bélyegkép|250px|jobbra|Kilword bélyegkép|250px|jobbra|A befutó. Kilword már a célban bélyegkép|250px|jobbra|A győztes ló tulajdonosa, Peter Strnisko (középen) bélyegkép|250px|jobbra|Red Hot Calypsomeglepetésre: második bélyegkép|250px|jobbra|Panda, a legjobb kancanegyedik helyen végzett bélyegkép|250px|jobbra|Radio Ga Gaa legjobb hazai tenyésztésű ló A Magyar Derby-n, a legrangosabb galopp versenyen -2014-ben tizenhárom ló indulását fogadták el. A verseny összdíjazása az előző évvel azonos volt. Első helyen, az utólag nevezett Kilword végzett. Díjazás A verseny összdíjazása: 14 millió forint.

4,2 - 4,2 millió forint prémiumot osztanak szét a legjobb hazai tenyésztésű illetve tulajdonú öt ló között. Tisztelet díjat kap a győztes ló tenyésztője, tulajdonosa, trénere és lovasa is.

A startlista Az utóbbi évek legkisebb mezőnye indul a klasszikus, 2400 méteres versenyen. Két szlovák ló a favorit. Thunder Teddington 2014-ben három futamban volt veretlen, két alkalommal nagy díjban győzedelmeskedett. Komoly vetélytársa lehet Kilword, aki a régió egyik legnagyobb versenyét sétálva nyerte Pozsonyban; tulajdonosa öt nappal a verseny előtt kockáztatott és -1,4 millió forintért- utólag nevezte lovát. A magyar lovak közül Radio Ga Ga nevét kell kiemelni. Ő a derby kísérleti versenynek számító Alagi Díjban diadalmaskodott.

A mezőny bemutatása

A "TURF"-ban közölt – véglegesített – lista, a programszámokkal.

(1) Black Blade - Lovasa: Ján Havlik (Tenyésztő: Hascombe and Valiant Studs; futtató: Vimar-Dvorníky; Idomár: Ribárszki Sándor; Pénzdíjak: 2013-1.640 eFt, 2014-168 eFt) (2) Freddie Mercury - Lovasa: Paizs Gábor (Tenyésztő: Böröcz József; futtató: Böröcz József; Idomár: Zala Csaba; Pénzdíjak: 2013-801 eFt, 2014-783eFt) (3) Gran Torino - Lovasa: Djordje Pertovic (Tenyésztő: Nikolaus Kirsten; futtató: HRC Mild "West"; Idomár: Kovács Sándor; Pénzdíjak: 2013-, 2014-1.395 eFt) (4) Kilword - Lovasa: Róbert Sara (Tenyésztő: Brian Miller; futtató: Autoopravovna Strnisko, SVK; Idomár: Peter Hlavenka; Pénzdíjak: 2013-, 2014-18.500 EUR) (5) Lord Fantasy - Lovasa: Matej Rigo (Tenyésztő: Harald Gritscher; futtató: Villa Troya, SVK; Idomár: Jaroslav Hanácek; Pénzdíjak: 2013-4.300 EUR, 2014-) (6) Párduc - Lovasa: Nicol Polli (Tenyésztő:Kovács Mihály, Dömsöd; futtató: Vénusz istálló; Idomár: Ványi Viola; Pénzdíjak: 2013-24.500 Ft, 2014-10.500 Ft) (7) Radio Ga Ga - Lovasa: Kerekes Károly (Tenyésztő: Böröcz József; futtató: Böröcz József; Idomár: Zala Csaba; Pénzdíjak: 2013-928.000 Ft, 2014-1.590.000 Ft) (8) Red Hot Calypso - Lovasa: Zdenko Smida; (Tenyésztő: Peter & Jackie Grimes; futtató: Álmodó Istálló; Idomár: Jozef Roszivala; Pénzdíjak: 2013-, 2014-2.605.000 Ft) (9) Sterndeuter - Lovasa: Stanislav Georgiev; (Tenyésztő: Telivér Farm Kft.; futtató: Telivér Farm Kft.; Idomár: Kovács Sándor; Pénzdíjak: 2013-798.000 Ft, 2014-700.000 Ft) (10) Thunder Teddington - Lovasa: Stanislav Georgiev; (Tenyésztő: Lady Bland; futtató: Álmodó Istálló; Idomár: Jozef Roszival; Pénzdíjak: 2013-49.000 Ft, 2014-4.075.750 Ft) (11) Mondóka - Lovasa: ifj. Kozma István; (Tenyésztő: Telivér Farm Istálló; futtató: Telivér Farm Istálló Kft.; Idomár: Kovács Sándor; Pénzdíjak: 2013-245.000 Ft, 2014-295.000 Ft) (12) Panda - Lovasa: Mario Sanna; (Tenyésztő: Le Tenney S.A; futtató: 3+1 Kft.; Idomár: Kovács Sándor; Pénzdíjak: 2013-2.695.000 Ft, 2014-620.000 Ft) (13) Sariyah - Lovasa: Tomas Bitala; (Tenyésztő: Galadari Sons Stud Company Limited; futtató: Szenttamási istálló; Idomár: Szuna Szabolcs; Pénzdíjak: 2013-, 2014-395.000 Ft)

