit már csakugyan a egy korai változatával jegyezte le. Saját korában azonban kevés követője akadt, az írástudók jó ideig még az újfajta kancellár írással, illetve a félkurzív és a kancellár írás egyfajta keverékével írtak. A egészen az 5. századig, az Északi és Déli dinasztiák koráig nem vált domináns írásstílussá. A -féle alapján – amelyet nak 小楷, vagyis „kis minta (írás)”-nak is neveznek – ekkor dolgozták ki a szabályos, azaz standardírás újabb változatát, amelyet nak 魏楷 neveztek állam neve után. A végleges, ma ismert formáját a Tang-dinasztia idején nyerte el, a korszak neves és kiváló kalligráfusainak alkotásai révén.

Formajegyei, használata A alapvetően megőrizte a kancellár írás sajátos arányait és formajegyeit, épp csak valamivel keskenyebb és magasabb alakot öltött. Népszerűségét annak köszönhette, hogy az írásba ritmus került, így nem véletlen, hogy a kínai írásmódok evolúciója során épp a ból fog kialakulni a félkurzív írás.

Az 5 cm-nél szélesebb írásjegyekkel írt változatát „nagy mintaírásnak” ( 大楷) nevezték, míg a 2 cm-nél keskenyebb formája a „kis mintaírás” ( 小楷) nevet kapta.

Jegyzetek

Források C. Blunden - M. Elvin. A kínai világ atlasza. Budapest, Helikon 1995. Ferenczy Mária (szerk.). A Tíz Bambusz csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás a Kínai Nemzeti Könyvtár kincseiből. [Kiállítási katalógus] Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 2003. Gáncs Nikolasz. Shodó. Az ecset útja. Budapest: [Magánkiadás], 2009. Kwo Da-Wei. Chinese Brushwork in Calligraphy and Painting. Its History Aesthetics and Techniques. New York, Dover Publications, 1981. Miklós Pál. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest: Corvina Kiadó, 1973. Qiu Xigui. Chinese Writing. Translation of 文字學概論 by Mattos and Norman. Early China Special Monograph Series No. 4. Berkeley: The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California, Berkeley.

További információk

Kategória:Kínai írás