Esélylatolgatások Turf: (10) Thunder Teddington; (4) Kilword; (7) Radio Ga Ga; (9) Sterndeuter; (8) Red Hot Calypso

A verseny Szép számú közönség előtt ideális időben (31 fok) kezdődött a verseny. Az indító gépbe utolsó pillanatban beálló Lord Fantasy vállalta a vezetést, az esélyesek biztató helyen galoppoztak. 500 méterrel a cél előtt Thunder Teddington "robbantott": Vele csak istállótársa Red Hot Calypso és Kilword tudott lépést tartani. Az utóbbi, pej mén igazolta hírnevét és biztos győzelmet aratott. Négy év után a győztes tiszteletére ismét a szlovák himnusz hangzott el.

A befutó

Kilword (Lovasa: Róbert Sara; Tulajdonos: Autoopravovna Strnisko, SVVK; Idomár: Peter Hlavenka);) Red Hot Calypso (Lovasa: Zdenko Smida) Thunder Teddington (Lovasa: Goran Mesetovic) Panda (Lovasa: Mario Sanna) Black Blade (Lovasa: Ján Havlik) Radio Ga Ga (Lovasa: Kerekes Károly)

A győztes ló ideje 2:29.5 Nyeremények Tét: 3,4 forint (1 forintra jutó szorzó) Befutó: 34,9 forint Hármas befutó: 76 forint

A futam összforgalma: 6.652 ezer forint (Az előző évben: 7,784 ezer forint)

A derby nap A leglátogatottabb versenynapon több, magas díjazású rangos futamot rendeztek. Többek között: Sir Charles Bubbury emlékverseny (II. osztály; Össz. díjazás: 600 ezer forint; 1400 méter) Győztes: Billy Tiger, lovasa: Jozef Parigál Diahorse-Flandorffer Tamás emlékverseny (I. kategória; Össz. díjazás: 1.080 ezer forint; 1200 méter) Győztes: Makaam, lovasa: ifj. Kozma István Patay Sándor emlékverseny (III. kategória; Össz. díjazás: 590 ezer forint; 1100 méter) Győztes: Sidney, lovasa: Kerekes Károlyj BNI-Trade Buccaneer emlékverseny (Elit kategória; Össz. díjazás: 1.300 ezer forint; 1600 méter) Győztes: Silent Blessing, lovasa: Zdenko Spida BEFAG - Földművelési miniszter díja (Elit kategória; Össz. díjazás: 1.300 ezer forint; 2200 méter) Győztes: Heliconia, lovasa: Goran Mesetovic Magányos díj (Elit kategória; Össz. díjazás: 1.235 ezer forint; 2800 méter) Győztes: Claudia Octavia, lovasa: Goran Mesetovic

A derby nap összforgalma: 23.489 ezer forint (Az előző évben: 24.167 ezer forint)

Jegyzetek

Források KINCSEM PARK.HU Pedigree Online Thoroughbred Database Magyar Turf LXIX. évfolyam 14. szám SPORT 1 2014. július 6. Lovasok.hu

Kategória:Lóversenyek Kategória:Galopp Kategória:Lovas világ